A román államadósság 48,9 százalék volt tavaly év végén

Románia államadóssága a román bruttó hazai termék (GDP) 48,9 százalékát tette ki tavaly év végén, ez 0,2 százalékponttal magasabb a november végén jegyzett 48,7 százaléknál - közölte csütörtökön a bukaresti pénzügyminisztérium.

A román államadósság 48,9 százalék volt tavaly év végén

Abszolút értékben tavaly december végén az államadósság 576,562 milliárd lej (1 lej 75,08 forint) volt, ami növekedés az előző hónapban jegyzett 557,886 milliárd lejhez mérten.

A közép- és hosszú lejáratú adósság értéke 547,22 milliárd lej volt, a rövid lejáratú adósság értéke pedig 29,342 milliárd lej. Az államadósság nagy részét, 560 milliárd lejt a központi közigazgatás halmozta fel, az önkormányzatok adóssága 16,564 milliárd lejt tett ki.

2015-ben a román államadósság még a GDP 37,8 százalékát tette ki, 2018-ban 34,7 százalékra csökkent, majd onnan nőtt a tavaly április végi 49,9 százalékra. Azóta GDP-arányosan azért csökkent, mert nőtt Románia GDP-je. Az elmúlt két évben jelentősen megnőtt GDP-arányosan is az államadósság a koronavírus-járvány miatt a gazdaság megsegítése érdekében hozott intézkedések, valamint a védekezési költségek következtében.

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás:

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált az NKFH – 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes!

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma. Az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek. Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van. A nem biztonságos termékek kockázatairól és a lehetséges lakástüzekről az NKFH a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös sajtótájékoztatón tartott bemutatót.
2025. 12. 24. 08:00
Megosztás:

Miért nem tudja a Bitcoin áttörni a 90 000 dollárt, még „tökéletes” inflációs adatok mellett sem?

Hiába hűl az amerikai infláció és hiába csökkentette már háromszor is a kamatokat a Fed, a Bitcoin árfolyama újra és újra elakad a 90 000 dolláros szint közelében. A jelenség nem véletlen: a felszín alatt egyszerre játszanak szerepet makrogazdasági bizonytalanságok, kifáradó likviditás és nagyon tudatos, intézményi eladói stratégiák.
2025. 12. 24. 07:00
Megosztás:

Ghána hivatalosan is legalizálta a kriptokereskedelmet – új korszak indul Afrikában

Történelmi fordulóponthoz érkezett Ghána kriptovaluta-piaca. Az ország elfogadta a Virtual Asset Service Providers (VASP) törvényt, amely végleg pontot tesz az évek óta fennálló szabályozási bizonytalanság végére. A döntés nemcsak a kriptokereskedők számára hoz jogbiztonságot, hanem azt is jelzi, hogy Ghána hosszú távon számol a blokklánc-technológiával pénzügyi rendszerében.
2025. 12. 24. 06:00
Megosztás:

Új remény a kriptopiacon: stabilizálódó jelek az év végén

Hosszú hónapok eladási nyomása után végre fellélegezhet a kriptopiac. Az on-chain adatok és a befektetői viselkedés változásai arra utalnak, hogy a piac közeledhet egy stabilabb szakasz felé. Bár az óvatosság továbbra is indokolt, egyre több jel mutat arra, hogy a korábbi negatív hangulat oldódni kezdett, és 2025 előtt új remény körvonalazódik.
2025. 12. 24. 05:00
Megosztás:

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai autópálya újabb szakaszát

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Bukarest és - a fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
2025. 12. 24. 04:00
Megosztás:

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője. Az alternatív piacon – ahol végrehajtási, adóhatósági vagy állami eljárásokból származó lakások cserélnek gazdát – akár 30–40 százalékos árkülönbségek is előfordulhatnak, ám ezek az ügyletek fokozott előkészítést igényelnek. A szakértő szerint az első lépés a kockázatos, bizonytalan jogi vagy műszaki hátterű ingatlanok kizárása.
2025. 12. 24. 03:00
Megosztás:

Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.
2025. 12. 24. 02:00
Megosztás:

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében például már-már mindennaposnak számít, hogy a helyiek vaddisznókkal találkoznak a lakóhelyük környezetében. Az ilyen esetek kapcsán sokan leginkább arra gondolnak, egy vadállattal való találkozáskor kell-e félteniük a testi épségüket, jóllehet a probléma egy másik – a leírtakhoz részben kapcsolódó – kérdést is felvet, nevezetesen, hogy a vadak által okozott károkat térítik-e a biztosítók? A Bank360 hazai biztosítókat kérdezett meg ezzel kapcsolatban.
2025. 12. 24. 01:00
Megosztás:

Biztonságos AI-tranzakciókat valósít meg a Visa partnereivel, megnyílhat az út a technológia széles körű elterjedése előtt 2026-ban

A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia (AI) alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök által kezdeményezett tranzakciót hajtottak végre sikeresen az ökoszisztéma partnereivel szoros együttműködésben. Az áttörés jelzi, 2025 lesz az utolsó év, amikor a vásárlók egyedül intézik a vásárlást és a fizetést – az AI-ügynökök által támogatott tranzakciók pedig a kísérleti fázisból a széles körű alkalmazás felé haladnak.
2025. 12. 24. 00:05
Megosztás:

A Hyperliquid 25 dollárra esik, miközben a Digitap ($TAP) a valódi költésekre fókuszál — A legjobb kriptó 2026-ra?

A Hyperliquid eléri a 25 dollárt – gyenge kockázati étvágy a piacon.
2025. 12. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoin az $88,000-as szinten oldalaz — A Digitap ($TAP) 5-szörös hozamot céloz, mint a legjobb kripto előértékesítési rotációs lehetőség

A Bitcoin árfolyama ezen a héten pontosan ott kezdett, ahol az előző héten abbahagyta: a $88,000 körüli szinten. A köztes időszakban azonban az árfolyammozgás mindennek mondható, csak nyugodtnak nem.
2025. 12. 23. 22:00
Megosztás:

Márciusban indul a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
2025. 12. 23. 21:00
Megosztás:

Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon

A bankkártya-használati adatok szerint 2025-ben a magyar fogyasztók 8,12% borravalót adtak a vendéglátó ipari helyeken. A borravaló szokása átalakulóban van a gazdaságban és szektoronként eltérő a mértéke, amit a szezonális hatások is befolyásolnak. A kártyaelfogadási szolgáltató Teya Magyarország először hozott nyilvánosságra a jellemzően vendéglátóipari fogyasztáshoz kapcsolódó, borravalóra irányuló adatokat.
2025. 12. 23. 19:00
Megosztás:

Becsapós lehet az enyhe tél: szakértői tippek a biztonságos ünnepi utazáshoz

Az év végi rokonlátogatások és téli kiruccanások időszaka a magyar közutak egyik legforgalmasabb periódusa. Bár az idei december eddig enyhébb arcát mutatta, a Hankook szakértői arra figyelmeztetnek: a hamis biztonságérzet a legnagyobb ellenség. A változékony időjárás, a „fekete jég” jelensége és a hajnali fagyok olyan kihívások elé állítják az autósokat, amelyekre csak megfelelő műszaki felkészültséggel és minőségi, évszaknak megfelelő abroncsokkal lehet biztonságosan reagálni.
2025. 12. 23. 18:00
Megosztás: