Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,9, a külföldivendég-éjszakáké 0,9 százalékkal mérséklődött.

A KSH kiemelte: idén a nagypéntektől húsvéthétfőig tartó négy napból három márciusra esett, illetve az előző évvel ellentétben május 1-jéhez nem kapcsolódott hosszú hétvége.

Áprilisban a vendégéjszakák 71 százalékát a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 5,5 százalékkal elmaradt az előző évitől. A magán- és egyéb szálláshelyeken 2,7 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A belföldi vendégek száma 5,5, a vendégéjszakáké 8,9 százalékkal kisebb volt a tavaly áprilisinál. A vendégek száma 598 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 1,3 millió volt a turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 434 ezer vendéget és 952 ezer vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 76 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 3,0 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma 12 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól.

A belföldivendég-éjszakák száma a Bük-Sárvár turisztikai térségben bővült a legnagyobb mértékben (14 százalékkal), illetve Tokaj és Nyíregyháza térségében csökkent a leginkább (22 százalékkal) az előző év azonos időszakához képest.

Budapesten 8,2 százalékkal emelkedett, a Balatonnál 8,9 százalékkal visszaesett a turisztikai szálláshelyeken áprilisban eltöltött belföldivendég-éjszakák száma.

A külföldi vendégek száma 3,2 százalékkal bővült, a vendégéjszakáké 0,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 609 ezer vendég 1,6 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 433 ezer vendéget és 1,1 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 82 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 5,5 százalékkal nőtt 2023. áprilisához mérten - ismertette a KSH.

A külföldivendég-éjszakák száma a legerőteljesebben Debrecen és térségében bővült (26 százalékkal), a leginkább pedig (51 százalékkal) Gyula és térségében esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva. Budapesten 4,2 százalékkal nőtt, a Balatonnál 6,7 százalékkal csökkent a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma.

A jelentés kitért arra, hogy áprilisban 22 532 turisztikai szálláshely, ezen belül 2409 kereskedelmi, illetve 20 123 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 940 szálloda és 1024 panzió volt nyitva április egy részében vagy egészében.

A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 69,2 milliárd forint volt, folyó áron 3,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 5,6 százalékkal kevesebbet, csaknem 3,0 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Január-áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 7,7 százalékkal több, összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek 4,8, a külföldiek 10 százalékkal több (4,7 millió, illetve 5,3 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.

Vegyes európai tőzsdenap Trump vámintézkedései közepette

Vegyesen zárták csütörtököt az európai tőzsdék, miközben a befektetők Trump legújabb kereskedelmi intézkedéseit emésztették. A Stoxx 600 0,5%-kal emelkedett, de a piacok vegyes képet mutattak a Nyugat-Európában és régió szerte.
2025. 07. 11. 10:00
Megosztás:

Rekordszinten a bitcoin

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.
2025. 07. 11. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 11. 09:00
Megosztás:

Shanghai újraértékeli a kriptodevizák jövőjét – közeledik a jüanalapú stabilcoinok kora?

Meglepő fordulat látszik körvonalazódni a világ egyik legnagyobb gazdaságában: Kína pénzügyi központja, Shanghai, hivatalos szinten kezdett el stratégiai válaszokat keresni a stablecoinok és a digitális devizák jelentette kihívásokra. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy az országban hivatalosan továbbra is tilos a kriptokereskedelem. Vajon közeledik a szabályozói nyitás időszaka?
2025. 07. 11. 08:30
Megosztás:

Ausztria ipari termelése csökkent májusban

Az osztrák ipari termelés csökkent májusban éves szinten, és havi összevetésben ugyancsak zsugorodást jegyeztek fel az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) csütörtökön közzétett adatai szerint.
2025. 07. 11. 07:30
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar albérlet-drágulás üteme, pedig most jön még csak a roham

Már megszokhattuk az elmúlt években, hogy az Európai Unióban Magyarországon emelkednek a legnagyobb mértékben a lakásárak, az Eurostat friss adatai szerint 2010 és 2025 első negyedéve között sem volt egyetlen ország sem, ahol nagyobb drágulást mértek volna. Az albérletárakban is a kontinens élmezőnyében van a magyar piac, csak két ország – Észtország és Litvánia – mutatott a magyarnál nagyobb növekedést a vizsgált időszakban a bérleti díjakban, annak ellenére, hogy az emelkedés üteme most éppen lassul.
2025. 07. 11. 06:30
Megosztás:

Folyamatosan bővül az elektromos és hibrid használt autók piaca

Folyamatosan bővül az elektromos és hibrid használt autók piaca - közölte a Használtautó.hu hirdetési portál csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 11. 05:30
Megosztás:

Országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt

A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 07. 11. 05:00
Megosztás:

Kétmilliárd forintot fektet egy magyar digitális játékipari szereplőbe a Focus Ventures

A Nemzeti Tőkeholding koordinációjában működő Focus Ventures Zrt. kétmilliárd forintot fektet a magyar videójáték-ipar vezető szereplőjébe, a NeocoreGames Csoportba. A tőkebefektetés hozzájárul ahhoz, hogy a fejlesztő tovább erősítse nemzetközi jelenlétét, továbbá felhelyezi a magyar szereplőket a digitális gazdaság és kreatív iparág dinamikusan növekvő térképére.
2025. 07. 11. 04:30
Megosztás:

Így javíthatod a hitelképességed az Otthon Start előtt

A várhatóan ősszel induló Otthon Start Program új lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlóknak, ám a kedvezményes hitel csak azok számára lesz elérhető, akik nemcsak a jogszabályi, hanem a banki hitelképességi feltételeknek is megfelelnek. A money.hu szakértői szerint az igénylés sikerét jelentősen befolyásolja a tudatos pénzügyi felkészülés: egy rendezett bankszámlakivonat vagy egy időben megszüntetett, kihasználatlan hitelkártya akár milliós előnyt is jelenthet a hitelfelvétel során.
2025. 07. 11. 03:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett 113 000 dollár fölé

A kriptopénzpiac új lendületet vett: a Bitcoin áttörte a 113 000 dolláros álomhatárt, és ezzel ismét reflektorfénybe került. A technológiai szektorral szoros összefonódása, valamint a közelgő amerikai szabályozási döntések még nagyobb figyelmet irányítanak az eszközre. Vajon ez csak az első lépés a következő nagy raliban?
2025. 07. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Az özvegyi nyugdíjról döntöttek másképp

2025 március 14-én változás lépett életbe az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályaiban. Nézzük, mit jelent a változás a gyakorlatban.
2025. 07. 11. 02:00
Megosztás:

Drámai húsár-emelkedés 2025-ben – Ennyit fizetsz majd egy kiló húsért!

Elképesztő áremelkedés rázta meg a húsimádók világát! Ha azt hitted, a tojás- és tejárak már elérték a csúcsot, most kapaszkodj meg: a marhahús ára olyan szintre kúszik, hogy a pénztárcád fogja kérni a kegyelmet. Az EU-s statisztikák és a hazai piaci jelentések alapján a húsárak robbanása már elindult – és ez még csak a kezdet!
2025. 07. 11. 01:00
Megosztás:

A Bitcoin már harmadszor dönt csúcsot 2025-ben! Folytatódhat a rali?

A Bitcoin ára július 9-én 111.999 dollárig emelkedett a Binance-en, ami már a harmadik csúcsa volt fél év leforgása alatt. Bár a kriptovaluta erősen indította az évet, és Trump beiktatásának napján megdöntötte a korábbi csúcsát, amikor majdnem elérte a 109.600 dollárt, a csúcspont után több hetes esésbe kezdett.
2025. 07. 11. 00:01
Megosztás:

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról - írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
2025. 07. 10. 23:30
Megosztás:

A Balatonnál is elérhető a Mol Limo szolgáltatása

A Mol Limo szolgáltatása már a Balatonnál, Balatonfüreden és Siófokon is elérhető tesztjelleggel, az újítással az autómegosztó cég a felhasználók egyre erősödő, többnapos utazási igényeire reagál - közölte a Mol Limo csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 10. 23:00
Megosztás:

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
2025. 07. 10. 22:30
Megosztás:

Megvilágosodott a lámpakereskedő, jelentős bírságcsökkentést kapott a GVH-tól

13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és megfelelési program végrehajtását is vállalta, így végül jelentős bírságcsökkentésben részesült.
2025. 07. 10. 21:30
Megosztás:

Indulhat az Unitravel utasainak kártalanítása

Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2025. 07. 10. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
2025. 07. 10. 20:30
Megosztás: