A magyar erdők a magyaroké, így az abból származó haszon is

A magyar erdők haszna a magyar embereké - hangoztatta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön Egerben, az Országos Erdészeti Egyesület 154. vándorgyűlésének nyitónapján.

A magyar erdők a magyaroké, így az abból származó haszon is

Zambó Péter kiemelte: az ágazat szakemberei felelősek az ország területének több mint 25 százalékát kitevő, erdei fa- és cserjefajokkal borított terület kezeléséért. Ez a 2,3 millió hektárnyi terület az ország nemzetstratégiai jelentőségű zöld vagyona.

Az erdők szerepe és jelentősége napjainkban egyre erősödik, az erdei ökoszisztéma több 100 milliárd forint értékű szolgáltatást nyújt a társadalomnak - húzta alá az államtitkár. Hozzátette: ugyanakkor az erdők jelentik az ország legfontosabb klímavédelmi és szénmegkötő biológiai infrastruktúráját, továbbá biztosítják a települések por-, zaj- és árvíz elleni védelmét, a tiszta ivóvizet, és megelőzik a termőföldek pusztulását, a talajeróziót. A magyar erdők emellett évente 40-50 millió látogató számára nyújtanak 39 milliárd forint értékűre becsült rekreációs lehetőséget.

Az államtitkár rámutatott: mindezeket összefoglalva az erdők számos, az Alaptörvényben rögzített alapjog teljesüléséhez járulnak hozzá, ezért a felelős, fenntartható kezelésük közérdek.

Emlékeztetett: a hazai erdők több mint felét 21 állami erdészeti társaság tartja fenn. Az elmúlt évek járványhelyzete, majd háborús energiaválsága megmutatta, hogy minden korábbinál nagyobb tétje van az állami erdők kezelésének. Az állami erdészetek az elmúlt közel másfél évtizedben sikeresen megfeleltek a kihívásoknak, ez idő alatt saját forrásból, működésük eredményességének köszönhetően csaknem 53 milliárd forintot költöttek közjóléti-turisztikai feladataik ellátására - tájékoztatott Zambó Péter. Hozzátette: ezzel párhuzamosan kormányzati támogatással további 40 milliárd forintot fordítottak turisztikai fejlesztésekre.

Az állami erdészetek felelős gazdálkodását mutatja az is, hogy miközben sikeresen kezelték a koronavírus-járvány miatt kialakult turisztikai bummot, és részesei voltak az energiaválságot enyhítő lakossági tűzifaprogramnak, az elmúlt két évben együttesen 13 milliárd forintot meghaladó összegű osztalékot fizettek be a hazai költségvetésbe - emelte ki az államtitkár.

Mindez nem csupán az erdők ingyenes látogathatóságát teszi lehetővé, de megteremti az erdőkre alapozott turisztikai szolgáltatások eredményes működését - mutatott rá. Szavai szerint ösztönözni és segíteni kell ezt a folyamatot, egyúttal országszerte fontos kialakítani azt az együttműködést, amely bevonja az erdőt használó vállalkozásokat az erdők fenntartásának felelősségi körébe.

Zambó Péter aláhúzta: az agrártárca kiemelt feladatának tekinti az egységes erdőtervezési szemlélet erősítését, amely hagyományosan a fenntartható erdőgazdálkodás alapja Magyarországon. Emellett fontosnak tartja a fafeldolgozó kapacitások bővítését. Az államtitkár méltatta a magán erdőgazdálkodókat, akik lendületet adtak az Országfásítási Programnak, és elősegítették az erdőtelepítési trend pozitív fordulatát.

Az uniós támogatásokról elmondta: az erdőterületek növelésére és megőrzésére a korábbi forrás háromszorosa, 310 milliárd forint áll rendelkezésre, amely hozzájárul az ágazat versenyképességének növeléséhez. Ezt a célkitűzést az unió soros elnökeként is feladatának tekinti Magyarország, hiszen az erdőkre alapozott gazdaságfejlesztés a közösség egésze számára kitörési lehetőség - hangsúlyozta Zambó Péter.


Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás: