A társadalom 97 százaléka megtakarítási üvegplafonba ütközött az infláció miatt

Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni. A társadalom 97%-a számára a ’magyar álom’ elérhetetlenné válását jelentheti a hosszasan fennmaradó infláció, a megtakarítás hiánya és az elmaradó gazdasági növekedés. Több százezer háztartás szembesül azzal, hogy immár képtelen megtakarításra elkülöníteni a jövedelméből és ezzel áttörni a vagyoni felső-középosztály üvegplafonját – derül ki a Blochamps Capital Magyarországon első alkalommal elkészített Prémium és Affluens Ügyfélszegmens Kutatásából.

A társadalom 97 százaléka megtakarítási üvegplafonba ütközött az infláció miatt


Habár a vagyon mértékében növekedést tudott mutatni a legfelsőbb vagyondecilis, egyre nehezebb bekerülni a top 10% (vagy inkább 3%) közé. A prémium, az affluens és a privátbanki réteg mindössze 630-650 ezer számlát, vagyis megközelítőleg 300-350 ezer főt tesz ki. Ezek a vagyoni rétegek rendelkeznek stabil megtakarításokkal és fix befektetési lehetőségekkel. A többi magyar háztartás sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen jövedelmi alapon nem tud ahhoz eleget félrerakni, hogy tartósan stabil befektetési és megtakarítási helyzetbe kerüljön.

“Kijózanító a pillanatkép a lakossági megtakarításokról: 2022-höz képest romlott a megtakarítási képesség Magyarországon, csak az emberek egészen csekély rétege tud félretenni idén, a 18-64 év közötti rétegnek pedig 3%-át kivéve egyáltalán nincs lehetősége erre. Statisztikák szerint a falusi háztartások 55 %-a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét, akiknek mégis sikerül valamit megspórolni, azoknak 45 %-a készpénzben tartja ezt az összeget. A budapestiek 44 %-a nem tud félretenni, és a tényleges megtakarítók 26 %-a még az inflációs mutatók tudatában is a párnacihában tartja pénzét. Az aktív korú magyarok mindössze 42 %-a rendelkezik bármilyen pénzügyi tartalékkal, de az is jellemzően legfeljebb néhány havi megtakarítás” – sorolja Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója.

“Miközben 2010 óta a privátbankárok által kezelt vagyon Magyarországon 2349 milliárdról több mint háromszorosára, 7400 milliárd forint fölé nőtt 2023-ra, a befektetési eszközök egymáshoz viszonyított aránya lényegében nem változott. Ez azért óriási probléma, mert valójában a pénzügyi szolgáltatók számára is kulcsfontosságú lenne a tudatosság növelése, és az, hogy megalapozott szakmai információkon alapuló döntések szülessenek az ügyfélkörben. Ma már nem csak a privátbanki szegmensben fektetnek energiát a pénzügyi tervezésbe, hanem a 10-30-50 milliós megtakarítási sávban is érthető és kellően vonzó értékajánlatokat tesznek a bankok” – hívja fel a figyelmet a Kutatás.

Mit értünk affluens és prémium ügyfél alatt?

A tipikus affluens ügyfél valamelyik hazai nagyvárosban – elsősorban Budapesten vagy az agglomerációban – él, felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 40-60 év közötti, havi nettó jövedelme pedig stabilan nettó 1 millió forint fölött alakul. 30-70 millió forint megtakarítással és akár 2 saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik. Időhiányban szenved, ezért gyors és hatékony pénzügyi tanácsadásra, ügyintézésre vágyik, fontosak számára az ESG-megtakarítások és saját nyugdíjas korának megalapozása. Nyitott a digitális megoldásokra, az automatizálásra, szereti az exkluzivitást.

A tipikus prémium ügyfél profilja szerint 30-50 éves, havi nettó 500 ezer forintot meghaladó jövedelemmel rendelkezik, emellett 3-15 millió forint megtakarítással, és legalább egy saját ingatlannal. Nyelveket beszél, legalább egy diplomája van, és nem tervezi a külföldi munkavállalást. Szereti az innovatív és hatékony megoldásokat, a könnyű és gyors online kapcsolattartás híve. Hosszú távra tervez, jövedelemmaximalizálásra törekszik, és bármikor szívesen kipróbálja azokat az új pénzügyi csatornákat, amelyek megkönnyítik az életét.

Hogyan mentsük a bankok segítségével a megtakarításunkat?

A Prémium és Affluens Ügyfélszegmens Kutatásból az is kiderül, hogy a pénzügyi tudatosság csak lassan növekszik Magyarországon, még a jelentős vagyonnal rendelkező csoportokban is. Ez megfigyelhető abból is, hogy – bár az infláció végre megtakarítók százezreit sarkallta tettekre – továbbra is óriási a folyószámlapénz és készpénztúlsúly a megtakarítási portfóliókban, pedig ezek az eszközök a legkitettebbek az inflációs környezetnek.

Tavaly még a prémium státuszú megtakarítók esetében is 40 % volt a rövid távú betétek és a számlapénz aránya, holott ezekből lényegesen kevesebb tartása volna ideális. Állampapírt befektetési állományába a prémium és a privátbanki ügyfelek közül minden negyedik ember választott, az affluens besorolásúak közül pedig mindössze 20% – mutat rá a Blochamps kutatása.

Pedig valójában a bankok számára is létfontosságú lenne a magyarok pénzügyi tudatosságának növelése. A rosszul döntő vagy dönteni egyáltalán nem képes ügyfelekből és a párnacihában tartott készpénzből ugyanis ők sem tudnak profitálni.

Ha csökkennek a megtakarítások, a banki szolgáltatók által nyújtott prémium szolgáltatásokra is csökkenhet az igény a szélesebb/feltörekvő társadalmi rétegek oldaláról. Így a pénzintézetek abba a nehéz helyzetbe kerülnek, hogy vagy a bekerülési kritériumaikat módosítják vagy egy fókuszáltabb rétegszolgáltatást nyújtanak.

De pontosan mit akarnak a fiatalok?

A Blochamps kutatása szerint a Z-generáció tagjainak 76 %-a hajlandó lenne hűnek maradni egy szolgáltatóhoz, ha ott minden alapigényét kielégítik, amire vágyik – kiszolgálásban, személyes és online kommunikációban, értékalapú befektetésekben, pénzügyi megoldásokban. A pénzügyi szolgáltatóknak diverzifikálniuk kell a szolgáltatásaikat, például azzal, hogy már ma nyitnak a jövő vagyonosai felé, szofisztikáltabb, edukatívabb hozzáállással már a meglévő ügyfelek számára is.

“Mire van szükség ahhoz, hogy a bankok sikeresen hódíthassák meg ezeket a potenciális ügyfélrétegeket? Például megfelelő egyensúlyra a személyes és a digitális interakciók között, életstílus elemzésre, gyors reagálású, agilis szervezeti modellek kiépítésére. Az unalmas, sablonos ügyfélcsalogató megoldások ideje is lejárt. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban olyan korábban szokatlan akciókhoz folyamodtak a bankok, mint a privátbanki számlanyitás mellé adott e-roller, öko-bankkártya vagy faültetés az ügyfél nevében. A Z-generáció döntéseit a személyes értékek nagyobb mértékben befolyásolják, mint eddig bármelyik idősebb korosztályét. Aki sikeres akar lenni ebben a térben, annak alkalmazkodnia kell ezekhez az igényekhez. Ez folyamatos és mélyreható ügyfélköri analízis nélkül nem fog menni” - teszi hozzá Karagich István.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: