A területfejlesztés célja, hogy Magyarország az EU öt legélhetőbb országának egyike legyen 2030-ra
2023. 10. 27. 15:00
Az új területfejlesztési törvénytervezet legfőbb célja, hogy Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyike legyen 2030-ra; az életminőség helyi javításához azonban nélkülözhetetlen, hogy a helyi szereplők mondják meg, milyen fejlesztésekre van szükség - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára pénteken Békéscsabán.

A politikus a 3. Alföld Slow konferencián tartott előadásában kifejtette, a törvénytervezet - amelyet néhány nap múlva benyújtanak az Országgyűlésnek - három pilléren nyugszik. Az új területfejlesztési koncepció kidolgozásában a vármegyei önkormányzatokra szeretnének támaszkodni, arra, hogy helyben mit látnak kitörési pontnak.
Ehhez kell rendelni a hazai és uniós forrást, és kell mellé egy támogató intézményrendszer is - jegyezte meg. Ezért létrehozzák a területfejlesztési ügynökségeket, amelyek minden vármegyében segítséget nyújtanak a valódi gazdasági fejlődést, kitörést hozó projektek generálásával és támogatásával - hangsúlyozta Latorcai Csaba.
Fordulat a Dogecoin (DOGE) árfolyamában? Részletes technikai elemzés
Dogecoin árfolyam elemzés, kriptovaluta ár előrejelzés. Ebben a technikai elemzésben a Dogecoin (DOGE) árfolyamának jelenlegi mozgását vizsgáljuk meg, és részletesen bemutatjuk, hogy mit jeleznek a legfontosabb indikátorok, trendmutatók és támasz-ellenállás szintek. A cél, hogy a kezdő befektetők számára is érthetően megmutassuk: milyen technikai jelek alapján lehet meghatározni, hogy most érdemes-e vásárolni, eladni vagy tartani a DOGE kriptovalutát. Végül rövid-, közép- és hosszú távú előrejelzést is adunk.
Négyzetméterárak felfelé, lakosság kifelé – így változott 2024-ben a települések lakosságszáma
Tovább csökkent 2024-ben az állandó lakosok száma Magyarországon, de a változás mértéke településenként eltérő tempójú volt. A nagyvárosok esetében a lakások áremelkedése is hozzájárult a kiköltözések felerősödéséhez. Budapesten 2023-ban még stagnáltak az ingatlanárak és az állandó lakosságszám is nőtt, tavaly azonban már ismét drágultak az ingatlanok, a népesség pedig 0,4 százalékkal csökkent. Négy fővárosi kerületben – az I.-ben, az V.-ben, a XIII.-ban és a XXIII.-ban – viszont bővült az állandó lakosok száma. Ezekben a városrészekben az átlagos négyzetméterár 816 ezer és közel 2 millió forint között mozog. A fővárosi agglomerációban Mogyoród és Őrbottyán ért el nagyobb lakosságszám-emelkedést, ezzel párhuzamosan a lakóingatlanok is drágultak. A Budapesten és Pest vármegyén kívül piacon a városi rangban lévő települések közül Herend, Velence és Balatonföldvár érte el a legnagyobb bővülést a lakosok számát tekintve. Az ottani lakóingatlanok átlagos négyzetméterára pedig 7,3-14 százalékkal nőtt.
Kilencven forint körül alakulhat az idei húsvéti tojás átlagára
Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. Hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.
A kedvezőbbnek ígérkező vámpolitikát pozitívan értékelték a tengerentúli tőzsdéken a befektetők
Emelkedtek az amerikai piacok hétfőn, miután a jelek szerint a Trump-adminisztráció mérsékeltebb megközelítést választhat a kereskedelmi partnerekkel szembeni vámok terén. Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy hamarosan érkeznek az autóipari vámok, és azt mondta, hogy
„sok országnak" engedményeket adhat a vámok terén, de részleteket nem közölt.
Sokat isznak a csehek
Csehország 15 éven felüli lakosságának mintegy tíz százaléka naponta fogyaszt alkoholt. Néhány sört, egy-két pohár bort vagy tömény italt naponta több mint 900 ezer ember iszik a 10,7 milliós Csehországban - derült ki a drogfüggőséget figyelő cseh nemzeti központ jelentéséből, amelyben a 2024-es év adatait ismertette.
Magyar siker a B20-ban: Kovács Patrik társelnöki pozíciót kapott
Kovács Patrikot, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnökét nevezték ki a B20 kereskedelmi és befektetési munkabizottságának társelnökévé; ez az első alkalom, hogy magyar szakértő ilyen befolyásos funkciót tölt be a konzultatív szervezetben - közölte a VOSZ hétfőn az MTI-vel.
És Ön, befizette már a gépjárműadót?
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, többségük (170 ezren) a NAV-Mobil-alkalmazáson keresztül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint az április 15-i határidőig még 3 millió adózónak kell teljesítenie az adóbefizetést - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.