A tavalyinál némileg nagyobb lehet idén az ukrán gabonatermés
2023. 10. 24. 19:00
Az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat rontotta ugyan Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését, de a mennyiség így is szerényen meghaladja majd a múlt évit.

A szervezet azzal számol, hogy az idei gabonatermés 53,4 millió tonna lesz, elmarad az általa eddig becsült 54,2 millió tonnától. A tavalyi termés 53 millió tonna, két évvel korábban 80 millió tonna körüli volt.
Az APK-Inform az idén betakarítható búza becsült mennyiségén nem változtatott, továbbra is 21,5 millió tonnával számol, ugyanakkor a kukoricatermés várhatóan 24,8 millió tonna lesz, kevesebb az eddig várt 25,6 millió tonnánál. Árpából nagyjából a tavalyival azonos mennyiség, 5,7 millió tonna terem.
Az APK-Inform előrejelzése szerint Ukrajna 34,7 millió tonna gabonát exportál a 2024. június végéig tartó szezonban, ebből például 13 millió lesz a búza és 19 millió a kukorica.
Decemberben nagy meglepetés éri a kriptósokat
Fantasztikus éve volt a bitcoinnak, hiszen a januári mélyponttól kezdve az árfolyam mostanáig több mint a duplájára emelkedett. Ez pedig nem csak azért elképesztő teljesítmény, mivel ez annak ellenére valósult meg, hogy több botrány és per is övezte 2023-ban a szektort.
Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Szent István körúton
Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon
Idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon, az országba érkező működőtőke a tavalyi duplája, 13 milliárd euró lesz, a magyar kivitel a 2022-es 142 milliárd euróról 150 milliárd euróra nő - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, miután átadták a Masterplast észak-olaszországi Calernóban 3 millió euróból megépült polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó üzemét.
Jövőre kiszámíthatóbb feltételek között gazdálkodhatnak az önkormányzatok
Az ideinél kiszámíthatóbb, nyugodtabb feltételek között gazdálkodhatnak jövőre a költségvetési szervek és az önkormányzatok - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára kedden, a Magyar Államkincstár (MÁK) XXIII. Önkormányzati Költségvetési- és Adókonferenciájának sajtótájékoztatóján, Egerben.
Kell a társadalmi innováció
A társadalmi innováció segít újszerű, modellértékű válaszokat adni a helyben felmerülő kihívásokra - hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián kedden, Budapesten.
Csődközelből az európai hódításig: így lett nemzetközi siker a 30 éves R-Water
Nagy Ervin 30 évvel ezelőtt édesapja akasztói szódásüzemében indította el azt a vállalkozást, amely ma évi egymilliárdos árbevétellel működik, és 13 országba szállít izotonóniás, sport- és vitaminitalokat. Az alapanyagok, a beszállítók, a tulajdonosok, a munkavállalók és az ötletek is magyarok ebben a cégben. Az Absolute Live és Power Fruit márkákat is jegyző vállalkozás a Coca Cola és a Pepsi összefogását és a kiskermultik piacralépését is túlélte, jelenleg pedig már egy Európában is egyedülálló üzemben készítik egészséges termékeiket.