A lakásbiztosítási kampánytól a verseny növekedését várja a kormány

A kormány célja a lakásbiztosítási kampánnyal a családok legértékesebb, legfontosabb vagyontárgyának, a lakóingatlannak a védelme. Az egy hónapos kampánytól a verseny növekedését, a szolgáltatási színvonal javulását és a lakásbiztosítások kedvezőbb ár-érték arányát várják - mondta Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára a 2025-ös lakásbiztosítási kampány elindítását beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

A lakásbiztosítási kampánytól a verseny növekedését várja a kormány

Felmérések szerint a lakástulajdonosok mintegy ötöde úgy véli, hogy jelenlegi biztosítása nem nyújt majd teljeskörű fedezetet a lehetséges károkra, ezért az államtitkár arra biztatott mindenkit: használja ki a kampány adta lehetőségeket, azt, hogy ebben az időszakban számos biztosító új, személyre szabott kedvezményt nyújt.

Hozzátette: azoknak is érdemes a biztosítók ajánlatait áttekinteni, akik jelenleg nem rendelkeznek lakásbiztosítással, és azoknak is, akiknek régi szerződése nem tükrözi az ingatlan aktuális értékét.

A tavalyi kampányban több százezren vizsgálták felül szerződésüket; fele-fele arányban volt azok aránya, akik alacsonyabb áron kötötték újra biztosításukat vagy magasabb szolgáltatási elemekkel bővítették azt.

Túri Anikó elmondta: az idei kampány újdonsága, hogy a szerződések április 30-ával szűnnek meg és az újrakötött szerződések fordulónapja egységesen május 1-je. Az ügyfelek a tavalyi évhez hasonlóan az idén is ingyenesen mondhatják fel, módosíthatják szerződésüket március 1. és 31. között.

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta: a tavaly elindított lakásbiztosítási kampány minden várakozást felülmúló aktivitást mutatott, több mint 640 ezer szerződés kötöttek újra, vagy kötöttek át, ami a teljes, 3,3 milliós lakásbiztosítási állomány ötöde.

A kampány célja a verseny élénkítése, a szolgáltatási ár-érték arány javulása, illetve a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) részarányának növelése volt

- fogalmazott.

A tavalyi évet értékelve elmondta, hogy az MNB nem elsősorban az árverseny fokozását tűzte ki célul, hanem szolgáltatások és díjak együttes versenyét szerette volna elérni, továbbá csökkenteni a piaci szegmensben egyébként magas piaci koncentrációt. Utóbbiról szólva elmondta, hogy a kisebb biztosítók piaci súlyuknál nagyobb értékesítést értek el 2024-ben, ami szintén a verseny élénkülését mutatta.

Tavaly 16 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások átlagos díja a piac egészében, a fedezetek viszont még ennél is nagyobb emelkedést mutattak, a 2023-as értéket 32,3 százalékkal felülmúlva 184 ezer milliárd forintra bővültek. Összességében a lakásbiztosítások ár-érték aránya mintegy 14 százalékkal javult 2024-ben - fűzte hozzá.

A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások 22 százalékos árelőnnyel rendelkeztek, a megkötött, vagy átkötött mintegy 60 ezer szerződés az előző évi duplája, mintegy 6,7 százalékos részesedésnek felelt meg.

Hozzátette: az állománynövekedés nem volt kifejezett kampánycél, ennek ellenére, a szerződésszám 1,1 százalékkal 3,26 millióra emelkedett 2024 végére, míg az állománydíj 28 milliárd forinttal, 192 milliárd forintra. A lakott ingatlanok biztosítási lefedettsége így 2024 végére 76,42 százalékra emelkedett, ami 0,5 százalékpontos javulás 2023-hoz képest.

A jegybank 11 biztosítóval és 9 pénzintézettel együttműködve blockchain alapú DLT rendszert vezetett be, amely többek között lehetővé teszi az adatok egységes lekérdezését, egyben az átállást a papíralapú ügyintézésről az elektronikusra.

Kandrács Csaba elmondta: az MNB körlevekkel segíti majd a kampányt és az idén is próbavásárlásokkal igyekszik biztosítani a verseny tisztaságát.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: