A legzöldebb energia a fel nem használt energia

A világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtésére és hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, amelyet szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal – például szigeteléssel – lehet jelentősen csökkenteni.

A legzöldebb energia a fel nem használt energia

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az előző évekhez képest tovább emelkedett Magyarország energiafelhasználása2. A megemelkedett energiafelhasználás, megemelkedett szén-dioxid kibocsátást is eredményez. Egy átlagos magyar háztartásban a felhasznált energia csaknem háromnegyedét fűtésre fordítjuk. Ez meglepően nagy arány, az európai átlagnál mintegy 8-10 százalékkal magasabb. Tény, hogy amíg az elmúlt évtizedben a magyar háztartások egy négyzetméterre jutó energiafelhasználása stagnált, addig Európában ez csaknem 20 százalékkal csökkent. A jelentés szerint Magyarország energiafüggőségi rátája3 52 százalék.

Szigeteléssel nem csak a rezsi csökken, hanem az energiafüggőség is

Hazánk energiafelhasználása legnagyobb részt továbbra is az ásványi energiaforrásokon alapul, súlyos mértékben függ ezektől az energiahordozóktól. Földgázfogyasztásunk mintegy 85 százaléka és olajfogyasztásunk 60-70 százaléka a Barátság kőolajvezetéken érkezik. Magyarországon az emberek többsége, közvetlenül vagy közvetve, de földgázzal fűt, és azzal melegíti a vizet, ráadásul az itthon termelt áram mintegy negyedét földgázt égető erőművekben állítják elő. Magyarországon ma a drágán előállított energiát még nagyon pazarlóan használjuk fel.

A folyamatosan növekvő energiaárak mellett különösen fontos, hogy takarékoskodjunk az energiával. Egyre több ingatlantulajdonos szigeteli a házát, ami több szempontból is nagyon hasznos: az ingatlan használata során akár a rezsi fele is megtakarítható, ezáltal csökken az energiafüggőség, valamint értékesítéskor a befektetett összeg három-, négyszeresével is nőhet a ház értéke (régiótól függően).  Ha itthon tíz év alatt kétmillió ingatlant felújítanánk – ezek átlagos alapterülete 80 négyzetméter, négyzetméterenként évi 12 köbméter gázfogyasztás takarítható meg – az közel 2 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz felhasználását jelentheti. A szakszerűen megtervezett és kivitelezett szigeteléssel nem csak energiát, hanem rengeteg pénzt is megspórolhatunk. A Knauf Insulation szerint is a legzöldebb energia a fel nem használt energia.

„Épületeink energiahatékonyságának meghatározó szerepe van abban, hogy a Párizsi Klímaegyezménynek megfelelően, az iparosodás előtti időkhöz képest legfeljebb 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint 1,5 fokon belül lehessen tartani a bolygó hőmérsékletének emelkedését” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „A 2030-ig hátralévő években, a 2010-es szinthez képest 45 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2050-ig pedig nullához közeli értéket kell elérni. Ennek egyik lehetséges módja otthonaink megfelelő szigetelése” – tette hozzá a szakember

Egy apró mozdulattal is rengeteget spórolhatunk

Ha lecsavarjuk a termosztátot az európai lakóépületekben és irodaházakban, azzal Európa energiafüggőségét akár 10 százalékkal is csökkenthetjük – állítja a brüsszeli székhelyű Bruegel kutatóintézet4. Számításaik szerint, ha 1-2 Celsius-fokkal alacsonyabb hőmérsékletre fűtjük fel épületeinket, azzal évente mintegy 130 terrawattórával csökkenthetjük az unió 27 országának energiafelhasználását. Azonban nem muszáj fagyoskodnunk, a lakossági energiafogyasztás úgy is mérsékelhető, ha egységesen 50 Celsius-fokra állítjuk az átfolyó rendszerű vízmelegítők, kazánok hőszabályozóját. Az elemzés szerint már a lakóépületek megfelelő szigetelésével egész Európában jelentős energiamegtakarítást lehet elérni, hiszen az uniós épületállomány 75 százaléka nem, vagy nem megfelelően szigetelt.

A fogyasztás csökkentésére – akár az energia okos felhasználásával, akár energiahatékonysági korszerűsítésekkel érjük is el azt – nagy szükség van.


A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás: