A tegnapi szünet után minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Komoly hangulatromlás következett be pénteken a tőkepiacokon, az ázsiai és az európai börzék lejtmenetét követve mínuszban nyitottak az értéktőzsdék New Yorkban is.

A tegnapi szünet után minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 2,27 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,40 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,90 százalékos gyengüléssel indította a napot. A börze pénteken a szokásosnál korábban, 19 órakor zár, miután csütörtökön nem nyitott ki hálaadás napja miatt.
    
Amerikai tőzsdenyitáskor Londonban a FTSE100 index 2,92 százalékos, Frankfurtban a DAX30 index 3,07 százalékos, Párizsban a CAC40 index pedig 3,82 százalékos gyengülést jelzett.
    
A borússá vált piaci hangulatot a koronavírus Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett új variánsa váltotta ki, az új variáns ugyanis több mint harminc mutációval rendelkezik és ezzel könnyebben kikerülheti a szervezet immunválaszát, valamint gyorsabban terjed a fertőzés.
    
Az új variáns terjedése miatt az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a tagországoknak a dél-afrikai régióból, Nagy-Britannia pedig már meg is tiltotta a Dél-Afrikából, Namíbiából, Botswanából, Zimbabwéból, Lesothóból és Szváziföldről érkező járatokat péntektől, miután ezekről a helyekről jelentették a vírus megjelenését.
    
Szingapúr és Hollandia is bejelentette, hogy korlátozni fogja a Dél-Afrikából és a közeli országokból érkezőket és a japán kormány is arról döntött, hogy szigorítja a Dél-Afrikából és öt másik afrikai országból érkező látogatók határellenőrzését. Hasonló korlátozásokat jelentettek be Izraelben is, ahol pénteken már azt is közölték: találtak egy olyan esetet, amelyet az új dél-afrikai variáns okozott, Németországban pedig az a döntés született, hogy csakis német állampolgárokat szállíthatnak Dél-Afrikából Németországba, és nekik is karanténba kell vonulniuk 14 napra, akkor is, ha rendelkeznek teljes oltással és nem mutatható ki szervezetükben a vírus.
    
A piac szereplői szerint az újabb korlátozások egyebek között azzal járhatnak, hogy csökken a kereslet a kőolaj iránt. A félelmet jól tükrözi, hogy az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 4,90 dollár (5,96 százalék) eséssel, 77,32 dolláron állt 15.30 óra körül.
    
A forint vegyesen mozgott reggel óta a főbb devizákkal szemben. Az euró a reggeli 367,16 forintról 368,31 forintra, a frank pedig 351,30 forintról 352,43 forintra erősödött, miközben a dollár 327,17 forintról 326,25 forintra gyengült délután fél négyre.

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek

A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés után a hitelpiac fokozatosan helyreállt, és mára közel került a korábbi csúcsszintekhez – különösen a lakáshitelek területén – derül ki a K&H saját adataiból. A személyi kölcsönöknél pedig hódít az online megoldás.
2025. 06. 21. 17:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás: