A „tudomány szuperhőseként” kapja Karikó Katalin az innováció szimbólumát, a Dr. Paul Janssen-díjat

Az mRNS-en alapuló gyógyszerfejlesztés útját megnyitó kutatóként nyerte el Karikó Katalin és Drew Weissman a Dr. Paul Janssen-díjat – jelentette be 2021. szeptember 28-án a kitüntetést alapító Johnson & Johnson. A multinacionális cég a Covid-19 vakcinák mögött álló rendkívüli tudósok bemutatásával a teljesítményre, az innováció jelentőségére irányítja a figyelmet.

A Covid-19 pandémia idején kipróbált mRNS-alapú vakcinák bebizonyították: óriási lehetőségeket rejt a hírvivő RNS, amelyre újabb betegségek elleni oltóanyagok és terápiák épülhetnek. Az mRNS-hez kötődő fejlesztéseket megalapozó kutatópárost – Karikó Katalint, a BioNTech alelnökét és Drew Weissmant, a Pennsylvániai Egyetem professzorát – a Dr. Paul Janssen-díj adományozásával ünnepli a kitüntetést alapító Johnson & Johnson. A gyógyszercég a „vakcinatudományi szuperhősök” elismerését 2021. szeptember 28-án késő délután a legnagyobb videomegosztó portálról elérhető „Heuréka pillanatok” című élő műsorában jelentette be.

Virtuális ünnepségen, kérdés-felelet interjúval mutatta be az EURÉKA MOMENTS a Karikó – Weissman kutatópárost. A műsorvezető, Seema Kumar, a J&J innovációs irodájának vezetője szerint „a világnak nagyobb szüksége van a tudományra, mint valaha”. A SARS-CoV-2 vírus által okozott világjárvány megfékezésében szerepet játszó vakcinák közül szinte mindegyiknek a fejlesztője szót kapott a „Heuréka pillanatok” című műsorban.

„Miközben átveszem a Dr. Paul Janssen-díjat az orvosbiológiai kutatásért, elgondolkodom a szerény kezdeteken, családom, tanáraim, mentoraim és kollégáim támogatásán, akik segítettek az utamon. Azokra a szorgalmas tudóstársakra gondolok, akik szenvedélyesen végzik a munkájukat, és jelentős mértékben hozzájárultak a Covid-19 mRNS vakcina sikeréhez" – idézi Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorát és alumnáját, a BioNTech alelnökét sajtóközleményében a J&J. Az amerikai multinacionális cég az innováció és a teljesítmény szimbólumának tekinti az egykori munkatársáról, Dr. Paul Janssenről elnevezett díjat. A 2004-ben alapított kitüntetéssel 200 ezer dollár jár.

A Janssen-család históriája összefonódik több gyógyszergyártó cég – köztük a magyarországi Richter és az amerikai Johnson & Johnson – történetével. „Dr. Paul Janssen a 20. század egyik legtehetségesebb és legszenvedélyesebb kutatója volt. Több mint 80 gyógyszer felfedezéséhez és kifejlesztéséhez való hozzájárulásával életek millióinak megmentéséhez járult hozzá.” E gyógyszerek közül négy ma is szerepel az Egészségügyi Világszervezet alapvető gyógyszereket felsoroló listáján – tudatja a J&J közleménye. A nemzetközi vállalatcsoport globális ismertségét tovább növelte a Covid-19 elleni, egydózisú, Janssennek nevezett oltóanyaga.

19 kiemelkedő tudóst ismertek el eddig a Dr. Paul Janssen-díjjal. A kitüntetettek közül öten Nobel-díjat kaptak. E körbe tartozik Jennifer Doudna, aki a világ legbefolyásosabb embereinek 2021. évi „Time 100” listájára méltatást írt Karikó Katalinról.

Így védheted meg a pénzedet a bankszámládon a kibertolvajok ellen

Sok ügyfél csak akkor kezd el foglalkozni a pénze védelmével, miután már bekövetkezik a baj. Szerencsésebb esetben akkor, ha a környezetéből hall valamilyen visszaélésről. Pedig a védekezési lehetőség sok esetben megelőző jelleggel is ott van az ügyfelek kezében, egész pontosan a naponta használt banki mobilapplikációban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
2025. 06. 01. 10:00
Megosztás:

Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül

Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
2025. 06. 01. 09:00
Megosztás:

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 06. 01. 08:00
Megosztás:

75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül

Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
2025. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
2025. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás:

Kiderült a júniusi nyugdíj utalás időpontja: mikor érkezik meg most pontosan a pénz?

Bár a nyugdíjasok többsége már megszokhatta a rendszeres pénzérkezést, 2025-ben sem árt figyelni az aktuális nyugdíjfolyósítási dátumokra.
2025. 06. 01. 01:00
Megosztás:

A legjobb mém érmék felkutatásán dolgozol? Vár a Snorter ICO!

Kiégtél a legjobb mém érmék felkutatásától? Segítségre van szükséged? A Snorter kereskedő bot segít a Solana blokkláncán futó legjobb mém érmék megtalálásában.
2025. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
2025. 05. 31. 22:00
Megosztás:

Ezért mondott le a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott pénteken Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, mert tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
2025. 05. 31. 21:00
Megosztás:

A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka

Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
2025. 05. 31. 20:00
Megosztás:

Az Ideona átadta második hibrid naperőművét

Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén - közölte az Ideona Zrt. az MTI-vel.
2025. 05. 31. 19:00
Megosztás:

Trump ismét kamatcsökkentésre szólította fel a jegybankot

Jerome Powell, a Fed elnöke csütörtökön személyesen egyeztetett Donald Trumppal a gazdasági fejleményekről, többek között a növekedésről, a foglalkoztatásról és az inflációról.
2025. 05. 31. 18:00
Megosztás:

Mi lesz így a Japán gazdasággal?

A japán főváros térségében mért éves infláció 3,4% volt májusban, ami megegyezik az előző hónapban mért adattal.
2025. 05. 31. 17:00
Megosztás:

Lengyelországi választások borzolják a hétvégét

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját.
2025. 05. 31. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás: