A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés

Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114%-kal, kilogrammonként 94 Ft-ról 204 Ft-ra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját egy, a Magyar Közlöny 2025/106. számában szeptember 22-én kihirdetett minisztériumi rendelet.

A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés

A nyomdák, illetve nyomdai anyagokat megrendelő vállalkozások által közvetlenül a Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nek fizetendő összeg súlyos csapást mér a nyomdaágazatra, ezért az annak jelentős részét tömörítő Nyomda- és Papíripari Szövetség írásban tiltakozott a rendeletet hozó Energiaügyi Minisztériumnál, illetve Lantos Csaba Energiaügyi miniszternél, kérve a rendelet haladéktalan felülvizsgálatát és az ágazati egyeztetést.

Mint kifejtik, a döntés teljesen felkészületlenül éri az iparágat, és indokolatlanul rontja az üzleti bizalmat a nyomdatermékekkel szemben. Mindezt annak ellenére, hogy a papír az összes reklámhordozó közül az egyik legjobban újrahasznosítható anyag, melynek újrahasznosítási aránya itthon is meghaladja a 80%-ot, így a lépés környezetvédelmi szempontokkal sem indokolható.

Emiatt az intézkedés teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a Kiterjesztett Gyártói Felelősség rendszerének alapelveit, különösen az „indokolt költség” elvét. Nem véletlen, hogy az EU-ban sehol máshol nem működik olyan EPR-rendszer, ami külön „büntetné” a reklámhordozó papírt ‒ hiszen újrahasznosítás szempontjából mindegy, mi áll a papíron.

Ennek EPR-díjai eddig is a legmagasabbak között voltak Magyarországon, miközben más, európai országokban ez a 40-80 Ft közötti ársávban mozog.

A Nyomda- és Papíripari Szövetség tiltakozó levelet is jegyző elnöke, Orgován Katalin rámutatott: az október 1-től hatályos intézkedés azonnal 50-80%-kal emeli a nyomdai papírok árát, ami nemcsak közvetlen inflációs hatással jár, hiszen végül a költség a lakosságra hárul, de közel lehetetlen helyzetbe hozza azokat a nagy nyomdai vállalkozásokat, amelyek megbízóikkal éves megállapodások alapján dolgoznak, rögzített díjakon.

Mindez többezer iparági munkahelyet veszélyeztet, és nemcsak a szegmenst, de az idősebb korosztályt és a nyugdíjasokat is sújtja, illetve azokat, akik elsősorban papíralapú kommunikációt használnak, innen tájékozódnak. A rendelet a gyakorlatban a szomszédos országok vállalkozásait, a szürke importot és a feketegazdaságot támogatja majd, további versenyhátrányba hozva az itthon adózó, tisztességes hazai vállalkozásokat.

A Szövetség indoklásában szerepel az is, hogy az intézkedés fiskális szempontból is kontraproduktív lehet. A döntés látszólag a MOHU bevételeit hivatott növelni, de szakmai tapasztalatok alapján minden ilyen, akár ennél enyhébb intézkedésnél is drasztikusan visszaesnek a nyomdai megrendelések.

Egy ilyen mértékű emelés várhatóan 40-50%-os megrendelés-csökkenést hoz majd, így még a MOHU-nak sem jelent majd többletbevételt. Ha pedig emiatt a nagy megrendelők végleg a digitális csatornák felé fordulnak, az hamar a MOHU számára is kiesést jelent majd, miközben a hirdetésre fordított díjak nem a hazai nyomdáknál, hanem a jellemzően külföldi tulajdonú, nagy, nemzetközi digitális hirdetési hálózatoknál csapódnak majd le.

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás:

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

Hiába a karácsonyi csúcsszezon, a magyar online kiskereskedelemben látványosan fogy a hazai szereplők mozgástere. Bár darabszámban még többségben vannak a magyar webshopok, az online költések kevesebb mint fele marad itthon. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Temu vezette külföldi webshopok már a karácsonyi időszakban is dominálják a magyarok online pénzköltését.
2025. 12. 24. 15:00
Megosztás:

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás:

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált az NKFH – 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes!

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma. Az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek. Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van. A nem biztonságos termékek kockázatairól és a lehetséges lakástüzekről az NKFH a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös sajtótájékoztatón tartott bemutatót.
2025. 12. 24. 08:00
Megosztás:

Miért nem tudja a Bitcoin áttörni a 90 000 dollárt, még „tökéletes” inflációs adatok mellett sem?

Hiába hűl az amerikai infláció és hiába csökkentette már háromszor is a kamatokat a Fed, a Bitcoin árfolyama újra és újra elakad a 90 000 dolláros szint közelében. A jelenség nem véletlen: a felszín alatt egyszerre játszanak szerepet makrogazdasági bizonytalanságok, kifáradó likviditás és nagyon tudatos, intézményi eladói stratégiák.
2025. 12. 24. 07:00
Megosztás:

Ghána hivatalosan is legalizálta a kriptokereskedelmet – új korszak indul Afrikában

Történelmi fordulóponthoz érkezett Ghána kriptovaluta-piaca. Az ország elfogadta a Virtual Asset Service Providers (VASP) törvényt, amely végleg pontot tesz az évek óta fennálló szabályozási bizonytalanság végére. A döntés nemcsak a kriptokereskedők számára hoz jogbiztonságot, hanem azt is jelzi, hogy Ghána hosszú távon számol a blokklánc-technológiával pénzügyi rendszerében.
2025. 12. 24. 06:00
Megosztás:

Új remény a kriptopiacon: stabilizálódó jelek az év végén

Hosszú hónapok eladási nyomása után végre fellélegezhet a kriptopiac. Az on-chain adatok és a befektetői viselkedés változásai arra utalnak, hogy a piac közeledhet egy stabilabb szakasz felé. Bár az óvatosság továbbra is indokolt, egyre több jel mutat arra, hogy a korábbi negatív hangulat oldódni kezdett, és 2025 előtt új remény körvonalazódik.
2025. 12. 24. 05:00
Megosztás:

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai autópálya újabb szakaszát

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Bukarest és - a fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
2025. 12. 24. 04:00
Megosztás:

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője. Az alternatív piacon – ahol végrehajtási, adóhatósági vagy állami eljárásokból származó lakások cserélnek gazdát – akár 30–40 százalékos árkülönbségek is előfordulhatnak, ám ezek az ügyletek fokozott előkészítést igényelnek. A szakértő szerint az első lépés a kockázatos, bizonytalan jogi vagy műszaki hátterű ingatlanok kizárása.
2025. 12. 24. 03:00
Megosztás:

Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.
2025. 12. 24. 02:00
Megosztás: