A vártnál több az új munkahely az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre novemberben a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett 3,9 százalékról 3,7 százalékra csökkent.

A vártnál több az új munkahely az Egyesült Államokban

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) pénteken ismertetett adatai szerint a teljes, mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma 199 ezerrel nőtt novemberben az októberi 150 ezer után, meghaladva az elemzői várakozások átlagában szereplő 180 ezret.

A munkanélküliségi ráta az októberi 3,9 százalék után 3,7 százalék volt novemberben. Az elemzői várakozások átlagában 3,9 százalékos novemberi adat szerepelt.

A munkaerőpiaci részvételi arány 62,8 százalékon állt novemberben az októberi 62,7 százalékot követően.

Az év tizenegyedik hónapjában az átlagos órabér éves szinten az elemzők által vártnak megfelelően 4,0 százalékkal emelkedett az előző hónapban regisztrált azonos mértékű növekedés után.

Novemberben az átlagos órabér 0,4 százalékkal nőtt havi összehasonlításban az előző havi 0,2 százalék után, az elemzők által várt 0,3 százalékos bővülés helyett.

A heti átlagos munkaidő 34,4 óra volt novemberben az előző hónapban jegyzett és az elemzői várakozásokban szerepló 34,3 óra helyett.

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás:

Hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők

Elindult a K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott, ami határozottan pozitív piaci hangulatra utal.
2025. 06. 20. 19:00
Megosztás:

Ausztrália bekeményít: új korszak kezdődik a kriptovaluta szabályozásban 2025-től

2025 mérföldkő lehet a globális kriptoszabályozás történetében – Ausztrália ugyanis átfogó és szigorú szabályozási reformokat vezet be. A cél: stabilitás, fogyasztóvédelem és intézményi bizalom megteremtése a digitális eszközök piacán.
2025. 06. 20. 18:00
Megosztás:

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás:

Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
2025. 06. 20. 16:30
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által várt mértéken csökkentek az ipari termelői árak májusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2025. 06. 20. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
2025. 06. 20. 15:30
Megosztás:

NAV: Megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
2025. 06. 20. 15:00
Megosztás:

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.
2025. 06. 20. 14:30
Megosztás:

Jelentős átalakulás előtt áll a regisztrált szerelői rendszer

A közeljövőben megújul a regisztrált szerelői rendszer, amely korszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést eredményez majd.
2025. 06. 20. 14:00
Megosztás:

Vigyázat! Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatása érdekében a jogalkotók felé, amit most ismét kezdeményez. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek, ha az üdülési joguk értékesítésével kapcsolatos megkeresést kapnak.
2025. 06. 20. 13:30
Megosztás:

Nem lazított tovább a kínai jegybank

A kínai központi bank a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatokon.
2025. 06. 20. 13:00
Megosztás:

Szinten tartott a brit jegybank

A Bank of England döntéshozói 6:3 arányban az alapkamat szinten tartásáról határoztak, így maradt a 4,25%.
2025. 06. 20. 12:30
Megosztás:

Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál

Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
2025. 06. 20. 12:00
Megosztás:

Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra

Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
2025. 06. 20. 11:30
Megosztás:

Oldalaztak a fejlett piacok kötvényhozamai

Az amerikai és a német kötvénypiacon alig mozdultak a hozamok, a tízéves amerikai 4,4, a német 2,5% környékén ingadozott.
2025. 06. 20. 11:00
Megosztás:

Bitcoin-dömping az egészségügyi szektorból: A Semler Scientific 105 ezer BTC-re hajt

A Semler Scientific nem csupán az egészségügyi infrastruktúrában újít, hanem a vállalati kriptoeszköz-kezelés terén is példát mutat. A cél: 2027-re több mint 105 ezer Bitcoin birtoklása – nem is akárhogyan.
2025. 06. 20. 10:30
Megosztás:

Ünnepnap miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék; növekedtek az olajárak

A Juneteenth ünnepe miatt zárva tartottak az Egyesült Államok tőzsdéi.
2025. 06. 20. 10:00
Megosztás:

Az iráni-izraeli konfliktus miatt tovább csökkentek az európai részvénypiacok

Az európai részvénypiacok csütörtökön több mint egyhónapos mélypontra estek, mivel a Közel-Keleten fokozódó feszültségek és az esetleges amerikai beavatkozás miatti aggodalmak elbizonytalanították a befektetőket.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás: