A nehézségek ellenére is sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása

Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, ennek során az elmúlt években folyamatosan nőtt a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése és a hozzáadott érték is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dunavecsén.

A nehézségek ellenére is sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása

A tárcavezető a Schneider Electric beruházásának átadásán hangsúlyozta, hogy az új, klímasemlegesen működő üzem már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket fognak előállítani elektromos elosztóberendezésekhez.

Az állam által négymilliárd forinttal támogatott, összesen 31 milliárd forint értékű beruházás ötszáz új munkahelyet hoz létre - tájékoztatott, hozzátéve, hogy számos európai piacra szállítani fogják majd az itt előállított termékeket, ami hozzájárul a magyar exportteljesítmény növeléséhez is.

"A beruházási versenyt ezért az okos gyárért erős, éles nemzetközi versenyben nyertük meg" - tudatta, arra is kitérve, hogy a vállalat tapasztalatokon alapuló döntést hozott, mivel már több mint kétezer főt foglalkoztat hazánkban több telephelyen, itt van a globális beszerzési központjuk is.

Valamint rámutatott, hogy a francia cégek a hatodik legnagyobb beruházói közösséget alkotják jelenleg Magyarországon, nagyjából negyvenezer embernek adva munkát.

"Büszkeség számunkra, hogy az elmúlt tíz év során a kormány támogatásával 51 nagy francia beruházás jött létre itt, Magyarországon, hozzájárulván ahhoz, hogy a magyar gazdaság a legnehezebb időkben is növekedési pályán tudjon maradni" - mondta.

Majd aláhúzta, hogy a magyar-francia kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, értéke átlépte a tízmilliárd eurót.

Szijjártó Péter beszédében érintette az utóbbi évek súlyos válságait is, amelyek nyomán a gazdaság és a politika szereplőinek mindent újra kellett gondolniuk.

Úgy vélekedett, hogy Európa áldozatává vált a koronavírus-járványnak és az ukrajnai háborúnak, mivel a kontinens versenyképessége látványosan visszaesett a világgazdaság más nagy szereplőihez képest.

"Viszont mindezen rendkívül nehéz körülmények dacára Magyarország, a magyar gazdaság erős tudott maradni, és ez nagyban köszönhető az emberek teljesítményének, továbbá a Magyarországon működő vállalatok és a magyar kormány összefogásának" - jelentette ki.

Ennek kapcsán kifejtette, hogy a nehéz időszakokban is a beruházásokra kell koncentrálni, a vállalatok ezért a munkahelyteremtés érdekében számíthatnak továbbra is a kormány támogatására.

A miniszter közölte, hogy az utóbbi években ily módon létrejött beruházások nagyban hozzájárultak az ország gazdasági növekedésének fenntartásához és a munkahelyek megóvásához.

"Mi voltunk azon nagyon kevés ország egyike a világon, ahol a világjárvány után többen dolgoztak, mint azt megelőzően" - fogalmazott.

"És azt hiszem, hogy ez a beruházások ösztönzésére alapuló gazdaságstratégia a legnehezebb időkben is bevált, mivel Magyarország erősebben került ki ezekből a válságokból, mint ahogy belement" - húzta alá.

"Ez másként lett volna akkor, ha engedtünk volna a csábításnak, és a munkaalapú gazdaságpolitikáról visszatértünk volna a segélyalapú gazdaságpolitikára. De mi mindig úgy gondoltuk, hogy a forrásokat nem a munkanélküliség finanszírozására, hanem a munkanélküliség megelőzésére, azaz a beruházások támogatására és a munkahelyteremtésre kell fordítani" - folytatta.

Szavai szerint ráadásul minden nehézség dacára sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, amelynek során az elmúlt években a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése, illetve a hozzáadott érték is folyamatosan növekedett.

"Mondhatnánk azt is, hogy az elmúlt években nőtt a csúcstechnológia jelenléte a magyar gazdaságban" - szögezte le.

Az energiamenedzsment és az ipari automatizálás terén működő multinacionális Schneider Electric közleményében kiemelte: a gyárban előállított termékek 90 százalékát Európába exportálják. A Schneider Electric legújabb, kapacitásnövelő beruházása az elektrifikáció és digitalizációs megoldások iránti megnövekedett kereslet kielégítését szolgálja.

Az üzem a Schneider Electric egyik legnagyobb, egyedi megrendelésre termelő létesítménye Európában. Itt lesz az egyik fő gyártóközpontja a Schneider Electric forradalmi innovációt tartalmazó, a korábban használt kén-hexafluorid (SF6) helyett tiszta levegőt és vákuumtechnológiát alkalmazó középfeszültségű kapcsolóberendezéseinek.

"Okosgyárunkban a minőségi mérnöki munkán lesz a hangsúly. (...) Hisszük, hogy a Dunavecsén felépült, a legmodernebb, energiahatékonysági célokat szolgáló, és a fenntarthatósági szempontokat maximálisan szem előtt tartó gyárunk szignifikánsan hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez, valamint a zöld fordulathoz" - idézi a közlemény Veres Zsoltot, a Schneider Electric országigazgatóját.

Az okosgyár rendszerei kapcsolódnak a Schneider Electric digitális épületgépészeti és energiamenedzsment-felügyeleti megoldásaihoz, a gyártást digitálisan nyomon lehet követni.

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, mintegy 2150 dolgozójuk van. A cégnek gyára van Magyarországon Zalaegerszegen, Gyöngyösön és Kunszentmiklóson, illetve most már Dunavecsén. Szigetszentmiklóson működteti a régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központját (CEElog), Budapesten több európai üzleti szolgáltató központját.

Korábbi tájékoztatásuk szerint a Schneider Electric vállalatcsoport magyarországi árbevétele 2022-ben megközelítette a 380 milliárd forintot (mintegy 1 milliárd euró), ami 12 százalékos növekedés a megelőző évhez képest. Adózás előtti eredménye 4 milliárd forint volt.


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: