A Z és az X generációs munkavállalók a legelégedetlenebbek

Nem sokkal jobb a helyzet a milleniumiak körében, akik csak minimális mértékben elégedettebbek, mint a Z és az X generáció képviselői.

A Z és az X generációs munkavállalók a legelégedetlenebbek

A vezetők túlságosan optimisták alkalmazottaik boldogságát illetően – derül ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb kutatásából. A 750 vezető és 1500 alkalmazott bevonásával készített felmérés alapján elmondható, hogy az alkalmazottak csak kevesebb mint egyharmada elégedett a munkájával. Ezzel szemben a vezetők túlnyomó többsége (92%) hisz az általa irányított vagy felügyelt alkalmazottak maradéktalan elégedettségében. A megkérdezettek körében a millenniumiak valamivel boldogabbak (31%), mint a Z és az X generációs kollégák (25%, illetve 27%).

„Az alkalmazottak figyelme, fókusza és személyes prioritásai jelentősen megváltoztak. A kiemelt fontosságú témák mások, mint a járvány előtt. Az alkalmazottak manapság jobban értékelik az emberi kapcsolatokat és az empátiát, mint a technológia előrehaladásával biztosított távmunkát” – emeli ki a kutatásban részt vett Christian Schmeichel, az SAP alelnöke.

A Z generációs munkavállalók fele munkát váltana

A kutatás szerint az alkalmazottak egyharmada azt tervezi, hogy egy éven belül elhagyja jelenlegi cégét. A távozni szándékozó munkavállalók többsége (66%) a következő 3-9 hónapon belül tervezi ezt meglépni. Korcsoportonként a Z generációs munkavállalók közel fele – a 18 és 24 év közöttiek – fontolgatja a távozást. Munkavállalói típus szerint az ipari szektorban dolgozók nagyobb valószínűséggel mondják azt, hogy a jelenlegi vállalatuk elhagyását tervezik (40%), mint a szaktudást igénylő munkakörökben (32%) és a „frontvonalban” dolgozók (31%). Az energiaipar (44%) és a közüzemi ágazatok (40%) képviselői azok, akik a legnagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy távoznának aktuális munkahelyükről.

Ezen túlmenően az alkalmazottakat megkérdezték arról, hogy mekkora valószínűséggel távoznak, ha ugyanazt a munkát egy másik cégnél ugyanazzal a javadalmazással ajánlják fel nekik. Az helyzet azonban így sem túl rózsás: a megkérdezettek még nagyobb hányada (52%) mondta azt, hogy valószínűleg ebben az esetben is távozna.  A Z generációs alkalmazottak valamivel nagyobb valószínűséggel távoznának (59%), mint X generációs (57%) és millenniumi (51%) kollégáik. Mindeközben a vezetők mindössze 6%-a gondolja úgy, hogy alkalmazottai munkahelyet váltanának, ha ugyanazt a munkát ugyanazzal a fizetéssel ajánlanák fel egy másik cégnél. Így mindenképp sürgető lépésekre van szüksége a vállalatoknak, ha meg szeretnék tartani alkalmazottaikat.

Mit várnak a munkavállalók a jelenlegi helyzetben?

A kutatás egyértelműen rávilágított arra, hogy mind az állandó, mind az alkalmi munkavállalók a munka tisztázását (pl. annak ismeretét, hogy mely feladatot, miért szükségszerű elvégezni) a legfontosabb tényezőnek tartják (72%, illetve 70%). Az állandó munkavállalók esetében a második legfontosabb tényező a munka és a magánélet egyensúlya (71%), míg a rugalmas munkavállalók esetében ez a tanulás és a képességfejlesztés (68%).

Az állandó stressz és készültség vezet a munkavállalók kiégéséhez

A kutatás alapján egyértelműen kirajzolódni látszik, hogy hogyan és miként állítható meg a munkavállalók „elvándorlási” folyamata.

A munkavállalók többsége (65%) szerint a legfontosabb a munka és a magánélet egyensúlya lenne. Csak 28% érzi úgy, hogy munkabeosztása kellően rugalmas ahhoz, hogy ezt az egyensúlyt elérhesse, míg 29%-uk találja kezelhetőnek a munkaterhét és érzi úgy, hogy akkor vehet ki szabadságot, amikor akarja.

Egy korábbi, hibrid munkával kapcsolatos kutatás arra is rávilágított, hogy a munkavállalók 56%-a tart a stressztől és a „mindig bekapcsolt” állapottól, különösen a távoli munkavégzés során könnyen kiég. Emellett a mostani eredmények is azt mutatják, hogy erős összefüggés van a munkavállalók azon érzése között, hogy „nem bíznak meg bennük”, hogy maguk menedzseljenek egyes folyamatokat és a kiégési arány között. Azoknak az alkalmazottaknak a 66%-a, akik úgy érzik, hogy mikromenedzselés alatt állnak kiégettnek érzi magát. Sőt, az alkalmazottak egyharmada (34%) is, akik ugyan nem érzik magukat mikromenedzseltnek, de kiégettnek annál inkább.

Egyre sürgetőbb az új HR-stratégia kidolgozása

Az eredmények alapján egyértelműen látszik, hogy gyors, hatékony megoldásra van szükség. A szakértők ezért azt javasolják, hogy a vállalatok dolgozzanak ki egy, a teljes vállalatra vonatkozó személyzeti stratégiát, amely minden munkavállaló számára magasabb elégedettségi élményt biztosíthat.

Igaz nem sok, de jó munkavállaló-kezelésre már most is akad jó példa. Ilyen a Patagonia ruházati kereskedő hozzáállása is, amely kézikönyvet készített ’Hadd menjenek szörfözni a munkavállalóim’ címmel. Ezzel arra szeretné ösztönözni az alkalmazottait, hogy vegyenek ki szabadságot és szörfözzenek, amikor az óceán hullámai azt lehetővé teszik. Továbbá arra is lehetőséget biztosítanak, hogy az egy éve a cégnél dolgozó munkavállalók két hónap szabadságot vegyenek ki, amennyiben önkénteskedni szeretnének egy környezetvédelmi szervezetnél.

Megoldásra kell törekedni a munkavállalók megtartása érdekében

A kutatás eredményei egyértelműen rávilágítanak arra, hogy napjaink munkavállalói közül sokan bizonyos mértékig elégedetlenek. Azonban a vezetők nagyrészt nincsenek tisztában ezzel, annak ellenére, hogy az elégedett munkavállaló egyértelműen pozitív hatással lehet az üzleti mutatókra. Az elégedetlenséget kiváltó okok sok különböző dimenziót ölelnek fel, kezdve az alkalmazottak napi munkájuk során tapasztaltaktól, a karrier előrelépési- és fejlődési lehetőségekig, egészen a munka-magánélet egyensúlyáig és az anyagi juttatásokig. Az munkavállalói elégedettség javításának előnyei nyilvánvalóak, de – egyelőre – nem sok szervezet teszi ezt hatékonyan. Pedig újraértelmezett HR-stratégiával a folyamat dinamikája mérsékelhető.


Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás: