Alakulóban az új kereskedelmi világrend

A WTO reformjának szükségessége évek óta napirenden van, hiszen egyre több fél látja úgy, hogy a szervezet működése az utóbbi évtizedben nem tud lépést tartani a globális gazdaság változásaival, és több kulcsfontosságú funkciója, mint például a vitás ügyek rendezése, részben vagy teljesen megbénult.

Miért van szükség a reformokra?

Az egyik legakuttabb probléma a WTO egyik legfontosabb szervének, a Dispute Settlement Mechanism (vitarendezési mechanizmus) több éve működésképtelen, ugyanis 2019 óta az Egyesült Államok blokkolja az új bírák kinevezését a Fellebbviteli Testületbe. Emiatt a tagok lényegében nem tudják jogszerűen lezárni a vitás ügyeket. Még ennél is nagyobb bénultságot okoz a döntésekhez szükséges konszenzus elve. Mivel a WTO-nak 166 tagállama van, nehéz olyan intézkedést hozni, amely minden tagállamnak megfelel. Ugyanakkor, a konszenzusos döntéshozatalt a kisebb országok gazdasági érdekeinek védelmében vezették be, így ezekről lemondani ugyancsak problémás lenne.

A szerkezeti problémákon túlmenően a WTO egy sor más kihívással is képtelen megküzdeni jelenlegi formájában, amelyeknek gyökere, hogy a globális gazdasági szerkezet az utóbbi évtizedekben lényegesen megváltozott. Így például a fizikai áruk cseréje helyett az utóbbi évtizedben a digitális gazdaság, vagyis az e-kereskedelem, az adatáramlás, az online szolgáltatások váltak a kereskedelem motorjává. Ezzel párhuzamosan megnövekedett az állami beavatkozás és az iparpolitika szerepe, különösen a zöld átmenet és a technológiai önellátás területén.

Végül, de nem utolsósorban, a fejlődő és a fejlett országok közötti viták, illetve geoökonómiai feszültségek növekedése miatt is többször felmerült a reform szükségessége. A WTO egyik alapelve a különleges és megkülönböztetett bánásmód (Special and Differential Treatment, SDT). Ez lazább szabályokat és hosszabb határidőket biztosít a fejlődő országoknak, hogy alkalmazkodjanak a szervezet szabályaihoz, csakhogy a „fejlődő ország” kategória nincsen pontosan meghatározva. Így olyan gazdaságok is élnek ezzel a lehetőséggel, mint például Szingapúr vagy Dél-Korea, amelyek már nem tekinthetők fejlődő országoknak. Mégis, a legnagyobb „fejlődő gazdaság” Kína, amely bizonyos gazdasági mutatók szerint jobban teljesít, mint az EU, illetve az USA. Ez a helyzet a fejlett országok szerint torzítja a versenyhelyzetet.

Mit szeretne az Európai Unió?

Az EU gazdasági ereje a külső piacokra való exportjából származott, így számára kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi kereskedelmi rendet felügyelő szervezet eredményesen működjék. Reformjavaslatai hat öt pont köré szervezhetőek, az alábbiak szerint:

A vitarendezési rendszer helyreállítása, amely biztosítaná, hogy a tagállamok közti viták jogalapon, nem pedig r erőpolitikai úton dőljenek el.

A szabályok korszerűsítése, figyelembe véve a digitalis kereskedelmet, karbonadót vagy az állami támogatások, állami vállalatok és túlkapacitások szigorúbb szabályozását.

A „méltányosság” újraszabása, vagyis a a fejlődő országokra vonatkozó különleges és differenciált bánásmód szabályainak újratárgyalása, valamint a jogok és kötelezettségek kiegyensúlyozása

A „felelősségteljes konszenzus” elvének bevezetését, vagyis amellett érvel, hogy a konszenzus ne az egyhangúságot kívánja meg. Ez lehetőséget adna többoldalú megállapodásokra, míg a kisebb országok nem blokkolhatnák a döntéseket.

Egy új irányító testület létrehozását javasolja, amely a több mint 160 tagállam munkáját földrajzi alapon felügyelné és koordinálná.

Egyetértés és vitás pontok a tagállamok között

A WTO tagállamai között számos területen komoly érdekellentét és számos nézetkülönbség van; ám ennek ellenére néhány pontban széles körű konszenzus alakult ki. Ilyen a vitarendezési mechanizmus helyreállítása, amely nélkül a független és működőképes jogorvoslati rendszer visszaállítása elengedhetetlen. Az Európai Unió (EU) és több partner (pl. Kanada, Japán, Ausztrália) már ideiglenes fellebbezési eljárást is bevezetett (Multi-Party Interim Appeal Arbitration Arrangement), amelyhez több mint 60 ország csatlakozott. Egy második pont, amiben egyetértés van mind a fejlett, mind a fejlődő államok között, az a digitális kereskedelem szabályozása  és a fenntarthatósági kihívások kezelése, valamint a kis és legkevésbé fejlett országok (LDC-k) integrálása a világgazdaságba. Ezen túlmenően a tagok többnyire támogatják a halászati támogatások csökkentését, valamint a mezőgazdasági szektor olyan reformját, amely egyszerre növeli az élelmiszerbiztonságot és csökkenti a környezeti terhelést.

Annak ellenére, hogy számos közös célt sikerült azonosítani, a megvalósítás eszközeiről nem sikerült megegyezni. A legnagyobb viták négy területen láthatóak. Először is, a többoldalú megállapodások, valamint a teljes konszenzus elvének reformja. Az EU és az USA között ezen a téren többnyire egyetértés van, vagyis azt szeretnék, hogy a „hasonlóan gondolkodó” országok kisebb csoportjai gyorsabban hozhassanak új szabályokat, amelyeket később mások is elfogadhatnak. Csakhogy ezt India, Dél-Afrika és más fejlődő államok hevesen ellenzik, azzal érvelve, hogy a plurilaterális modell aláássa a WTO alapelvét, a legnagyobb kedvezmény elvét (Most-Favored Nation, MFN), amely garantálja a tagok közötti egyenlő bánásmódot.

Egy másik rendkívül vitatott pont az úgynevezett Beruházás-könnyítési Megállapodás a Fejlesztésért (Investment Facilitation for Development Agreement, IFA) körül alakult ki. Az IFA a fejlődő országok befektetési környezetének átláthatóságát és kiszámíthatóságát kívánja növelni. Bár a tagállamok nagy része támogatja az intézkedést, India blokkolja a formális bevezetését arra hivatkozva, hogy a konszenzus nélküli intézkedés olyan precedenst teremtene, amely lehetővé tenné, hogy a nagyhatalmak a kisebb tagok bevonása nélkül alakítsák át a kereskedelmi szabályokat.

Az digitális kereskedelem kérdése is hasonlóan vitás pont. Az 1998 óta rendszeresen megújuló e-kereskedelmi moratórium megtiltja a vámok kivetését digitális termékekre (pl. szoftverek, zenék, filmek letöltése). A fejlett gazdaságok, így az EU és az USA is, a moratórium véglegesítését szeretnék, mivel nézeteik szerint ez kiszámíthatóságot biztosít a digitális vállalatok számára. Csakhogy a fejlődő országok úgy látják, hogy a tilalom évente akár 10 milliárd dollárnyi vámbevétel-kiesést okoz nekik, mi több, gátolja saját digitális iparuk védelmét és szabályozását.

Végül, de nem utolsósorban a „fejlődő ország” státuszának újradefinálásában sincsen egyetértés. Az Egyesült Államok követeli, hogy a fejlődő státuszt ne önbevallás alapján határozzák meg, hanem objektív kritériumok szerint, amellyel elsősorban Kínát célozza, egy korábban megjelent elemzés szerint is. Ebben a kérdésben az EU óvatosabb: bár támogatja az átláthatóság növelését, nem szeretné, hogy a reform során megsérüljenek a legszegényebb államok védelmi mechanizmusai.

Vagyis, a kulcsszereplők eltérő politikai prioritásai miatt a konferencia tétje egyelőre az alapelvek kidolgozása, mintsem a konkrét lépésekben való megegyezés.

Mit várhatunk az MC14-től?

A Kereskedelmi Világszervezet működésének reformja szükséges a globális kereskedelem számára, amelynek tétjét az USA által kivetett vámok, a Kína által visszatartott kritikus nyersanyagok, vagy az energiahordozók körüli legkülönbözőbb viták emelik. Ugyanakkor nem várható, hogy a napokban sikerül a feleknek egyezségre jutni , sokkal inkább a jövőbeli tárgyalások kereteinek kidolgozása várható.

Az EU szempontjából a plurilaterális tárgyalások elfogadása gyorsabb előrehaladást jelentenének, viszont az ilyen jellegű intézkedések elfogadásával az EU hozzájárulna a globális egyenlőtlenségek felnagyításához, növelve a fejlődő országok bizalmatlanságát és ezzel saját mozgásterét szűkítené. Hasonlóan, az IFA elfogadása a WTO jogrendszerébe kulcsfontosságú lenne a beruházások ösztönzése és a jogbiztonság erősítése szempontjából, ugyanakkor ez a plurilaterális szabályrendszert legitimálná.

Hasonlóan, a permanens moratórium bevezetése növelné a feszültséget a fejlődő partnerek körében, akik a lépést a nyugati digitális monopólium megerősítésének éreznék.

Az EU hosszú távú érdeke a szabályokon alapuló, kiszámítható kereskedelmi környezet újrateremtése. Úgy tűnik, ehhez némi kompromisszumot kell kötnie a globális dél országaival, különben a már létező feszültségek csak tovább éleződnének.

Összességében nem várható, hogy a yaoundéi WTO-konferencia új alapra helyezze a XXI. század világkereskedelmét. Ugyanakkor fontos, hogy ebben a folyamatban az EU kulcsszereplő maradjon és képes legyen közvetíteni a régi és az új világgazdaságot meghatározó szereplők között, miközben az új nemzetközi rend szabályai kialakulnak.