A légkondicionáló, mint India növekedésének új jelképe

Aki bizonyítékot keres az indiai vásárlóerő növekedésére, menjen el egy indiai esküvőre. Míg 10-15 évvel ezelőtt a szülők általában kerékpárt vagy robogót vittek ajándékba (ezeket egyetlen ingázó indiai sem nélkülözheti), addig az ifjú házasok ma már nem ritkán légkondicionálót vagy hűtőszekrényt kapnak nászajándékba. Ez a változás mind vidéken, mind a városokban megfigyelhető, legalábbis erről számoltak be azok a háztartásigép-gyártó vállalatok, akikkel a Fidelity szakértői beszéltek. A különböző árucikkekre már évi ezer milliárd dollárt költenek az indiai fogyasztók.

A légkondicionáló, mint India növekedésének új jelképe

Minderre már abból is lehetett következtetni, hogy az elemző látókörébe tartozó cégek közül az egyik legnagyobb klíma- és hűtéstechnikai vállalat érte el a legjobb teljesítményt. A cég klímagyártó üzletágának bevételei a 2013-as és 2023-as pénzügyi évek között 14 százalékos összetett éves növekedést értek el, míg részvényeinek árfolyama 2024 eleje óta több mint 100 százalékkal, 2023 eleje óta pedig több mint 200 százalékkal emelkedett. A cég légkondicionáló berendezései iránti kereslet az elmúlt években az indiai fogyasztás általános lassulása ellenére is élénk maradt. A Fidelity várakozásai szerint a klímaberendezések értékesítéséből származó bevétel az iparág egészére vetítve 2025-ben 20 százalékkal lesz magasabb.

A vállalat felemelkedése klasszikus feltörekvő piaci sikertörténetnek nevezhető. A középosztály erősödése miatt egyre többen engedhetik meg maguknak a légkondicionálót és más, sokak által vágyott fogyasztási cikkeket (hogy perspektívába helyezzük a dolgokat: a jelenleg több mint 400 milliós indiai középosztály 2050-ig több mint kétszeresére, egymilliárd főre nőhet). Mivel a légkondicionáló berendezések penetrációja a belföldi háztartások körében alig több mint 10 százalékos, az indiai légkondi-piac előtt más ázsiai feltörekvő országokhoz képest hosszú növekedési pálya áll (Kínában ez az adat 80%, Indonéziában 36%). Bár India egy főre jutó GDP-je (mely 2024-ben majdnem 2700 USD volt) messze van a 10 000 dollártól − ez az a küszöbérték, amelynél a légkondicionáló berendezések elterjedése ugrásszerűen megnő −, az is tény, hogy Indiában 60 millió embernek van 10 000 dollárnál nagyobb éves jövedelme. Ők a klímaberendezéssel foglalkozó vállalatok legfontosabb célközönsége, melynek létszáma 2027-re mintegy 100 millió főre nőhet.

Az éghajlatváltozás várhatóan még meredekebbé teszi majd ezt a keresleti görbét. A 2024-es, rekordmagas − egyes esetekben 50 Celsius fokot is meghaladó − hőmérsékletet hozó nyár rávilágított, hogy egyre nagyobb szükség van a légkondicionálásra ebben a hatalmas országban, amely az Egyenlítő felett helyezkedik el. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint 2050-re Indiában 1 milliárd légkondicionáló berendezés lehet, ami a jelenlegi globális volumennek körülbelül a fele. Ahol a háztartások jövedelme nem elegendő, ott a háztartási gépeket gyártó vállalatok fogyasztói finanszírozást kínálnak, hasonlóan a fejlett gazdaságok autóhiteleihez. Mindkét tényező felfelé tolja az ágazathoz fűződő növekedési várakozásokat.

Tény, hogy a makrogazdasági háttér a járvány utáni rövid fellendülés ellenére is nagyrészt csalódást okozott. A magas infláció, a magas kamatlábak és a reálbérnövekedés hiánya egyaránt rányomta bélyegét a háztartások költségvetésére. Az elmúlt év súlyos időjárási zavarai tovább tetézték a bajt. De remélhetőleg közeledik a fordulópont, mivel az infláció az enyhülés jeleit mutatja, és a külső tényezők is mind kedvezőbbnek mondhatók. A munkaerő-állomány bővülése felgyorsulhat, mivel az IT-szolgáltatási ágazatra, India egyik legnagyobb munkaadójára, jó hatással lesz az amerikai nagyvállalatok kiadásainak növekedése. A várt monetáris és fiskális ösztönzők szintén támogatást nyújtanak.

„Ha azonban a légkondicionálás története megtanított minket valamire, akkor az az, hogy az erős indiai vállalatok a gazdasági környezettől függetlenül képesek tovább nőni. Ezért nem riadunk vissza az ágazatban akár az ötvenszeres ár/nyereség arányoktól sem. Ahogy a háztartási gépek a jólét szimbólumaként egyre szélesebb körben elterjednek, valószínűleg mind több vállalat kerül majd bele a részvényeknek ebbe az izgalmas csoportjába” - teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója.


Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás: