ÁSZ: Csak átlátható pártok juthassanak közpénzhez!

Tisztulást indíthat el az Állami Számvevőszék átvilágítása, hogy kizárólag olyan pártok juthassanak közpénzhez, amelyek el tudnak számolni a kapott költségvetési támogatással és adományokkal, illetve a demokratikus választásokon hitelesen tudjanak megjelenni – emelte ki Holman Magdolna alelnök, a rendszeres költségvetési támogatásban nem részesült pártok átvilágításáról tartott sajtótájékoztatón. Az ÁSZ alelnöke rámutatott: a 173 pártból 13 párt volt ellenőrizhető, közülük pedig három tett eleget a pénzügyi kimutatás közzétételi kötelezettségének. A fennmaradó 170 pártnak az ÁSZ lehetőséget biztosított a javításra és 13 intézkedéseket tett az ellenőrizhetőség és a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeinek megteremtése érdekében. 157 párt ugyanakkor az ÁSZ figyelemfelhívása ellenére sem élt a javítás lehetőségével, ezért magas a kockázata, hogy költségvetési támogatáshoz jutásuk esetén a kapott közpénzzel nem lesznek képesek elszámolni.

ÁSZ: Csak átlátható pártok juthassanak közpénzhez!

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján azok az egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez, amelyek kinyilvánítják, hogy a párttörvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el – szögezte le a sajtótájékoztatón Holman Magdolna. Az ÁSZ alelnöke hozzátette: az Állami Számvevőszék törvényben előírt feladata, hogy visszajelzést adjon az Országgyűlés és az állampolgárok, illetve a pártok tagsága részére arról, hogy az egyes pártok gazdálkodásában ténylegesen érvényesül-e az a vállalás, amit a pártok a bejegyzésükkel egyidejűleg a törvények betartására tettek. Holman Magdolna felidézte: a költségvetési támogatásban részesülő pártok és alapítványaik gazdálkodásának értékelését törvényi előírás alapján folyamatosan és ütemezetten végzi a Számvevőszék. Az ellenőrzési megállapításainkról rendszeresen tájékoztatjuk a közvéleményt.

Mint mondta: a magyarországi pártok többsége ugyanakkor nem jogosult rendszeres központi költségvetési támogatásra, mivel vagy nem indultak országgyűlési választáson, vagy azon nem szerezték meg a szavazatok legalább 1%-át. A 2014. és 2018. évi országgyűlési választások ellenőrzési tapasztalatai ugyanakkor rámutattak a rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártok működésének és gazdálkodásának kockázataira. Ez volt az a kockázati gyanú, amely elindította 2020-ban a rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártok ellenőrzését. Hiszen ezen pártok esetében is kulcsfontosságú, hogy a törvényi előírások betartásával járjanak el, gazdálkodásuk átlátható és más szervezetek számára is példamutató legyen, biztosítsák a politikai élet tisztaságát, az integritási elvek érvényesülését. A jogállami keretek között a pártok és a választások is be tudják tölteni szerepüket. Törvényi feltételek teljesítése esetén a pártok a választási kampányukhoz és a működésükhöz is költségvetési támogatásban részesülhetnek – összegzett Holman Magdolna.

Kifejtette: a közelgő választásokra tekintettel az Állami Számvevőszék elérkezettnek látta az időt arra, hogy megtörténjen a választók szavazatának 1%-át el nem érő pártok teljes körű átvilágítása, amely hatásos időben egy tisztulási folyamatot indíthat el, annak érdekében, hogy a következő választások során a potenciálisan rendszeres, vagy nem rendszeres költségvetés támogatásra jogosult pártok alapvető gazdálkodási feltételei biztosítottak legyenek. Holman Magdolna hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék átvilágításának célja, hogy rámutasson a pártok gazdálkodásának átláthatóságát biztosító alapvető elvárásokra és az átláthatóságot veszélyeztető kockázatokra.

Ezek a pártok is kaphatnak közpénzt ezért közérdek, hogy az átláthatóságuk és elszámoltathatóságuk biztosított legyen

A most lezárult átvilágítás társadalmi jelentőségét az adja, hogy egy választáson – a vonatkozó előírások és feltételek teljesítése esetén – ezek a pártok is állíthatnak országos listát, jelölteket, közreműködhetnek a népakarat kinyilvánításában, és ehhez jelentős mértékű költségvetési támogatást, közpénzt kaphatnak, adományokat gyűjthetnek. Mindezek alapján közérdek, hogy az átláthatóságuk és elszámoltathatóságuk biztosított legyen a választók és a párttagságuk felé. Az Állami Számvevőszék átvilágítása még időben, preventív módon, egy olyan tisztulási folyamatot indíthat el, amely esélyt ad arra, hogy a pártok tisztességesen vegyenek részt a választásokon – fejtette ki Holman Magdolna.

Elmondta: az összesen 173 párt átvilágítása során a Számvevőszék azt vizsgálta, hogy az érintett pártok eleget tettek-e a párttörvényben előírt pénzügyi kimutatás-készítési és közzétételi kötelezettségüknek, tehát fennállnak-e az átláthatóság legalapvetőbb, lényeges feltételei, amelyek hatással vannak a gazdálkodásuk elszámoltathatóságára. Az ellenőrzés a 2017-2019 közötti időszakot vizsgálta meg.

Három párt volt rendben, 13 párt javított az ÁSZ figyelemfelhívása alapján, 157 pártnál intézkedést kezdeményezett az ÁSZ

Az ÁSZ alelnöke a megállapításokról szólva kiemelte: az Állami Számvevőszék átfogó átvilágítása az ellenőrzési kockázatunkat visszaigazolta, ugyanis 173 pártból 170 pártnál szükségesek további lépések ahhoz, hogy a demokratikus választásokon hitelesen tudjanak megjelenni. A 173 rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártból 13 pártnál voltak biztosítottak az ellenőrizhetőség alapvető feltételei, közülük pedig mindössze három párt teljesítette a pénzügyi kimutatás készítési és közzétételi kötelezettségét. Ezt azt jelenti, hogy ennél a három pártnál alacsony annak a kockázata annak, hogyha költségvetési támogatáshoz jutásuk esetén, a kapott közpénzzel és a kapott adományokkal nem lesznek képesek elszámolni a törvényi előírások szerint.

Az ellenőrizhetőség alapvető feltételei 160 pártnál nem álltak fenn. Az Állami Számvevőszék összesen 170 pártnak biztosított lehetőséget az ellenőrzés során tett figyelemfelhívással a gazdálkodása átláthatóságának erősítésére. Ezek közül 13 olyan párt volt, amelyik élt az Állami Számvevőszék által biztosított lehetőséggel és intézkedéseket tett a feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében, illetve igazolta az ellenőrizhetőség és a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeinek meglétét – ismertette Holman Magdolna.

Mindez összességében azt jelenti, hogy a 173-ból 157 pártnál - amelyek az Állami Számvevőszék figyelemfelhívása ellenére sem éltek a javítás lehetőségével - magas a kockázata annak, hogy költségvetési támogatáshoz jutásuk esetén a kapott közpénzzel, a részükre juttatott adományokkal nem lesznek képesek elszámolni. Ezek közül 91 párt a bejegyzett székhelyén az elérhetőséget sem biztosította. A közpénzügyi helyzet javítása érdekében az Állami Számvevőszék vagyonmegóvási intézkedés keretében kezdeményezte, hogy ezek a pártok addig ne juthassanak a központi költségvetésből támogatáshoz a választási kampányukhoz és a működésükhöz, amíg nem igazolják azt, hogy fennállnak náluk a törvényes gazdálkodás feltételei – jelentette be az ÁSZ alelnöke.

Ezek a három párt volt rendben és ezek a pártok javítottak az ÁSZ figyelemfelhívása alapján

Az ellenőrzések részletes megállapításait Nagy Imre felügyeleti vezető ismertette. Elmondta a 173 rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártból 13 pártnál voltak biztosítottak az ellenőrizhetőség alapvető feltételei. Közülük három párt, az Alternatíva Párt, az AQUILA Párt és a Magyar Liberális Párt teljesítette a pénzügyi kimutatás készítési és közzétételi kötelezettségét.

További tíz pártnál a gazdálkodás átláthatósága erősíthető – tette hozzá. Csatlakozva az alelnök által elmondottakhoz rámutatott: az Állami Számvevőszék a figyelemfelhívással lehetőséget biztosított arra, hogy a pártok lépéseket tegyenek a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A tíz pártból négy párt, a Magyar Munkáspárt, a Magyar Nemzeti Mozgalom és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja, és a Fiatalok Rendszerformáló Összetartó Civil Csoportja élt az Állami Számvevőszék által biztosított lehetőséggel és intézkedéseket tett a feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében. Hat párt nem élt az Állami Számvevőszék által biztosított lehetőséggel. Ezeknél a pártoknál magas a kockázata annak, hogy költségvetési támogatáshoz jutásuk esetén a kapott közpénzzel nem lesznek képesek elszámolni a törvényi előírások szerint.

Nagy Imre elmondta: a 173-ból 160 pártnál nem voltak biztosítottak az ellenőrizhetőség alapvető feltételei. Közülük kilenc párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Le az Adók 75%-ával Párt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 - EURÓPAI 2 BALOLDAL, a Magyar Szociális Párt, a Mi Hazánk Mozgalom, a Nemzeti Szolidaritás, az Online Marketing Hálózat, a Platón Párt, és a Zöldek, a Normális Emberek Pártja az Állami Számvevőszék 2021-ben tett felhívására már igazolta a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeinek meglétét.

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás: