A magyar fejlesztésű drón kötelékrepülésre is alkalmas

Kötelékben is képes repülni az a magyar fejlesztésű drón, amit nemrégiben mutattak be - mondta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos szerdán az M1 aktuális csatornán.

A magyar fejlesztésű drón kötelékrepülésre is alkalmas

Porkoláb Imre azt mondta, hogy a sugárhajtású, 65 kilogrammos ProTAR drón, amelyet egy katapultról indítanak, képes társaival kommunikálni és együtt repülni velük. A drón képes egy támadó repülőgép jeleit szimulálni, így a légvédelmi katonák kiképzésében jelentős szerepe lesz - tette hozzá.

"Nagyon fontos, hogy a földön zajló műveleteket úgy tudjuk támogatni, hogy egyébként a levegőt uralni tudjuk (...), éppen ezért fontos, hogy meg tudjuk védeni hazánk légterét" - fogalmazott a biztos.

Porkoláb Imre beszélt arról is, hogy a technológia fejlődésével az autonóm rendszereknek egyre kiemeltebb szerep jut: régen a harci repülőgépek maguk szimulálták a támadó felet, most viszont ezeknek a drónoknak jut ez a feladat. Ez jelentősen csökkenti a kiképzés költségeit, és ha a szimuláció - például a kötelékrepüléssel - még élethűbbé válik, akkor felkészítés is komplexebbé, hatékonyabbá válhat - fejtette ki a miniszteri biztos.

A drón fejlesztése - amelyben a hadsereg modernizációs intézete is részt vett - több évig tartott, és a végtermék megfelel a Magyar Honvédség igényeinek és a haderőfejlesztés céljainak. Porkoláb Imre reményei szerint a drón a nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, s valószínűleg feltűnik majd a külföldi bemutatókon, gyakorlatokon, de akár más hadseregekben is.

Kérdésre elmondta azt is, hogy a magyar hadiipart majdnem a "nulláról kellett újjáépíteni", mostanra viszont már a legnagyobb hadiipari cégek érdeklődnek a Magyarországra való településről.


Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás: