A női nyugdíjasok feje fájhat most a döntés miatt!

Farkas András „Nyugdíjguru” a Portfolión megjelent írásában hangsúlyozza: a közelgő választások előtt érdemes lenne a politikai pártoknak ezekre a kérdésekre is figyelmet fordítani.

A nyugdíjasok és az érintettek visszajelzései három jól körülhatárolható területet jelölnek meg, ahol sürgető reformigény mutatkozik. Ezek nem kapcsolódnak az átfogó nyugdíjreformhoz vagy a finanszírozási rendszer gazdaságpolitikai kérdéseihez, hanem konkrét, gyakorlati nehézségeket tükröznek.

A Nők40 kapcsán a leggyakoribb elvárás, hogy bővítsék azoknak az időszakoknak a körét, amelyek beleszámíthatók a jogosító időbe. Sokan például azt szeretnék, ha a felsőoktatásban eltöltött évek is beszámíthatók lennének – noha ezek jelenleg szolgálati időnek minősülnek, de nem jogosító időnek –, ami akár 3–5 évvel is meghosszabbíthatná a szükséges időtartamot.

Szintén gondot okoz, hogy a felnőtt hozzátartozók gondozásával töltött időszakokat nem lehet figyelembe venni a jogosító idő számításánál, ellentétben a súlyosan beteg gyermekek ápolásával, amely igen. Ez különösen igazságtalan, hiszen az állami ápolási rendszer hiányosságai miatt ezek a feladatok gyakran teljes egészében a családokra, különösen a nőkre hárulnak.

További problémát jelent, hogy a munkanélküli ellátások, a megváltozott munkaképességű személyek juttatásai, valamint a társadalombiztosítási megállapodás alapján szerzett szolgálati idők sem vehetők figyelembe a jogosító idő kiszámításakor – ami sok nő számára hátrányos.

A legtöbb észrevétel a gyermekneveléssel eltöltött idő beszámításának korlátozottságát érinti: jelenleg csupán 8 év számítható be a 40 évbe, amit a többgyermekes édesanyák elégtelennek tartanak, és azt szeretnék, ha minden gyermekneveléssel kapcsolatos ellátási időt korlátozás nélkül figyelembe vennének.

Felmerült egy olyan javaslat is, hogy átmenetileg, egészen addig, amíg a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása (2038 körül) meg nem kezdődik, a nők számára 38 év jogosító idő is elegendő legyen a kedvezményes nyugdíjhoz. Ez az intézkedés valószínűleg széles körben népszerű lenne, ugyanakkor komoly költségvetési terhet jelentene, mivel a Nők40 program éves kiadása már most is megközelíti az 500 milliárd forintot.

A költségnövekedés egy részét mérsékelhetné az a rendszer, amely szerint a korhatár előtti nyugdíj igénybevételét levonás terhelné, attól függően, hány évvel előbb történt az igénylés. Ez akár a férfiak számára is megnyithatná a lehetőséget az előrehozott nyugdíjazásra, miközben a nőknél mérsékeltebb csökkentés lenne alkalmazható.

Az özvegyi nyugdíjak tekintetében a fő igény az, hogy az elhunyt férj után járó özvegyi ellátás élethossziglan biztosított legyen. Jelenleg ugyanis előfordulhat, hogy ha a haláleset után eltelt 10 év alatt nem teljesülnek az újraindítás feltételei, akkor az érintett véglegesen elveszti jogosultságát az özvegyi nyugdíjra.

Különösen sérelmezett szabályozás, hogy megváltozott munkaképesség esetén csak akkor éleszthető fel az özvegyi nyugdíj, ha az egészségi állapot legfeljebb 50%-os, holott a hivatalos minősítés már 60%-os állapot mellett is megadható. Az is problémás, hogy árvaellátás esetén csak abban az esetben éleszthető újra az özvegyi nyugdíj, ha azt legalább két gyermek kapja – ez hátrányosan érinti azokat az édesanyákat, akik csupán egy egészséges gyermeket nevelnek.

A jelenlegi nyugdíjemelési gyakorlatot a nyugdíjasok úgy ítélik meg, hogy elkerülhetetlenül a létbizonytalanság felé sodorja őket. Nem alkalmi juttatásokra – mint például részleges áfa-visszatérítés, Szép-kártya vagy nyugdíjprémium – vágynak, hanem olyan tartós jövedelemnövekedésre, amely beépül a nyugdíjalapba.

Egy új, alternatív nyugdíjemelési modell azt javasolja, hogy az inflációt követő emelés mellett a nyugdíjak növekedése tükrözze a nettó reálkeresetek emelkedésének meghatározott részét – jellemzően ennek felét. Például, ha az adott év inflációja 6%, a reálkeresetek pedig 5%-kal nőnek, akkor a következő évi nyugdíjemelés mértéke 8,5% lehetne.