A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy "bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok", mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.
 

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben - mondta a nyelvész. Hangsúlyozta: mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami "körülbelül egy wikipédiányi mennyiség" - fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll. Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében - fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni - hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása. A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Új kulturális modell kidolgozását kezdeményezi a Magyar Színházi Társaság

Új, átláthatóbb és arányosabb alapokra helyezné a kulturális szféra működését a Magyar Színházi Társaság (MSZT), ennek érdekében a szervezet több mint száz pontból álló szakmai javaslatcsomagot állított össze – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 21. 15:00
Megosztás:

Meredeken romlottak a németországi és euróövezeti gazdasági várakozások

Áprilisban meredeken csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe a márciusi erőteljes süllyedést követően.
2026. 04. 21. 14:40
Megosztás:

A BIS szigorítaná a stabilcoin-szabályozást – de már túl késő lehet?

A stabilcoin (angolul: stablecoin) piac robbanásszerű növekedése új szintre emelte a pénzügyi kockázatokat – és a szabályozói aggodalmakat is. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) most egyértelmű figyelmeztetést adott ki: globális szabályozás nélkül a rendszer sérülékeny marad. De vajon a piac már túlnőtt a szabályozók reakcióidején?
2026. 04. 21. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s három új MAN típusú elektromos nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú flottáját

A Waberer’s tovább erősíti fenntarthatósági törekvéseit, és három új, tisztán elektromos MAN TGX 20.449 4x2 BL SA EB típusú nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú járműflottáját. A beszerzéssel az ilyen járművek száma 33-ra nő, amellyel a vállalat továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb alternatív flottáját üzemelteti.
2026. 04. 21. 13:30
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Coinbase új szintre emeli a kriptohitelezést: USDC-alapú kölcsönök indulnak az Egyesült Királyságban

A Coinbase tovább erősíti jelenlétét az Egyesült Királyság kriptopiacán: a vállalat elindította kriptofedezetű hiteltermékét, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Bitcoin és Ethereum fedezet mellett perceken belül USDC-hez jussanak. Az új szolgáltatás nemcsak likviditást biztosít eladás nélkül, hanem fontos lépés az onchain pénzügyi ökoszisztéma kiépítése felé is.
2026. 04. 21. 12:30
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az országos önkéntes meteorológiai hálózatba

Még lehet jelentkezni a HungaroMet Nonprofit Zrt. által indított országos önkéntes meteorológiai hálózatba, amelynek célja a hazai mérési lefedettség bővítése és a helyi időjárási jelenségek jobb megismerése.
2026. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Jelentősen mérséklődtek a gépjárműbiztosítási díjak az első negyedévben

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 197 900 forint volt a személygépkocsik körében, ami 9 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 217 400 forintos szinttől. Ennél is jelentősebb, 16,5 százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíjában, melynek aktuális összege 58 400 forint.
2026. 04. 21. 11:30
Megosztás:

Pénteki szintjük közelében maradtak a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, itthon folytatódott a hozamcsökkenés

Nem mozdultak el számottevően pénteki szintjükről a fejlett gazdaságok hosszú hozamai a hétfői kereskedés során, az inflációs félelmek továbbra sem enyhülnek, miközben az USA-iráni konfliktus kimenetele egyelőre bizonytalan, a Hormuzi-szoros kérdésében patthelyzet alakult ki, pedig közeleg a kéthetes tűzszünet április 22-i lejárata.
2026. 04. 21. 11:00
Megosztás:

A tengerentúli tőzsdéken is fordult a kocka, a nyersolaj ára 6-7%-ot emelkedett hétfőn

Hétfőn mérsékelt csökkenéssel zártak a legfontosabb tengerentúli részvényindexek a pénteki csúcsokat követően: a Dow néhány pontos csökkenéssel zárt, az S&P500 0,2%-ot csúszott vissza, míg a Nasdaq Composite 0,3%-ot gyengült.
2026. 04. 21. 10:30
Megosztás:

A pénteki lendület gyorsan szertefoszlott, hétfőn már estek az európai részvényindexek

Csökkenéssel zárt hétfőn a nyugat-európai tőzsdék túlnyomó többsége azt követően, hogy a Hormuzi-szoros pénteki megnyitásáról szóló bejelentések meglódították a részvényindexeket. Azonban a hétvége közel-keleti eseményei ismét nyomás alá helyezték a részvénypiacokat, a befektetők kockázatkerülőbbek voltak, miközben közeleg a korábbi kéthetes tűzszüneti megállapodás vége.
2026. 04. 21. 10:00
Megosztás:

Az elmúlt másfél évtizedben nőtt az üzemanyagárak megfizethetősége

A havi nettó átlagkeresetből megvásárolható üzemanyag mennyisége 2025-ben a kétszeresére nőtt 2010-hez képest - állapítja meg az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt., az intézet szerint a védett ár kivezetésével, a piaci árak visszatérésével évekkel ezelőtti szintre ugrana az autósok terhe.
2026. 04. 21. 09:30
Megosztás:

Folytatódik a parlament alakuló ülésének előkészítése

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 21. 09:00
Megosztás:

A Mastercard segíti a magyar fintech cégek nemzetközi piacra lépését

A Mastercard háromrészes eseménysorozatot indít Budapesten, hogy a magyarországi fintech-szektor legígéretesebb szereplőit segítse a nemzetközi piacra lépésben - közölte a Mastercard az MTI-vel.
2026. 04. 21. 08:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal kedd reggelre?

Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 21. 08:00
Megosztás:

Kínai elnök: biztosítani kell a hajózás zavartalanságát a Hormuzi-szorosban

A hajóforgalom zavartalan fenntartására szólított fel a Hormuzi-szorosban Hszi Csin-ping kínai elnök, aki hétfőn telefonon egyeztetett Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel - jelentette a kínai állami média hétfőn.
2026. 04. 21. 07:30
Megosztás:

Az erdélyi és a magyarországi magyarok más-más tapasztalatok alapján döntöttek a választáson

Az erdélyi magyarok más tapasztalatok alapján alkottak véleményt az anyaországi országgyűlési választáson, mint a magyarországi választók. Erdélyből nézve más volt a kormányzati teljesítmény érzékelése, és ebből fakadóan a megítélése is - írta hétfőn a magyarországi választások eredményeiről a Facebookon Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
2026. 04. 21. 07:00
Megosztás:

A feltörekvő piacokon a sokszínű történetek ellenállóképességet építenek

Majdnem egy évvel a "felszabadulás napi" vámok bevezetése után a közel-keleti konfliktus újabb sokkot okozott a gazdaságoknak. Bár a befektetők aggódhatnak a feltörekvő piacokra gyakorolt hatások miatt, vannak olyan vállalatok és ágazatok ezekben a régiókban, ahol a hosszú távú fundamentumok továbbra is ígéretesnek tűnnek. Fidelity idei Elemzői Felmérésében a korábban uralkodó témák, mint például az amerikai dollár gyengébb kilátásai vagy a monetáris politika lehetséges lazítása, a közel-keleti konfliktus miatt megkérdőjeleződtek. Helyettük a magasabb olajárak, az inflációs aggodalmak és a globális kereskedelem logisztikájával kapcsolatos megújult aggodalmak jelentek meg.
2026. 04. 21. 06:30
Megosztás:

Péntektől felfüggesztik a Otthonfelújítási Programban a támogatási kérelmek beadását a leghátrányosabb régiókban

Péntektől már a leghátrányosabb régiókban, így Észak-Magyarországon, Észak- és Dél-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon sem lehet támogatási kérelmet benyújtani az Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához című felhívásra - közölték a palyazat.gov.hu oldalon.
2026. 04. 21. 06:00
Megosztás: