A negatív tőzsdei hangulatot követte a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 810,31 pontos, 1,93 százalékos csökkenéssel, 41 130,96 ponton zárt hétfőn.

A negatív tőzsdei hangulatot követte a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn negatív volt a nemzetközi tőzsdei hangulat, miután a Gazprom nem indította el a gázszállítást az Északi Áramlat-1  gázvezetékén. A budapesti tőzsde a kedvezőtlen nemzetközi hangulatot követte.

Hozzátette, hogy a magyar vezető részvények közül vállalatspecifikus hír egyedül a Magyar Telekomra érkezett, a társaság bérfejlesztésről állapodott meg az érdekképviseletekkel, a bérköltségek jelentős emelkedése miatt csökkent több mint 3 százalékkal a részvények árfolyama. Megjegyezte, hétfőn az amerikai tőzsdén kereskedési szünnap volt, ezzel némileg magyarázható, hogy jóval az átlag alatt alakult a Budapesti Értéktőzsdén a forgalom.

A Mol árfolyama 60 forinttal, 2,18 százalékkal 2694 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 54 forinttal, 0,63 százalékkal 8450 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 11,0 forinttal, 3,29 százalékkal 323,50 forintra gyengült, forgalma 22,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 240 forinttal, 2,96 százalékkal 7875 forintra csökkent, a részvények forgalma 963,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3808,94 ponton zárt hétfőn, ez 53,23 pontos, 1,38 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Kedvezőnek ígérkeznek a lakáspiac idei kilátásai Magyarországon: az építési engedélyek számának látványos növekedése és a fokozódó fejlesztői aktivitás a kínálat erősödését vetíti előre. Mindeközben a támogatott hitelkonstrukciók továbbra is segíthetik a vásárlókat, a lakásárak emelkedésének üteme pedig várhatóan mérséklődik a tavalyi szinthez képest – derül ki az MBH Jelzálogbank 2026-os lakáspiaci prognózisából.
2026. 02. 26. 14:00
Megosztás:

Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire

Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét, március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 02. 26. 13:30
Megosztás:

2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus

2025-ben rekordévet zárt a hazai turizmus, a minden korábbinál nagyobb számú – 20 millió – vendég, minden korábbinál több, mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. Az idei év is jól indult, januárban a vendégek száma 5,3 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 3,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez kedvező kiindulási alap, hogy 2026-ban tovább nőjön a hazai turizmus. A kormány ezt olyan intézkedésekkel erősíti, mint a fix 2,5%-os kamatozású KTH Start-hitel, a KTH Start 2=3 akció, valamint az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv.
2026. 02. 26. 13:00
Megosztás:

A WLFI új staking modellt és USD1-ösztönzőket vezetne be

A Trump család támogatását élvező kriptovállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) új javaslatot terjesztett elő, amely egyszerre reformálná a governance rendszert és pörgetné fel a saját stabilcoinja, az USD1 használatát. A terv középpontjában egy 180 napos staking alapú szavazási modell és célzott DeFi-ösztönzők állnak – mindezt egy olyan piacon, ahol továbbra is az USDC és az USDT dominál.
2026. 02. 26. 12:30
Megosztás:

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás: