A lengyel szejm megszavazta a belbiztonságra gyakorolt orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvényjavaslatot

Törvényjavaslatot fogadott el a lengyel szejm (parlamenti alsóház) pénteken egy vizsgálóbizottság megalakításáról, amelynek feladata az országra gyakorolt orosz befolyás és nyomás feltárása a belbiztonság és az energetika területén az elmúlt évtizedekben.

A lengyel szejm megszavazta a belbiztonságra gyakorolt orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvényjavaslatot

A jogszabály értelmében a szejm által megválasztandó, kilenctagú bizottság kielemezné a 2007-2022 közötti intézkedéseket, és ennek alapján kezdeményezhetné az orosz befolyás hatására meghozott döntések felfüggesztését. Az érintett döntéshozókra adminisztratív büntetéseket szabhatnának ki.

A kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt által tavaly decemberben előterjesztett tervezetre a 460 fős szejmben 233 képviselő szavazott, 208-an ellenszavazatot adtak le, kilencen tartózkodtak. A kormányfrakció tagjai mellett támogatta a tervezetet a Kukiz´15 ellenzéki jobboldali tömörülés három tagja, valamint öt független képviselő. A tervezet most az ellenzéki többségű szenátus elé kerül. Ellenzéki politikusok alkotmányellenesnek minősítették a tervezetet, és bejelentették: a testület létrehozása esetén pártjaik nem állítanak jelölteket a bizottsági tagságra.

Rafal Bochenek, a PiS szóvivője pénteki sajtóértekezletén kiemelte: a bizottság létrehozásának nincs pártpolitikai vonatkozása, mivel a vizsgálat nemcsak a jelenleg ellenzéki Polgári Platform (PO) által irányított kormányok (2007-2015) hivatali időszakára szorítkozik, hanem a PiS-kormány idejére is vonatkozik.

Mateusz Morawiecki kormányfő korábban hangsúlyozta: a bizottságra nemcsak a múlt tisztázása végett volna szükség, hanem azért is, hogy Lengyelország a jövőben is megszabaduljon az orosz befolyástól. Annak kivizsgálását is szükségesnek nevezte, hogy miért születtek olyan megállapodások a múltban, amelyek révén nőtt az orosz nyersanyagok lengyelországi behozatala, és miért vezettek be olyan szabályokat, amelyek nyomán orosz cégek lettek stratégiai fontosságú vállalatok részvényesei.

Hasonló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló indítványt nyújtott be tavaly ősszel a PO vezette ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) is, annak ellenőrzését szorgalmazva, hogy a jelenlegi kormány idején az állami szervek képesek-e megakadályozni a külföldi hírszerzés befolyását Lengyelország energiapolitikájára.

Jóváhagyta a jövő évi cseh költségvetés keretszámait a képviselőház

Jövőre 241 milliárd koronás (3825 milliárd forint) hiánnyal számol a cseh állam. A költségvetés keretszámait csütörtökre virradóra hosszú vita után hagyta jóvá a képviselőház.
2024. 10. 24. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor szerint reális az 1000 eurós minimálbér

Reális esély van az 1000 eurós minimálbér és az 1 millió forintos bruttó átlagkereset elérésére 2028-ra, ha a magyar gazdaság tervezett magasabb növekedési üteme megvalósul és az infláció kiszámíthatóan alacsony szinten tartható - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2024. 10. 24. 13:00
Megosztás:

Egyre több magyar befektető érdeklődik az amerikai olajbiznisz iránt

Bár az olajpiac az utóbbi években kiszámíthatatlannak tűnhet a volatilitása és a geopolitikai események hatásai miatt, mégis az egyik legvonzóbb befektetési lehetőség világszerte. Az olaj továbbra is alapvető energiaforrásként van jelen, és az energiaszektor globális átalakulása ellenére is stabil megtérülést kínál.
2024. 10. 24. 12:30
Megosztás:

Elkészült a kétmilliomodik autó a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár, októberben legördült a gyártósorról a kétmilliomodik jármű. A jubileumi modell egy tisztán elektromos hajtású, ötüléses EQB.
2024. 10. 24. 12:00
Megosztás:

További kamatvágások jöhetnek Európában

Az EKB két képviselője, Robert Holzmann és Fabio Panetta is arra számít, hogy a következő, decemberi ülésen ismételten kamatot csökkenthet az EKB.
2024. 10. 24. 11:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság megbírságolta a cseh és az osztrák államvasutakat

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
2024. 10. 24. 11:00
Megosztás:

A káprázatos hetes vezette az esést a tengerentúlon, a Fed „bézs könyve” gyenge gazdasági aktivitásról számol be

Estek szerdán az amerikai indexek: az S&P 500 0,9%-kal, a Dow 1,0%-kal, míg a NASDAQ 1,6%-kal csökkent. A szektorok szintjén egyedül a közművek és az ingatlanszektor zárt zöldben, a legnagyobb esés az alapvető fogyasztási termékekhez (-1,6%) és a technológiához (-1,4%) köthető.
2024. 10. 24. 10:30
Megosztás:

Generációváltás küszöbén: Az Y és Z generációk térnyerése a magyar üzleti életben

Magyarországon a generációváltás az üzleti életben kiemelten aktuális, mivel sok cég alapítója elérte a nyugdíjkorhatárt. Az X generáció még mindig a legnagyobb tulajdonosi réteg, de arányuk 2023-ban 50 % alá csökkent. Ezzel szemben az Y és Z generációk egyre nagyobb szerepet vállalnak, különösen az új vállalkozások alapításában, ahol a generációváltás már az ő javukra dőlt el.
2024. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Többnyire visszaestek a részvények Ázsiában, miután a Wall Street harmadik egymást követő napon is veszteséget szenvedett.
2024. 10. 24. 09:30
Megosztás:

Trump növekvő esélyére emelkedtek az amerikai hozamok, változatlanul hagyta a kamatot az MNB

Donald Trump győzelmi esélyének javulása és az ezzel járó várható költségvetési hiánynövekedés és nagyobb inflációs nyomás miatt pár bázisponttal tovább emelkedtek a kötvényhozamok az USA-ban és ezzel négy hónapos csúcsra, 4,25% közelébe emelkedett a tízéves hozam.
2024. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Így alakult a forint reggelre

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 10. 24. 08:30
Megosztás:

Csökkentek az európai piacok, kismértékben emelkedett az ESI

Kismértékben csökkentek az európai piacok – az angol FTSE100 0,1%-kal, a német DAX 0,2%-kal, míg a francia CAC40 0,5%-kal esett –, így a páneurópai Stoxx600 0,3%-os mínuszban zárt, mivel a befektetők elsősorban az amerikai jelentési szezonra fókuszálnak.
2024. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Közel 20 milliárdos piac lesz néhány éven belül a magyar mérnöki kutatások élvonalát jelentő bionika

A globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága a bionika, a legfrissebb adatok szerint piaca 2024 és 2034 között évente átlagosan 10 %-kal fog növekedni. Jelentőségét mutatja, hogy idén a fizikai és a kémiai Nobel–díjat is a területhez kapcsolódó szakembereknek ítélték oda. Magyarország oktatási szempontból alakítja a trendeket a bionikában. Európában ugyanis legrégebb óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatható külön mérnöki szakként a molekuláris bionika, ahol a hallgatók olyan kutatásokban és fejlesztésekben vehetnek részt, amelyek világszerte előremutatónak számítanak. Többek között látássérültek mindennapi életvitelét segítő applikációt, intelligens protéziseket, érzékelő robotikai és orvosdiagnosztikai eszközöket is fejlesztenek.
2024. 10. 24. 07:30
Megosztás:

Útkeresésben az európai akkumulátoripar – jön a Hungarian Battery Week

Az akkumulátoripar versenyképessége, az innováció és a globális trendekhez való alkalmazkodás az idei Hungarian Battery Week konferencia kiemelt témája. A Magyar Akkumulátor Szövetség és a White Paper Consulting szervezésében november 6–8 között megvalósuló esemény az év legjelentősebb akkumulátoripari szakmai találkozója hazánkban, ahol az iparág legfontosabb szereplői, hazai és nemzetközi szakértői Magyarország és a régió szerepét vitatják meg a fenntartható energiatermelés és -felhasználás jövőjét illetően. Az immár negyedik alkalommal megrendezett eseménynek idén a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont.
2024. 10. 24. 07:00
Megosztás:

Önkormányzatok: működhet-e a közvetlen demokrácia?

A közvetlen demokráciának több korlátja van egy önkormányzat életében, mint ahány alkalmazási területe. Ott viszont, ahol erre mód van, használata igen jelentős előnyökkel jár mind a lakosok, mind az önkormányzat számára, melyeket nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Mindez technikailag ma már végtelenül egyszerű, lényegében csak szándék kérdése.
2024. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Hazánkban megtérülnek a fenntarthatósági beruházások

A vártnál jobban megtérülnek a fenntarthatósági befektetések azoknál a hazai vállalatoknál, ahol komolyan veszik a kijelölt klímacélokat – mutat rá az EY több mint 500, köztük magyar fenntarthatósági vezetők (CSO-k) részvételével készült nemzetközi kutatása. Leginkább a klímavédelembe, a hulladékgazdálkodásba, a munkahelyi esélyegyenlőségbe, valamint az ellátási láncok kockázatkezelésének javításába fektetnek be itthon a cégek a fenntartható működés érdekében.
2024. 10. 24. 05:00
Megosztás:

2025-től a magyar nyugdíjasok komoly kockázattal néznek szembe

A 2025-ös év komoly kihívások elé állítja a magyar nyugdíjasokat, különösen a gazdasági bizonytalanságok és a tervezett reformok miatt.
2024. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az ezt lehetővé tevő törvény hatályba lépése után több mint egy évvel elindult a bolti készpénzfelvétel. Egyelőre azonban csak egy-két kisboltban van ilyen szolgáltatás, ott is gyerekbetegségekkel küzd a rendszer - írja a Bank360.hu.
2024. 10. 24. 03:00
Megosztás:

Pénzügyi horoszkóp: a héten jön a váratlan pénz! Mire figyelj, hogy ne menj el mellette?

Fedezd fel, milyen pénzügyi meglepetéseket tartogat számodra a hét második fele! Izgalmas és egyedi horoszkópunkban minden csillagjegy számára különleges történeteket gyűjtöttünk össze, melyek felfedik a szerencse titkait. Olvasd el, mikor és hogyan próbálj szerencsét, és fedezd fel, hol találhatod meg a szerencseszámaidat az életed apró jeleiben!
2024. 10. 24. 02:00
Megosztás:

Meggazdagodtál most hirtelen, ha itt vettél panel lakást!

Míg egy-két évtizeddel ezelőtt, aki csak tehette, elkerülte a panellakásokat, addig az elmúlt években jelentős érdeklődés alakult ki irántuk. Ugyanakkor a panelkínálaton belül is akadnak olyan típusok, méretek és adottságok, melyek az átlagnál gyorsabban kelnek el.
2024. 10. 24. 01:00
Megosztás: