Adni, vagy nem adni? – Szívesen, de kételyek közt adományoznak a magyarok

Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából kiderült, hogy mennyire vannak tisztában az emberek az ESG fogalmával Magyarországon, illetve mit jelent számukra a fenntarthatóság. A kutatás azt is megmutatta, hogy a megkérdezettek 16 százaléka a használati tárgyak adományozását sorolja a fenntarthatósághoz. Az emberek szívesen segítenek másokon, de vajon milyen tényezők befolyásolják őket az adományozással kapcsolatos döntéseikben?

Adni, vagy nem adni? – Szívesen, de kételyek közt adományoznak a magyarok

Emlékeztetőül: Az ESG (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek) a fenntarthatóságért végzett munkát teszi láthatóvá és mérhetővé a közép- és nagyvállalatok esetében. Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából nemrég megtudhattuk, hogy az ESG fogalmát a magyarok mindössze 12 százaléka ismeri, annak társadalmi, vállalatirányítási vonatkozásait pedig még kevesebben. A fenntarthatóság fogalmához a megkérdezettek 73 százaléka a környezetvédelmet, 66 százalék a tudatos fogyasztást, 16 százalék a használati tárgyak adományozását sorolta.

Szívesebben segítünk, ha tudjuk, kihez kerül a támogatás

Az eredményekből jó látható, hogy az ESG „S” területéhez tartozó társadalmi kezdeményezések közül az adományozás vezeti a listát mind ismertségében (54%), mind a részvétel tekintetében (36%). 

Az adományozással kapcsolatos tapasztalatok azonban vegyesek: a válaszadók több mint fele nem hiszi el az adománykérőknek, hogy az adományaik a megfelelő helyre jutnak el. Ez magyarázza azt, hogy leginkább a helyi kezdeményezéseket támogatják. Elmondásuk szerint aktivitásukat pozitívan befolyásolja, ha ismerik a kezdeményezés elindítóit, akik lehetnek ismerősök, barátok, helyi cégek, szervezetek, oktatási, egyházi intézmények, számukra ismert Facebook-oldalak és olyan csoportok, melyeknek tagjai. Fontos szempont, hogy ezekben az esetekben lehetőségük van személyesen kapcsolódni az adott kezdeményezéshez: „Az a jó, ha konkrét személynek, alapítványnak segít az ember, akinek a tevékenységéről, helyzetéről valós információja van” – fogalmazott a kutatás egyik résztvevője a fókuszcsoportos beszélgetések során. „Akkor támogat az ember ilyen kezdeményezéseket szívesen, ha van valamilyen személyes kapcsolata a szervezettel vagy azzal a konkrét céllal” – fogalmazott egy másik válaszadó a személyes interjúk alkalmával.

Nagy léptékben már óvatosabbak vagyunk 

A megkérdezetteknek sok rossz személyes tapasztalata van – főleg a pénzbeli – adományozással kapcsolatban, így országos kezdeményezésekhez leginkább akkor kapcsolódnak, ha jól ismert szervezet indítja az akciót. Ilyenek a nagy, országosan ismert segélyszervezetek adományvonalai, gyűjtései, míg a kisebb vagy újonnan alapított szervezetekkel szembeni bizalom hosszabb idő alatt épül ki.

Az országos kezdeményezések jellemzője még a felmérés szerint, hogy kampányszerűek; az egyszeri kezdeményezésekben pedig szívesebben vesznek részt a magyarok, mint azokban, amelyek rendszeres elköteleződést igényelnek. Egyszeri lehetőségek, például az adó 1 százalékának felajánlása, a karácsonyi időszakokra, illetve egyes eseményekhez időzített kampányok vagy a média által felkapott segélyakciók.

Miért segítünk?

A válaszolók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy azért vesznek részt adományozási akciókban, mert jó érzés segíteni másokon. A résztvevők számára fontos a tevékenység okán érzett öröm, lelkiismereti megelégedettség és akár új barátok szerzése. 

Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából megállapítható, hogy alulról építkezve, kihasználva a helyi kezdeményezésekben rejlő erőt lehet szélesebb rétegeket is bevonni az adományozásba, önkénteskedésbe. Jól látszik azonban, hogy miután a bizalom kiemelten fontos ebben a témakörben, a gazdaság szereplőinek jelentős és másokat is inspiráló szerepet kell vállalnia.

Az UniCredit Csoport például – egyéb társadalmi kezdeményezései mellett – a nemzetközi Call for Europe nevű pályázatán keresztül olyan helyi civil szervezeteket támogat, amelyek oktatási, esélyegyenlőségnövelő projektjeikkel küzdenek a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért. A magyarországi bank többféle kezdeményezést is támogat; prioritást jelentenek a gyermekek egészségét célzó és a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatását, életét segítő kezdeményezések. Emellett aktívan reagálnak az aktuális társadalmi igényekre, legyen az a pandémiás időszakban a legveszélyeztetettebb idősek egészségének megóvását segítő eszközök beszerzése, az ukrajnai háborús konfliktusból menekülők számára nyújtott tárgyi és anyagi támogatás, a bank munkatársainak szociális lakhatási projektekhez vagy környezetvédelmi projektekhez kapcsolódó önkéntessége, vagy számos más adományozási és önkénteskedési lehetőség.


Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás: