A kutatás előtérbe kerül a meteorológiai szolgálat átalakításával

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az elmúlt húsz évben információs szolgáltatóvá kezdett válni, háttérbe szorult a kutatás, amelyre Magyarország energetikai rendszerének átalakításakor nagy szükség van - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Magyar Meteorológiai Társaság 38. vándorgyűlésén pénteken Szegeden.

A kutatás előtérbe kerül a meteorológiai szolgálat átalakításával

A miniszter azt javasolta, hogy az OMSZ-t alakítsák át Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálattá, növeljék munkatársai számát, alakítsák át az intézményrendszerét, ehhez - mondta - forrást, 2027-ig kétmilliárd forintot biztosítanak.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az OMSZ-t felügyelő miniszterként az új struktúrában nem kívánt együttműködni az augusztus 20-a után menesztett két vezetővel, de ez - mint fogalmazott - nem zár ki semmi mást.

Mintegy 40 perces előadásában Palkovics László kifejtette, készítettek és elfogadtak egy úgynevezett energiaátmenet-stratégiát, amely arról szól, hogyan térhet át Magyarország a fosszilis, gázalapú energiarendszerről a villamosenergia-alapú rendszerre. A fő probléma, hogy bár az ország beépített fotovoltaikus kapacitása már meghaladja a 6 gigawattot, és néhány éven belül megduplázódik, nincs megfelelő tárolókapacitás.

Megújuló energiatermelés esetén kulcsszerepe van az időjárás-előrejelzésnek, a "menetrendezés" 15 percenként történik, ilyen időközökben kell megadni, mekkora kapacitáson tud termelni a hálózat. "Ha nem találjuk el, hogy sütni fog-e a nap, az pénzbe kerül" - jelentette ki.

A kiegyenlítő energiaköltség 90 százalékát az időjárásfüggő megújuló energiafajták menetrendezési hibája okozza - közölte, hozzátéve, hogy míg Németországban a rossz becslések aránya 10 százalékos, a Mavir adatai szerint itthon a naperőművek 30 százalékos hibát követnek el. Egy kilowattórára vetítve Németországhoz képest Magyarország a tízszeresét fizeti a szabályozási energiaköltségnek - mondta.

Pedig a balatoni vihar-előrejelzés kiválóan működik - jegyezte meg a tárcavezető, hozzátéve, hogy a fenti számok sokkal hamarabb látszanak a Technológiai és Ipari Minisztériumnál (TIM), mint az OMSZ-t korábban felügyelő agrártárcánál, ezért került az új kormányzati struktúrában a TIM-hez az OMSZ. "Nem augusztus 20-a miatt" - jelentette ki.

Palkovics László elmondta, az átmeneti stratégiában 31 projekt szerepel, 2030-ig 16 milliárd euró (6400 milliárd forint) beruházást jelent; a legtöbb forrást a villamosenergia-szektor fejlesztésére fordítják, de - különösen az ukrajnai háború miatt - hangsúlyos az orosz gázimporttól való függés csökkentése is.

Az OMSZ-ről szólva kifejtette, a meglévő Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium feladat- és kutatáskörét kiegészítenék a hazai légköri kutatásokkal. Az új szervezetben - amelyet idővel szavai szerint független állami szervvé kellene alakítani - három elnökhelyettesi tisztség lenne: egyikük a meteorológiáért, másikuk a klímáért és levegő tisztaságáért, harmadikuk pedig a kutatásért felelne.

Palkovics László előadásában emlékeztetett: ahhoz a célhoz közelítve, hogy 2030-ig Magyarország az 1990-es bázishoz képest 40 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását, "jól haladunk". 2020-ban már 34 százalékon állt az ország, de az 55 százalékért "tenni kell" - mondta. Nagy kihívásnak nevezte a teljes klímasemlegesség elérését 2050-re, ehhez megfogalmazása szerint "már nagyon nagy rendszerekhez kell hozzányúlni". Közölte, teljesíthető az is, hogy a karbonsemleges hazai villamosenergia-termelés részaránya 2030-ra elérje a 90 százalékot. Megjegyezte, a KPMG tanulmánya szerint Magyarország 32 vizsgált ország közül a 13. helyen áll a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért tett intézkedések szempontjából.

A miniszter szólt az ukrajnai háborúról is, amely - mondta - főként abban hozott változást, hogy az úgynevezett energia trilemma hármasát megváltoztatta. A háború előtt adott volt az ellátásbiztonság és a megfizethetőség, lehetett a környezetvédelemre  figyelni. Utána az ellátásbiztonság került előtérbe, de kedvező, hogy az intézkedések a zöldítés irányába haladnak - fejtette ki.

Kérdésre felelve a tárcavezető elmondta, nem meteorológus, nem ért a szakmához. Ha beszélnie kell a szerb és a román illetékes miniszterrel arról, hogyan férhetnek hozzá a magyar meteorológusok a külföldi mérésekhez, és hogy ott milyen sűrű a mérési hálózat, azt megteszi, csak ismernie kell a problémákat - tette hozzá.

Palkovics Lászlót a Szegedi Tudományegyetem épülete előtt az MTI tudósítójának tapasztalatai szerint mintegy száz békés tüntető fogadta a Süss fel nap című dalt énekelve. A Momentum egyik országgyűlési képviselője, Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes egy esernyőt adott át a miniszternek.

A Magyar Meteorológiai Társaság 38. vándorgyűlését Aktuális kihívások a meteorológiában - fókuszban a repülésbiztonság szolgálata címmel rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A tanácskozást a Magyar Meteorológiai Társaság, a Szegedi Tudományegyetem, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálata szervezte.


A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás: