A napi többórányi TikTok és Instagram-tól nem leszünk okosabbak

Itthon már majdnem minden ötödik foglalkoztatott számára a digitális gazdaság biztosít munkalehetőséget, hazánk azonban még ezzel együtt is a kontinens sereghajtói között kullog a vállalkozások digitalizációja terén. Mindeközben a legfiatalabb generációkról (Z és Alfa) azt gondoljuk, hogy szinte az anyatejjel együtt készen kapják a digitális tudást, holott a kapcsolódó természettudományokban kifejezetten gyengén teljesítenek. Jellemző, hogy a 18-21 évesek több mint fele azt sem érti például, mi valójában a mesterséges intelligencia. De mégis mit várnak a munkáltatók és mit tud a TikTok-generáció? Erre a kérdésre keresi a választ Hortobágyi Ágoston digitális stratéga.

A napi többórányi TikTok és Instagram-tól nem leszünk okosabbak

Már a világjárványt megelőző években is a teljes hazai GDP legalább 25%-át adta a digitális gazdaság, majd a megszokottá vált otthoni munkavégzés és az online meetingek hoztak újabb lendületet a technológiai fejlődésnek, napjainkban pedig már a fenyegető válság miatt igyekeznek rohamtempóban automatizálni folyamataikat a cégek.

Sajnos azonban hazánk jelentős lemaradást mutat ezen a területen a kontinens nagy részéhez képest. A kihívásra reagálva elkészült a Nemzeti Digitális Stratégia is, mely világos célt tűz ki a következő évekre: a magyar társadalom és a vállalkozói szféra (különös tekintettel a kkv-kra) széleskörű felkészítése és edukációja nélkül nem tudunk előre lépni. „Mindannyian láthatjuk, hogy rendkívül gyorsan változik a világ és a technológia, de ha felkészítjük a jelen és a jövő munkavállalóit, olyan munkakörök betöltésére is képessé tehetjük őket, melyek most még nem is léteznek. Ha azonban az össztársadalmi edukáció elmarad, az még tovább mélyíti a hátrányunkat és rontja versenyképességünket” – mondja Hortobágyi Ágoston digitális stratéga.

A Z-generáció tagjainak közel fele techkarriert szeretne

Egy tavalyi globális kutatás szerint a vizsgált országokban közzétett álláshirdetések 6-12%-a kívánt meg kifejezetten digitális készségeket, de egyes terültek – például az adatmérnöki tudás – akár több mint 115%-kal is keresettebb lett. A legnagyobb igény egyébként a közösségi média professzionális használatára, a digitális marketinggel kapcsolatos tevékenységekre, a szoftverfejlesztésre, valamint az üzletileg is hasznosítható adatelemzésre- és vizualizációra mutatkozik.

Lépjünk azonban egyet hátra: melyek lennének azok a digitális alapkészségek, melyekre ma már minden munkavállalónak szüksége van, függetlenül attól, milyen területen dolgozik? Ilyen például az okoseszközök, illetve applikációk és szoftverek használata vagy az alapvető technológiák jelentőségének megértése, vagyis összefoglaló néven a digitális műveltség, de akár például az online leselkedő biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos tájékozottság is. Utóbbihoz pedig ugyanúgy hozzátartozik a digitális függőség és az internetes zaklatás fogalmainak megértése, mint a kártevő és adathalász programok veszélyeinek ismerete.

„Ezeken a területeken valóban előnye lehet az Alfa és a Z generációnak (vagyis az 1995 után született fiataloknak): egészen kis koruktól körül vannak véve az okoseszközökkel, természetes számukra, hogy hihetetlen mennyiségű információval találkoznak az interneten, és valószínűleg sikeresebben vonják ki a sok adatból a számukra hasznosakat vagy szükségeseket. Nem egyértelmű az átmenet azonban a munkaerőpiacon is értékesnek tartott készségek irányában, és ez egyre nyilvánvalóbbá válik. A jó példákat látva és saját digitális jártasságukat kicsit félreértve, a Z generációsok közel fele képzel el magának techkarriert a jövőben, azonban nagyobb részük nem látja át, hogy alakítják át az innovációk az egyes iparágakat vagy milyen változásokat hoznak a munka világába már most, de például azt sem értik pontosan, mi is az a mesterséges intelligencia és milyen lesz a gépekkel együtt dolgozni a jövő munkahelyein” – teszi hozzá Hortobágyi Ágoston.

Az idősebbekről sem kell lemondani, az iskolákba pedig STEM helyett STEAM kell

Az tehát világos, hogy az életünket jelen pillanatban is forradalmasító technológiákban rejlő teljes potenciált csak akkor fogjuk tudni kihasználni, ha a fiatal generációkat tudatosan felkészítjük a jövő munkaerőpiacának kihívásaira. Ebben az iskolarendszernek kiemelt feladata van – az ezzel kapcsolatos lemaradás pedig egyáltalán nem magyar sajátosság –, ugyanakkor azt is fontos felismerni, hogy a hagyományos STEM-tantárgyak (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) mellett szintén felértékelődnek a kapcsolódó soft skillek, leginkább a kommunikáció, a kreativitás és a kritikai gondolkodás. A tantermi edukáció fejlesztésében ugyanakkor nem elég az állami szerepvállalás, hiszen a vállalati szféra is sokat tehet azért, hogy munkahelyeken is használható eszközök, tudás és gyakorlat áramoljon az oktatásba.

Amellett sem mehetünk el azonban, hogy a most felnövekvő generáció szülei éppen most küszködnek azzal, hogy elsajátítsák az alapvető digitális készségeket és megfelelő példát tudjanak mutatni gyermekeik számára is

„A jelenlegi munkavállalókat természetesen szintén kulcskérdés felkészíteni a kihívásokra, ehhez cégen belüli képzésekre, tudatos stratégiára épülő tréningprogramokra van szükség, valamint arra, hogy az automatizálódó egyéb folyamatokon keresztül a gyakorlatban is megtapasztalhassák és elsajátíthassák a technológiai készségeket. Fontos a fokozatosság: az embereket leginkább a saját, HR-jellegű adminisztratív teendőiken keresztül lehet bekapcsolni az edukációba, hogy minél több olyan tevékenységgel találkozzanak, ahol első kézből tapasztalják meg a technológia előnyeit – és hogy ők is képesek azt használni. A másik fontos kapcsolódási pont a szülői szerepükből adódik, hiszen biztonságos és egészséges környezetet szeretnének biztosítani gyermekeiknek az online térben is, ez pedig csak akkor lehetséges, ha maguk is profi szinten kezelik az okoseszközöket, valamint tisztában vannak a digitális világ szabályaival” – hangsúlyozza Hortobágyi Ágoston.


Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás: