A légierő is bekapcsolódik a járvány elleni védekezésbe Németországban

A légierő (Luftwaffe) is bekapcsolódik a koronavírus-járvány elleni védekezésbe Németországban, ahol pénteken ismét rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőződések napi száma, és aggodalmat okoz a vírus Dél-Afrikában felbukkant új változata.

A légierő is bekapcsolódik a járvány elleni védekezésbe Németországban

Az ARD országos közszolgálati televízió jelentése szerint a Luftwaffe az Airbus A310 típusú MedEvac (Medical Evacuation, azaz egészségügyi kimenekítő) repülőgépével kapcsolódik be a védekezésbe. A hat intenzív osztályos beteg és további 38 fekvőbeteg szállítására  alkalmas gép péntek délután kezdi meg az első bevetést, a bajorországi Memmingenből szállít súlyos állapotú fertőzötteket az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Münster-Osnabrück repülőtérre.
    
A művelet iránya mutatja a németországi járványhelyzet legfőbb jellegzetességét. Délen, főleg Bajorországban, és keleten, a volt NDK területén - vagyis azokban a tartományokban, amelyekben a szövetségi átlag alatt van az átoltottság - a kórházi kezelésre szoruló,  többnyire oltatlan fertőzöttek beáramlása helyenként már kezdi túlterhelni az egészségügyi ellátórendszert. Északon és a nyugati tartományok többségében viszont egyelőre nincs ellátási válság, az átoltottság pedig viszonylag magas.
    
Ugyanakkor az ország egészét tekintve a járvány negyedik hulláma továbbra is a meredeken felívelő szakaszban van. Ezt jelzi a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki kimutatása, amely szerint az utóbbi 24 órában 76 414 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Ez bő 40 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 52 970-hez képest és új rekord, csaknem 500-zal több több a szerdán 75 961 esettel beállított előző csúcsnál.
    
Az új esetekkel együtt 5 650 170 fertőződést mutattak ki tesztekkel a járvány tavaly tavaszi kezdete óta. A vírus okozta betegség (Covid-19) egy nap alatt 357 halálos áldozatot követelt - ez ugyancsak jelentős növekedés az egy héttel korábbi 201-hez képest -, ezzel 100 476-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma.
    
A járványvédelmi szabályok alakításáért és a védekezés gyakorlati megvalósításáért felelős tartományi kormányok egyelőre főleg az oltatlanok mozgásterének korlátozásával igyekeznek lassítani a járványt. A mindennapi élet egyre több területéről tiltják ki őket, Berlinben például szombattól csakis az alapellátást biztosító üzletekbe léphetnek be. Mindenkire egyformán vonatkozó korlátozásokat és lezárásokat csak néhány különösen súlyos déli és keleti járásban vezettek be.
    
A védekezés lehetőségeit az első három hullámhoz képest  szűkíti, hogy november 24-től megszűnt a kivételes jogrend, a szabályokat így csak a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény megreformált változata alapján lehet alakítani. Ez a törvény nem teszi lehetővé teljes ágazatok - például az idegenforgalom, a vendéglátás, vagy a közoktatás - működésének általános és országos felfüggesztését, és éjszakai kijárási korlátozások bevezetését sem.
    
A negyedik hullám emelkedésével azonban a következő szövetségi kormány megalakítására készülő pártok vezetőinek körében erősödő hajlandóság mutatkozik az úgynevezett kemény - mindenkire vonatkozó, országos, általános  - korlátozásokra, amelyeket eddig a tervezett koalíció legkisebb pártja, a liberálisok (FDP) nyomására vetettek el. Pénteken a szociáldemokraták (SPD) egyik társelnöke, Saskia Esken és a Zöldek egyik társelnöke, Annalena Baerbock is megjegyezte egy nyilatkozatában, hogy nem lehet kizárni szigorúbb intézkedéseket.
    
Az új kormány december elejére ütemezett megalakulásáig dolgozó ügyvezető kormány szerint előfordulhat, hogy tovább nehezítheti a védekezést a SARS-CoV-2 Dél-Afrikában felbukkant, B.1.1.529 jelzésű változata, amely az első adatok szerint fertőzőképesebb, mint a Németországban uralkodó delta variáns. Ezért Jens Spahn ügyvezető szövetségi egészségügyi miniszter pénteki közleménye szerint a veszélyes vírusváltozatokkal sújtott területek közé sorolják Dél-Afrikát. A besorolás a többi között azzal jár, hogy a légitársaságok csakis német állampolgárokat szállíthatnak Dél-Afrikából Németországba, és nekik is karanténba kell vonulniuk 14 napra, akkor is, ha rendelkeznek teljes oltással és nem mutatható ki szervezetükben a vírus.


Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás: