A magyar villamosenergia-termelés közel felét adta a Paksi Atomerőmű tavaly

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden.

A magyar villamosenergia-termelés közel felét adta a Paksi Atomerőmű tavaly

A paksi létesítmény eddigi működésével összesen közel 250 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást akadályozott meg - közölték.

A közleményben felidézték, hogy tavaly a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) tízévente esedékes átfogó biztonsági vizsgálatában elismerte a Paksi Atomerőmű elkötelezettségét a biztonságos és megbízható üzemeltetés mellett.

Az OSART vizsgálat jelentése négy paksi "jó gyakorlatot" - köztük azt a saját fejlesztésű szoftvert, amely pontosan és megbízhatóan előre jelzi a kiinduló eseményt és az abból származható fontos események időbeni megvalósulását - is rögzített, amelyek beépülnek a nemzetközi nukleáris szakmai köztudatba - írták.

Kiemelték, 2024 harmadik negyedévében a létesítmény bekerült a világ összes atomerőművét rangsoroló lista első 30 százalékába, a WANO (Atomerőmű-üzemeltetők Világszövetsége) Párizsi Központjához tartozó mintegy 150 blokkot összehasonlító listán pedig mind a négy blokk az első 25 százalékban szerepel.

A Paksi Atomerőmű fokozott figyelmet fordít a Paks II. Zrt.-vel történő kapcsolattartásra és együttműködésre, a szomszédságában folyó építkezésre is.

A folyamatos monitorozás, többek között az atomerőmű környezetében lévő megfigyelő kutak által mutatott eredmények, valamint a 4. blokk helyzetét érintő mérések egyértelműen igazolják, hogy a létesítési munkálatok nem érintik a Paksi Atomerőmű blokkjainak biztonságát - zárták a közleményt.

Bitcoin határidős piac: a long/short arányok óvatos, enyhén medvés hangulatról árulkodnak

A globális kriptoderivatív piacokon visszafogott, de annál beszédesebb mozgások voltak megfigyelhetők az elmúlt 24 órában. A Bitcoin örökös határidős (perpetual futures) kontraktusainál a long és short pozíciók aránya a három legnagyobb derivatív tőzsdén közel teljes egyensúlyt mutat, ám enyhe short túlsúly rajzolódik ki. Ez az állapot fokozott óvatosságot jelez mind az intézményi, mind a lakossági kereskedők részéről a továbbra is volatilis piaci környezetben.
2026. 02. 24. 08:30
Megosztás:

Egészségügyi intézményt fejlesztenek több mint 600 millió forintból Békéscsabán

Felújítják több mint 600 millió forintból Békéscsabán a Lencsési városrészen található orvosi rendelőt - közölte az önkormányzat.
2026. 02. 24. 08:00
Megosztás:

Történelmi csúcsra ugrott a régiós M&A befektetők aránya 2025-ben

A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott befektetői jelentése szerint a közép- és kelet-európai (KKE) régió M&A-piaca 2025-ben a globális bizonytalanságok – az amerikai vámfeszültségek és az orosz–ukrán háború – ellenére is erős, értékalapú teljesítményt nyújtott.
2026. 02. 24. 07:30
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás:

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.
2026. 02. 24. 05:30
Megosztás:

Optimalizálja hazai gyártási kapacitásait a Green Factory

A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítva a partnerek folyamatos és zavartalan kiszolgálását.
2026. 02. 24. 05:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 04:30
Megosztás:

Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem új irányai

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézete a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 95 877 236 Ft támogatásával a 2019-2.1.7-ERA-NET-2022-00056 azonosítószámú „Az antibiotikum stewardship beavatkozások "egy egészség" irányítása” c. projekt keretében egy nagy nemzetközi kutatási projektben vizsgálta, hogyan érvényesül az „Egy Egészség” (One Health) megközelítés az antimikrobiális rezisztencia (AMR) megfékezésében.
2026. 02. 24. 04:00
Megosztás:

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 24. 03:30
Megosztás:

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Adathalász e-mailben élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Adathalász e-mailben csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 02:30
Megosztás:

Most kiszámolhatod, mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest

Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
2026. 02. 24. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook végleges döntést hozott

Igen, a hír igaz, és mára lényegében eldőlt: a Meta megszünteti a Messenger külön telepíthető asztali alkalmazásait Windowsra és macOS-re. Ez azt jelenti, hogy a „Messenger Desktop” programok ezekre az operációs rendszerekre a továbbiakban nem lesznek elérhetők. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
2026. 02. 24. 01:00
Megosztás:

Ingyenes online hazugságvizsgálat - most minden kiderül!

A hazugság a mindennapjaink része. Néha ártatlannak tűnő füllentés, máskor tudatos félrevezetés, de szinte minden ember életében jelen van valamilyen formában. A kérdés nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem az, felismerjük-e időben, és tisztában vagyunk-e a saját viselkedésünkkel.
2026. 02. 24. 00:30
Megosztás:

Vizsgálják az egri óvodai megbetegedéseket

A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 23:30
Megosztás:

A Mercedes erősítene a csúcskategóriás szegmensben

A Mercedes-Benz AG középtávú stratégiai terveiben szerepel, hogy mintegy 2 milliós értékesítési darabszám mellett megerősítse pozícióját a csúcskategóriás szegmensben, egyidejűleg növelje az elektrifikált modellek részarányát, miközben megőrzi a márka alapértékeit - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kereskedelmi Kft. az MTI-t.
2026. 02. 23. 23:00
Megosztás:

Vámháború és geopolitikai feszültség rázta meg a kriptovaluta piacot

A hét pénzügyi piaci nyitása komor hangulatban telt a kriptoszektor számára. A globális geopolitikai feszültségek és az új gazdaságpolitikai bejelentések hatására a befektetők gyorsan kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ami azonnal lecsapódott a digitális eszközök árfolyamában. A hétvégi pozitív lendület rövid életűnek bizonyult: a makrogazdasági bizonytalanság ismét rátelepedett a piacra.
2026. 02. 23. 22:30
Megosztás:

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését, egyebek mellett a lengyel drónvédelmi rendszer kiépítése terén - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn a délkelet-lengyelországi Deba-Lipa gyakorlótéren, a Jonas Gahr Störe norvég kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
2026. 02. 23. 22:00
Megosztás:

A Bitwise CIO-ja 4 kulcsfontosságú kriptót nevezett meg 2026-ra

A digitális eszközpiac érettségi szintje új szakaszba léphet 2026-ban – legalábbis a Bitwise vezető befektetési szakembere szerint. Matt Hougan, a Bitwise Asset Management CIO-ja négy olyan kriptovalutát nevezett meg, amelyek szerinte strukturális alappillérei lehetnek a 2026-os piaci ciklus hátralévő részének. Nem spekulatív altcoinokról, hanem intézményi szinten is releváns infrastruktúrákról beszél.
2026. 02. 23. 21:30
Megosztás: