Amerikának az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie

Az Egyesült Államoknak az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az adósságlimittel és a kiadásokkal kapcsolatos krónikus belpolitikai nézeteltérések miatt - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett éves előrejelzésében.

Amerikának az idén is jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie

A nemzetközi hitelminősítő kiemeli tanulmányában, hogy karácsony előtt is csak az utolsó pillanatban sikerült elkerülni az amerikai kormányzat leállását egy átmeneti finanszírozási megállapodással.

A Fitch felidézi, hogy ezzel a megoldással március 14-ig biztosított az amerikai kormány működése.

A cég szerint a múltbeli tapasztalatok alapján az feltételezhető, hogy ezután megemelik vagy ismét felfüggesztik az államadósságlimitet, mielőtt eljön az X nap, vagyis az a nyárra várható időpont, amikor végképp kifogynak az amerikai kormány pénzügyi kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges források.

A hitelminősítő szerint ugyanis a krónikus szakpolitikai nézeteltérések és a csekély képviselőházi republikánus többség miatt kétséges, hogy március 14-ig sikerül elfogadtatni a további finanszírozáshoz szükséges megajánlási törvényeket, így várhatóan újból átmeneti finanszírozási megállapodásra lesz szükség a kormányzati leállás elkerülése végett.

A konszenzusos költségvetési folyamat hiánya miatt valószínűsíthető az is, hogy fontos ügyekben kell majd rögtönzött, eseti döntéseket hozni, és mindez ismét rávilágít az amerikai költségvetési politika minőségének évek óta tartó romlására - fogalmaz keddi tanulmányában a Fitch Ratings.

Ebben a környezetben a hitelminősítő azzal számol, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért szövetségi szintű amerikai államháztartási hiány az idén és jövőre is meghaladja a 7,5 százalékot, és ez 2026-ban 120 százalék fölé emeli a GDP-arányos amerikai államadósságrátát.

A Fitch hangsúlyozza, hogy

ez az adósságráta az Egyesült Államokhoz hasonlóan "AA" besorolási sávban nyilvántartott szuverén adósokra jellemző államadósságráták mediánjának több mint a kétszerese.

A Fitch Ratings 2023 augusztusában vonta meg az Egyesült Államoktól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást, a jelenleg is érvényes "AA plusz"-ra rontva a minősítést.

A cég már akkor is azzal a várakozásával indokolta a döntést, hogy a következő években romlanak az amerikai államháztartási mutatók és nő az államadósságteher.

A Standard & Poor's - a globális piacvezető hitelminősítők közül elsőként - már 2011-ben megvonta az Egyesült Államoktól az elit "AAA" osztályzatot, és jelenleg szintén egy fokozattal alacsonyabb, "AA plusz" besorolással tartja nyilván a hosszú futamidejű amerikai államadósságot.

A három globális hitelminősítő közül már csak a Moody's Ratings tartja nyilván a lehetséges legjobb - e cég módszertanában "Aaa"-val jelölt - besorolással az amerikai államadósság-kötelezettségeket, de 2023 novembere óta a Moody's is negatív kilátást tart érvényben a besorolásra.

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás: