Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól

Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.

Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól

Széles körben közismert, hogy az elmúlt két évtizedben a hazai fizetési szokásokban jelentős változások következtek be, ennek során a bankkártyával végrehajtott, ill. az online vásárlások száma ugrásszerűen megemelkedett. Az új fizetési mechanizmusok kapcsán pedig egyre egyértelműbben megjelentek a visszaélések és a bűnelkövetők is.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2024 második negyedévében több mint 301 ezer alkalommal kísérletek meg sikertelenül visszaélést hazai kibocsátású bankkártyákkal, sőt, közel 57 ezer esetben a visszaélés eredményes is volt. Az okozott kár ugyanezen időszakban közel 2,7 milliárd forint volt. Az egyik leggyakoribb visszaélési módszer az adathalászat. Ezen felül, a mobiltelefonos és internetes fizetésekhez kapcsolódóan is rendkívül jelentős az okozott kár: az előbbi esetében több mint 4,2 milliárd forint, az utóbbinál több mint 1,4 milliárd forint. 

Nagyon valószínű, hogy a visszaélések száma a jövőben sem fog csökkenni, mivel igen jelentősen növekszik mind az internetes vásárlások száma (alig több mint egy év alatt 17,1 százalékos volt a bővülés) és az ennek során lebonyolított forgalom (2023-ban 1474 milliárd forint), mind a mobiltárcák használata a hazai fizetésforgalomban (csak 2023 negyedik negyedévében 23,5 százalékkal emelkedett a mobiltárcába regisztrált bankkártyák száma).

Mégis azt tapasztaljuk, hogy visszaélés esetén a legtöbben nem tudják, kitől követelhetik az okozott kár megtérítésétt. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a visszaélést elkövetőtől igen. De vajon mikor várható el a banktól is, hogy visszatérítse a kárt addig is, amíg az elkövetőn behajható lesz az adott összeg?

A bankszámlákon zajló fizetési műveletek esetében alapvető követelmény, hogy egy  számlaterhelésre kizárólag akkor kerüljön sor, ha azt a számlatulajdonos előzetesen jóváhagyta. Az is érthető és viszonylag széles körben ismert, hogy a bankkártya használata során a számlatulajdonosoktól is elvárt, hogy megfelelő gondosságot tanúsítsanak, az úgynevezett. személyes hitelesítési adataikat tartsák biztonságban. Az is követelmény velük szemben, hogy visszaélés megtörténte, illetve visszaélés veszélye esetén a bank felé azonnal bejelentést tegyenek. Ezen bejelentés nyomán ugyanakkor a terhükre a bank díjat, költséget, egyéb fizetési kötelezettséget nem állapíthat meg, ide nem értve az új bankkártya előállításával közvetlenül összefüggő költségeket.

”Egy széles körben elterjedt feltevés szerint amennyiben a bankkártyás, illetve az online fizetéses csalások elkövetői a bankkártya vagy a (gyakran tévedésből kiadott) személyes hitelesítési adatok birtokában követték el a csalást, akkor az a károsult felelőssége, aki a bankkal szemben nem is léphet fel. Ez az állítás azonban téves – hívja fel a figyelmet Dr. Németh Csaba ügyvéd, a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda bankjogi csoportjának vezetője. - A vonatkozó jogszabály (pénzforgalmi törvény) ugyanis kifejezetten kimondja, hogy az a tény, hogy a visszaélést a bankkártya birtokában követték el, nem azt jelenti önmagában, hogy a károsult a tőle elvárható óvintézkedéseket ne tette volna meg és neki kellene viselnie a kárt. Sőt, a törvény a pénzforgalmi szolgáltatóra terheli annak bizonyítását, hogy az ügyfél csalárd módon járt el, vagy a törvényben meghatározott bármely kötelezettségét szándékosan vagy súlyosan gondatlanul megsértette.”

Azt is kevesen tudják, hogy a számlatulajdonost terhelő kárviselés felső határa 15 ezer forint lehet, sőt, miután a visszaélésről, illetve annak gyanújáról a banknak bejelentést tett, a kárt már nem ő viseli. A törvény olyan eseteket is tartalmaz (pl. amikor a károsult a bankkártya ellopását az adott bankkártyás terhelés előtt nem észlelhette), amikor semmilyen mértékben nem kell viselnie a kárt a számlatulajdonos részéről. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a törvény kifejezett rendelkezése szerint kérhetjük a bankunkat, írja jóvá haladéktalanul az adott visszaéléssel minket ért kár, azaz amivel a bankszámlánk egyenlege csökkent. 

A visszaélési esetek száma és elkövetési módja egyre csak bővül, a bankok pedig – saját nézőpontjukból érthetően – igyekeznek minimalizálni veszteségeiket, tehát ezeket a károkat nem szeretnék viselni. Ezért a jövőben is számítani lehet arra, hogy banki részről a fent ismertetett szabályok ellenére nem lesz hajlandóság a kár megtérítésére. Amennyiben például a károsult a bankkártya használatához szükséges személyes hitelesítési adatait arra nem jogosult félnek kiadta,bank elutasító válaszának leggyakoribb hivatkozása a jövőben is a súlyos gondatlanság lesz. Ezt a banki álláspontot azonban a bírósági joggyakorlat nem támasztja alá. Mind a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testülete, mind pedig a hazai bíróságok szerint minden gyanús esetben azt kell megvizsgálni, hogy az ügyfél a visszaélés során, illetve azt megelőzően súlyosan gondatlanul járt-e el. Ha például egy adathalász e-mailből nem lehetett számára nyilvánvaló a csalás, nem felel a kárért akkor sem, ha ő adta ki a hitelesítő adatokat.

Befolyásolhatja persze a visszaélés megítélését és a bankkal szembeni esélyeket az a körülmény, hogy fogyasztónak vagy vállalkozásnak minősül-e a károsult, és az is, ha a pénzforgalmi szolgáltató valamelyik általános szerződési feltételében a fenti szabályoktól eltérően állapodott meg vele. Ilyen esetben felmerülhet az adott ÁSZF tisztességtelensége és ezáltal érvénytelensége is.”

„Mint látható, számos komplikált helyzet adódhat banki tranzakciókkal kapcsolatos visszaélések során, amikor kellő szakértelem híján a károsult hosszú, bonyolult, vagy rövid, de eredménytelen eljárásba keveredhet a számlavezető bankjával. Ilyen esetekben célszerű lehet olyan jogi tanácsadó segítségét is igénybe venni, ahol a kapcsolódó banki szakértelem és tapasztalat a rendelkezésre áll – tette hozzá a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda bankjogi csoportjának vezetője.

Pörög a hazai gépjárműpiac

A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a Carinfo legfrissebb adatai alapján miként fest a hazai gépjárműpiac.
2024. 10. 03. 06:30
Megosztás:

Újabb nemzetközi logisztikai cég költözött Maglód népszerű logisztikai parkjába

A nyár végén 5000 m2-es új telephelyet nyitott a reptéri szektor egyik meghatározó szállítmányozó cége Maglód folyamatosan bővülő, jelenleg csaknem 100 000 m2-es raktárterülettel rendelkező logisztikai parkjában. A HGL Group Hungary és a HelloParks által kötött hosszú távú bérleti megállapodás a jövőbeli bővülést is lehetővé teszi a vállalat számára a HelloParks Maglód megaparkban.
2024. 10. 03. 06:00
Megosztás:

Vételi ajánlatot tett a WING Csoport a tőzsdén jegyzett AKKO Investre

Jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank a WING Csoporthoz tartozó Mevinvest nyilvános vételi ajánlatát a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett AKKO Invest részvényeire vonatkozóan. A WING határozott célja, hogy az AKKO részvények továbbra is a tőzsde Prémium kategóriájában legyenek jegyezve, és ambiciózus terveinek megvalósítása további jövőbeli értéknövekedést jelentsen. Emellett a WING támogatja, hogy az AKKO tulajdonában álló NEO Property Services, mint a magyar ingatlanszolgáltató piac meghatározó szereplője az üzemeltetéshez, működtetéshez kapcsolódó komplex szolgáltatásait bővítse, továbbá erősítse pozícióját a bérleménykialakítási szegmensben, valamint a magasépítési és kivitelezési piacon.
2024. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Fokozza együttműködését London és az EU

A kétoldalú stratégiai együttműködés fokozásáról állapodott meg Nagy-Britannia és az Európai Unió - erősítette meg a londoni kormányfői hivatal Sir Keir Starmer brit miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdai brüsszeli megbeszélése után.
2024. 10. 03. 05:00
Megosztás:

Azonnali béremelésre van szükség a gyermekvédelemben

Az LMP azonnali béremelést sürget a gyermekvédelem területén dolgozók számára.
2024. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Magyar Vöröskereszt: Ennyien vettek részt az árvíz elleni védekezésben

A Magyar Vöröskereszt mintegy 500 munkatársa és több mint 300 önkéntese vett részt országszerte a védekezési és ellátási feladatokban, több mint 18 000 ember ellátásáról gondoskodtak.
2024. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Öttalálatost szeretnél a lottón? Akkor most elmondunk valamit...

Akár a Holdra is utazhatna az Ötöslottó eheti nyereményéből az, aki helyesen eltalálja mind az öt számot, ráadásul nem is egyszer. A közel 8 hónapja halmozódó nyeremény mostanra már szinte elérte a 6 milliárd forintot.
2024. 10. 03. 03:00
Megosztás:

Ki a leggazdagabb Csehországban?

Renáta Kellnerová, a prágai PPF pénzügyi és befektetési alap örököse, tulajdonosa továbbra is a leggazdagabb ember Csehországban: Kellnerová és családja 386 milliárd koronás (6176 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik - olvasható a Forbes magazin cseh kiadásának honlapján. A Forbes már több mint tíz éve október elején rendszeresen megjelenteti a 100 leggazdagabb cseh állampolgár listáját.
2024. 10. 03. 02:40
Megosztás:

A gázzal fűtők járnak ismét rosszul, mindenkinek el kell ezt végeznie

Magyarországon a háztartások fűtési szokásai jelentősen befolyásolják az energiafelhasználást és a költségeket, különösen a téli hónapokban. A gázfűtés az egyik leggyakoribb fűtési forma, amely számos magyar háztartásban elterjedt, így nagyon sok embert érintő kérdésről lesz szó cikkünkben.
2024. 10. 03. 02:00
Megosztás:

A vártnál több munkahely létesült az Egyesült Államokban

Az amerikai magánvállalkozások szeptemberben 143 ezer munkavállalót vettek fel, ami három hónapja a legmagasabb érték.
2024. 10. 03. 01:40
Megosztás:

Ezt azt autómárkát vedd, Magyarországon ez tartja az árát a legjobban

A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy mekkora átlagárkülönbségek vannak a portálon található használt és új autók között. Melyik az a két autómárka amely a legjobban tartja az árát jelenleg Magyarországon? Mutatjuk.
2024. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Az új kripto DAO, a Flocktopia ingyen kriptovalutával jutalmazza a befektetőket: bemutatkozik a Flockerz előértékesítés

A magára „Az emberek mém érméje”-ként hivatkozó Flockerz az előértékesítési piac egyik legújabb degen finomsága.
2024. 10. 03. 00:01
Megosztás:

Az építőipar súlya Magyarországon az EU átlagát közelíti, de növekedése gyorsabb

Magyarországon az építőipar nemzetgazdasági súlya jelentős, azonos szinten van az európai uniós átlaggal, termelési volumene az ezredforduló óta csaknem megduplázódott, növekedése tartósan meghaladja az EU-átlagot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Budapesti Metropolitan Egyetemmel (METU) közös, az építőipar értéklánc hosszát és területi koncentráltságát vizsgáló kísérleti statisztikája alapján.
2024. 10. 02. 23:30
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés: Mi akadályozza a SOL-t abban, hogy új történelmi csúcsot érjen el?

A Solana új csúcsok elérésére vonatkozó potenciálja heves viták tárgya. Annak ellenére, hogy lenyűgöző fejlődést és széleskörű elfogadást tapasztalt, bizonyos akadályok gátolják a SOL-t abban, hogy átlépje korábbi történelmi csúcsait. Ez a cikk azt vizsgálja meg, mi hátráltatja ezt az erőművet, és rávilágít azokra a feltörekvő érmékre, amelyek növekedésre vannak ítélve. Maradjon velünk, hogy felfedjük a kulcsfontosságú tényezőket és a kiemelkedő versenyzőket.
2024. 10. 02. 22:30
Megosztás:

Új piacra tört be a vezető HR szolgáltató - az ügyfélélmény magasabb szintjét kívánja elhozni a WHC

Új területen veti meg a lábát Közép- és Kelet-Európa vezető HR szolgáltatója, a hazai székhelyű WHC Csoport: a CX Services nemzetközi üzleti folyamatok kiszervezését (BPO) végzi, és élvonalbeli ügyfélélmény-megoldásokat kínál partnereinek.
2024. 10. 02. 22:00
Megosztás:

A házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza

A nyári ludak után a házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébit) szerdán az MTI-vel.
2024. 10. 02. 21:30
Megosztás:

Megnyitja századik üzletét Ukrajnában a JYSK

Megnyitja századik ukrajnai üzletét a dániai székhelyű JYSK nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc - mondta Jevhen Ivanicja, a JYSK ukrajnai igazgatója az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek.
2024. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Ezek az otthonfelújítási támogatás leggyakoribb buktatói

A családi házak energetikai korszerűsítésére nyáron kiírt otthonfelújítási támogatásra sokan azért nem jogosultak, mert a pályázat benyújtásánál hibát követtek el. A buktatók közé tartozik, hogy a beruházásokra kapott ajánlat eltér az energetikai tanúsítványon szereplő adatoktól, de az is hamar problémát okozhat, ha valaki ingyen íratja meg a pályázatot, de arra nem kap semmilyen garanciát. A programon néhány hónap leforgása alatt többször is módosított a kormány, ezért a lakosság akkor jár a legjobban, ha profi pályázatírók segítségét veszi igénybe.
2024. 10. 02. 20:30
Megosztás:

A piac visszapattan szeptember első sikerével évek óta – Uptober ralira számítanak a SOL, KAS, LINK, CYBRO, DOT esetében

Szeptember meglepő fordulatot hozott a kriptopiac számára, véget vetve a hosszú veszteségsorozatnak. A befektetők izgatott várakozással tekintenek a jövőbe, egy bikapiaci trendet jósolva, miközben a főbb altcoinok ígéretes jeleket mutatnak. Olyan kulcsszereplők, mint a SOL, KAS, LINK, CYBRO és DOT, jelentős nyereségekre számíthatnak. A kriptovaluta rajongók kíváncsian figyelik, mely coinok fognak kiemelkedni, ahogy a hónap előrehalad.
2024. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Mennyire kerül egy céges karácsonyi rendezvény?

A 40-50 fős céges karácsonyi bulik szervezésének költsége átlagosan 1,5 millió forinttól indul az idei árak alapján, egy 600 fős vállalati rendezvény költsége pedig megközelítheti a 60 millió forintot is - közölte a HotelPremio Group szerdán rendezvényoldala, a Cegeshelyszinek.hu felmérésének eredménye alapján.
2024. 10. 02. 19:30
Megosztás: