A tető hajlásszöge: ezt jobb tudni, ha spórolni akar a kivitelezésen

Drámai, csaknem 50 százalékos árkülönbség is lehet két azonos méretű családi ház tetőszerkezete között, ha a tulajdonos nem elég körültekintően hoz meg egy, akár mellékesnek tűnő döntést. Nem mindegy ugyanis, milyen hajlásszöget választ az építtető, ezen ugyanis sokat spórolhatunk, ami segíthet, hogy ne lépjük túl a tervezett költségvetést – mutatnak rá a Tondach szakértői.

A tető hajlásszöge: ezt jobb tudni, ha spórolni akar a kivitelezésen

Egy átlagos méretű, 12x12 méteres családi ház nyeregtetője esetén a kivitelezés teljes költsége 6,5 millió forint körül alakulhat – derül ki a Wienerberger Zrt. friss kalkulációjából. A költségbecslés az utóbbi időben igen divatossá vált 20-22 fokos hajlásszög és Tondach kerámia cserepek használata esetén, a szigetelés, a gipszkartonozás és egyéb munkákkal közös összegzésként készült. Annak ellenére, hogy a szem számára szinte észrevehetetlen a különbség a két hajlásszög esetében, már a 20 és a 22 fokos tetők között is jelentős költségkülönbség alakulhat ki (sok százezer forintos). Ennek az az oka, hogy az alacsonyabb hajlásszögek esetén sokkal többet kell költeni a hatékony vízzárásra, ami nagyjából 15%-os áremelkedést is jelenthet. Ezzel szemben, egy 30-35 fokos hajlásszögű, hasonlóan tartós, a műszaki követelményeknek szintén tökéletesen megfelelő tető már a korábban említett értéknek a kétharmadából is kihozható.
 
„Az utóbbi években rendkívül divatosak lettek az alacsony hajlásszögű tetők. Annak azonban ára van, ha a trenddel akarunk tartani. Az ilyen, 20-22 fokos tetőkhöz ugyanis igencsak drága és különleges kiegészítő termékeket kell választani, annak érdekében, hogy a családi ház tetőszerkezete műszakilag maradéktalanul, hosszú ideig ellássa feladatát. Egy alacsony hajlásszögű szerkezet esetében egészen más alátéthéjazati követelményeknek kell megfelelni, mint például egy 30-35 fokos tető esetében. Többek között vízhatlan megoldást biztosító fóliát kell felszerelni és kiegészítő deszkázatra is szükség van. Emellett ezek kivitelezéséhez döntően képzett szakembereket kell felkérni, akiknek többek között olyan speciális szerszámaik is vannak, amelyekkel a teljes beépítési munkafolyamat elvégezhető” – hívja fel a figyelmet a Tondach tetőcserepek gyártója.   
 
Az említetteknél is nagyobb lehet a különbség azonban, ha egy kifejezetten nagy, 50 fokos hajlásszögű és a 30 fokos szerkezet költségeit hasonlítjuk össze. Ilyenkor például azzal is kalkulálni kell a tulajdonosnak, hogy a kialakítás miatt a héjazat felülete ebben az esetben a legnagyobb. Emiatt akár 15-20 százalékkal több alapanyagra és cserépre lesz szükség a munkához. Így egy 30 fokos szerkezettel összevetve a teljes költségvetés ugyanakkora alapterületű ház esetében akár 40-45 százalékkal is magasabb lehet.  
 
A tető kiváló kivitelezése mára igencsak hangsúlyos kérdéssé vált. Néhány éve az új építésű családi házaknál, ahogy a falak, úgy a tetők esetében is szigorú hőszigetelési követelmények vannak érvényben. Kevesen vannak vele tisztában, de új ingatlanoknál a jogszabályban rögzített értékeknek köszönhetően egyértelműen a tetőteret határoló szerkezeteknek kell a ház legjobb hőszigetelő felületének lennie, jobb eredményeket kell produkálnia, mint a falazatnak. Ennek teljesítése azért is különösen fontos, mert 2022 második felétől kizárólag olyan újépítésű házakat lehet használatba venni, amelyek megfelelnek a „közel nulla energiafelhasználású” épületekről szóló jogszabályoknak. Ha pedig a tető nem teljesíti a törvényben előírt műszaki paramétereket, akkor az ingatlan nem kaphat használatbavételi engedélyt.

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás: