A többség számára fontos az anyagi biztonság idős korban

A megkérdezettek többsége fontosnak tartja, hogy idős korában ne legyenek anyagi nehézségei, a várható állami nyugdíjtól ugyanakkor nem remélnek gondtalan megélhetést - közölte az OTP Nyugdíjpénztár szerdán az MTI-vel.

A többség számára fontos az anyagi biztonság idős korban

Öngondoskodási felmérésük szerint az aktív keresők 27 százaléka kiemelkedően fontosnak, további 57 százaléka nagyon fontosnak tartja, hogy a nyugdíjas éveiben ne kelljen a számlái miatt aggódnia. A megkérdezettek 29 százaléka biztosra veszi, hogy nem fog kijönni az állami nyugdíjból, 42 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy így lesz. Az aggodalmak ellenére csak minden 10. válaszadónak van olyan befektetése, amelyet a nyugdíjas éveire tartogat. 2018-ban még 20 százalék nyilatkozott így, bár azóta 23 százalékról 32 százalékra nőtt azok aránya, akik terveznek ilyen célú befektetést - írták.

Az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy az első lépés a legnehezebb, a lakosság jelentős része kihívásként tekint a takarékoskodás megkezdésére. Nagy Csaba a piaci sajátosságok miatt különösen nagy eredményként értékeli, hogy 2014 óta folyamatosan emelkedik a taglétszámuk, mára már meghaladta a 264 ezret. A befizetések összege 2022-höz képest csaknem 15 százalékkal nőtt tavaly, 25 milliárd forint egyéni és 9,4 milliárd forint munkáltatói hozzájárulás érkezett hozzájuk. Az OTP Nyugdíjpénztár idén további gyarapodásra számít - írták.

A felmérés a 18 és 70 év közötti, bankkapcsolattal rendelkező belföldi lakosságra reprezentatív - olvasható a közleményben.

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás:

Gyanús indulás a NYC Token körül – Eric Adams volt polgármester és a „rug pull” vádak

Komoly viharokat kavart a közelmúltban bemutatott „NYC Token”, amely mögött nem más áll, mint New York korábbi polgármestere, Eric Adams. Bár a projektet a blokklánc technológia társadalmi hasznosítására hivatkozva indították, az on-chain adatok alapján sokak szerint inkább egy gyanús „rug pull” lehetett a háttérben.
2026. 01. 13. 10:00
Megosztás:

Az Uniswap alapítója besokallt: „Celebek és politikusok lejáratják a blokkláncot”

A decentralizált pénzügyek egyik legismertebb alakja, Hayden Adams, a Uniswap alapítója élesen bírálta a hírességek és politikusok blokklánc-használatát. A vita középpontjába a közelmúltban került „NYC Coin-ügy” áll, amelyben Eric Adams, New York volt polgármestere is felbukkant – bár a bizonyítékok szerint közvetlen kapcsolat nem mutatható ki. A botrány újra rávilágított arra, mennyire fontos a transzparencia és az innováció a kriptoszektorban, különösen akkor, amikor ismert személyek próbálnak hasznot húzni belőle.
2026. 01. 13. 09:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a mai kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
2026. 01. 13. 09:05
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 13. 08:30
Megosztás:

A VanEck szerint 2026 első negyedéve a kockázatvállalás időszaka lesz – de mit jelent ez a Bitcoin és a kriptopiac számára?

2026 első hónapjai új lendületet hozhatnak a kockázatosabb eszközök – köztük a kriptovaluták – számára. A VanEck globális befektetési alapkezelő legfrissebb negyedéves előrejelzése szerint a piac végre ismét kiszámíthatóbb pályára állt. Az amerikai fiskális és monetáris politikában tapasztalható nagyobb átláthatóság, valamint a geopolitikai környezet alakulása egyaránt kedvezhet a Bitcoin árfolyamának és a kriptoeszközök tágabb piacának. Azonban nem minden szakértő ért egyet abban, hogy a bikapiac automatikusan visszatér – és a Bitcoin is egyre inkább leválik a hagyományos piacok mozgásáról.
2026. 01. 13. 08:00
Megosztás:

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok szerint továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében a legrosszabb a helyzet, ugyanakkor Vas és Zala vármegyére megszüntették a riasztást.
2026. 01. 13. 07:30
Megosztás:

Újabb beruházások és partnerek érkeznek a ZalaZONE-hoz

Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 07:00
Megosztás:

Sztrájkkészültséget hirdettek a kassai vasműben

Sztrájkkészültséget hirdetett a kassai U. S. Steelben a vasmű dolgozóinak szakszervezete hétfőn - jelentette a TASR szlovák hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.
2026. 01. 13. 06:30
Megosztás:

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

Január 10-étől már Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazással is elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) WebKincstár és MobilKincstár applikációja, így az ügyfelek még egyszerűbben, de továbbra is biztonságosan léphetnek be a kincstár online állampapír-forgalmazási felületeire - tájékoztatta a MÁK hétfőn az MTI-t.
2026. 01. 13. 06:00
Megosztás:

Magyarország az autópálya-hálózatot tekintve utolérte Ausztriát

Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak volumenét tekintve, 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten.
2026. 01. 13. 05:30
Megosztás:

Húszmilliós vendégszámmal többszörös rekordot döntött a hazai turizmus

Új országos csúccsal a turisztikai ágazat túlszárnyalta 2024-es rekordját, és történetében először elérte a 20 milliós vendégszámot.
2026. 01. 13. 05:00
Megosztás:

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás:

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.
2026. 01. 13. 04:00
Megosztás:

Szlovénia és Belgium egyetért Irán és Grönland kérdésében

Szlovénia és Belgium egyetért több kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben: egyebek mellett elítélik az iráni tüntetők elleni erőszakot, valamint aggodalmukat fejezik ki az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései miatt - hangsúlyozta hétfőn Ljubljanában közös sajtótájékoztatón Tanja Fajon szlovén és Maxime Prévot belga külügyminiszter.
2026. 01. 13. 03:30
Megosztás: