A magyar lízingpiacon nőtt a finanszírozott összeg és a szerződések száma

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 909,5 milliárd forintot tett ki 2023-ban, ami 5,5 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma pedig 2,6 százalékkal nőtt - ismertette a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A magyar lízingpiacon nőtt a finanszírozott összeg és a szerződések száma

Zs. Nagy István kiemelte: a szerződött darabszám meghaladta a 73 ezret tavaly, megállt a négy éve tartó csökkenés.

A finanszírozott összeg megoszlása szerint a lízingszolgáltatók ügyfelei 66 százalékban kis- és középvállalkozások (kkv), 16 százalékban nagyvállalatok, a magánszemélyek aránya 6,3 százalék.

Továbbra is a személygépkocsi-kistehergépjármű-motor szegmens a legnagyobb a hazai lízingpiacon 441,5 milliárd forinttal, ami az összes kihelyezés csaknem 51 százaléka. Az autópiac a várakozásoknál jobban szerepelt, a szerződések száma 5,2 százalékkal, a kihelyezett összeg 22 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest - közölte a lízingszövetség elnöke.

Az előző évekhez hasonlóan 2023-ban is komoly szerepet játszottak a piacon az államilag támogatott finanszírozások - jelezte Zs. Nagy István.

A lízingpiac mintegy 20 százaléka támogatott konstrukció volt tavaly, bár a támogatott szerződések száma 24 százalékkal csökkent 2022-höz képest, a kihelyezett összeg pedig 11,3 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A csökkenés fő oka, hogy kifutott a nagycsaládosok autóvásárlási programja, illetve a korábbi elektromos autós támogatás - mondta.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a Széchényi kártya program volt a legnépszerűbb termék, a teljes piac 7,3 százalékát tették ki a kihelyezések.

A nagyhaszonjárművek esetében a lízingszektor 56,8 százalékos részesedéssel van jelen, a tavalyi szerződések száma 7,3 százalékkal haladta meg az előző év eredményét, a finanszírozott összeg pedig 14,7 százalékkal lett magasabb. A szegmensben továbbra is az euró alapú finanszírozás dominál, a teljes kihelyezés 88 százaléka történt euróban.

A mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozás 10,2 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest, elsősorban a mezőgazdasági támogatások kifutása miatt. Ebben a szektorban is erősödik az euró alapú finanszírozás.

Az építőipar tavaly sem talált magára, a lízingszövetség adatai szerint a lízingszerződések száma 19,2 százalékkal, a kihelyezett összeg pedig 21,3 százalékkal esett vissza 2022-höz képest.

Az IT és az ingatlan esetében még mindig nem a lízing a preferált finanszírozási megoldás Magyarországon.

Átadták az idei magyar állattenyésztésért és a magyar növénytermesztésért termék nagydíjakat

Az Agrofeed Kft. és a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. nyerte a 2026-os Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig a Humikal Agro Trade Kft. kapta.
2026. 04. 10. 05:30
Megosztás:

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban

A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
2026. 04. 10. 04:30
Megosztás:

Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz

A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
2026. 04. 10. 04:00
Megosztás:

A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV

Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
2026. 04. 10. 03:30
Megosztás:

Kína és Észak-Korea kapcsolataik erősítésében állapodott meg

A kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről állapodott meg Phenjanban a kínai és az észak-koreai külügyminiszter - közölte csütörtökön a pekingi minisztérium.
2026. 04. 10. 03:00
Megosztás:

Húsvéti tűzszünetet jelentett be az orosz elnök

Tűzszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától vasárnap nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
2026. 04. 10. 02:30
Megosztás:

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás:

Átlépte a kétmillió forintos szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 20:00
Megosztás:

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás: