A kutatás-fejlesztés terén is Európa élvonalába akarunk kerülni

Fontos feladat a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítása, a hozzáadott érték növelése, de ehhez a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére van szükség, márpedig a kormány célja, hogy hazánk ezen a téren is Európa vezető országai közé kerüljön - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A kutatás-fejlesztés terén is Európa élvonalába akarunk kerülni

A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a Lightware legújabb beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az audiovizuális termékeket gyártó magyar cég bővíteni fogja budapesti kutatás-fejlesztési központját, Szegeden pedig mérnöki szolgáltató központot hoz létre, ezáltal 43 új, felsőfokú végzettséget igénylő fejlesztőmérnöki munkahelyet teremtve.

Tájékoztatása szerint ezt az igen magas hozzáadott értékű és a gazdaság dimenzióváltását is elősegítő, kilencmilliárd forint értékű beruházást a kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja.

"Tényleg hatalmas dolog, hogy egy magyar tulajdonban lévő, korábban két egyetemista által elindított vállalkozás a Google-nek, a Facebooknak, a Netflixnek vagy a Microsoftnak szállíthat be" - fogalmazott.

Beszédében aláhúzta, hogy a vállalat, amelynek csaknem teljes bevétele az exportpiacokról származik, mindig is figyelmet fordított arra, hogy a fejlesztési tevékenységeit Magyarországon tartsa, a körülbelül négyszáz foglalkoztatottjából így több mint háromszázan hazánkban dolgoznak, és a szám most tovább nő.

Hangsúlyozta, a mostani beruházás is mutatja, hogy a gazdaság dimenzióváltásában bizony már a magyar tulajdonban lévő cégek is szerepet tudnak játszani, nem úgy, mint korábban.

"A magyar gazdaság szempontjából önmagán túlmutató jelentőségű beruházásról beszélünk, épp ezért a kormány örömmel nyújt támogatást ahhoz, hogy egy magyar vállalat egy világraszóló terméket Magyarországon, magyar mérnökökkel fejlesszen ki. Azt hiszem, ennél jobban megtérülő beruházás nagyon kevés van, ha van egyáltalán" - vélekedett.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az európai gazdaság nem várt nehézségekkel szembesül egy ideje, azonban hazánk az utóbbi évek válságaiból rendre megerősödve tudott kikerülni, aminek a fő oka, hogy a kormány mindig a beruházások ösztönzésében látta a kiutat a krízisekből.

"Hiszen csakis a beruházások hoznak létre munkahelyeket, s a munkahelyeken lesz munka, a munkából meg lesz gazdasági teljesítmény, gazdasági növekedés" - szögezte le.

Emellett fontos feladatnak nevezte a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítását, a hozzáadott érték növelését, a technológiai színvonal fejlesztését, amihez szavai szerint a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére, az innováció támogatására és a digitalizáció felgyorsítására van szükség.

"Nekünk nem lehet más a célunk, minthogy ezen területeken is Európa vezető országai közé kerüljünk, ezért a beruházásösztönzési rendszerünket is annak megfelelően alakítottuk át a közelmúltban, hogy ezen magas hozzáadott értékű, kifejezetten magas fejlesztési és technológiai tartalmú beruházásokat tudjuk finanszírozni" - emelte ki.

A miniszter leszögezte, hogy még a hagyományos iparágakban sincs alternatívája a technológiai fejlesztéseknek, a termelékenység javításának, ráadásul az az egyértelmű tapasztalat, hogy a vállalatok először a termelési funkciókat hozzák Magyarországra, aztán ha elégedettek a helyi viszonyokkal, akkor a kutatás-fejlesztési és szolgáltatási funkciókat is.

"Így lesz Made in Hungaryből Invented in Hungary" - mondta.

Arra is kitért, hogy tavaly 1032 milliárd forintot ért el a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke Magyarországon, ez egy év alatt 12 százalékos növekedést jelent.

Kifejtette, hogy ahol az új világgazdasági korszak technológiai fejlesztései zajlanak, oda kerülnek majd azok a beruházások, amelyek meghatározzák a következő évek során, hogy mely országok lesznek az átalakulások nyertesei.

"Ezért is fontos az, hogy a Site Selection Magazine legújabb FDI-rangsorában a Kelet-Európa és Közép-Ázsia földrajzi kategóriában Magyarország az első helyen végzett (...) A regionális kihatású nagyvárosok kategóriájában pedig Budapest a harmadik legvonzóbb célpontként szerepel" - tudatta.

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás: