Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Indirekt módon a banki adatok is azt erősítik meg, hogy idén drágább volt az iskolakezdés. Gergely Péter a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint jól látható, hogy a nyári hónapokban rendszerint megugrik a kereslet az áruhitelek iránt.

Ennek legfőbb oka az, hogy nagyon sok család júliusban és augusztusban kezd neki az iskolakezdéshez szükséges eszközök beszerzéséhez. Ezért júliusban éves csúcsra ugrott az áruhitel iránti kereslet: egyetlen hónap alatt 3,74 milliárd forint áruhitelt vettek fel a kereskedőknél a magyar családok. Gergely Péter arra emlékeztet, hogy tavaly november óta ez volt az első olyan hónap, amikor a folyósított hitelösszeg meghaladta az egy évvel korábbi szintet.

Az, hogy drágábban élünk, az júliusi adatokban mindennél jobban megmutatkozik. Mert bár a folyósított összeg tekintetében sikerült meghaladni a 2024 júliusi 3,71 milliárdot, a szerződések száma eközben 10-15 százalékkal csökkent. Idén júliusban 13 321 esetben fizettek termékért vagy szolgáltatásért áruhitellel a magyarok, míg egy éve 13 396 volt még ugyanez.

Történelmi csúcsot hozott az infláció

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a termékek drágulása köszön vissza abban is, hogy a júliusi áruhitel szerződések átlagos összege történelmi csúcsra, 281 ezer forintra emelkedett. Ez 10 százalékkal haladja meg a júniusi 255 ezer forintos átlagértéket és közel negyvenezer forinttal magasabb, mint tavaly júliusban volt, amikor egy-egy áruhitel szerződés átlagosan 243 ezer forintról szólt.

Kamatszint-zuhanás

Gergely Péter szerint az áruhitelek iránti kereslet felfutása a finanszírozók és a kereskedők által meghirdetett akcióknak is köszönhető. Ezeken belül leginkább a 0 százalékos THM-mel - teljes hiteldíj-mutató - hirdetett áruvásárlási lehetőségek népszerűek, így a klasszikusnak mondható, éven belüli futamidejű árukölcsönök átlagos THM-értéke a jegybanki kimutatások szerint eddig soha nem látott mélységbe, 10,24 százalékra csökkent.

Azok a kontraktusok pedig, amelyek 12 hónapnál hosszabb futamidőre és fix törlesztésre szólnak, átlagosan 13,03 százalékos THM mellett voltak elérhetőek idén júliusban. A kamatszint bezuhanása éves összevetésben több mint 300 bázispont volt.

Ezzel az áruhitelek átlagos THM-szintje jelenleg messze alacsonyabb, mint a személyi hiteleké, amelyeknél júliusban 16,07 százalék volt az átlag, és bizony alacsonyabb a bankok által kínált kis összegű személyi hitelek THM-jénél is.

Nincs személyi kölcsön versenytárs

A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint az áruhitelek árazásával jelen pillanatban egyedül a Provident tud versenyezni, ahol 1 millió forintot 10,40 százalékos THM mellett lehet felvenni 22 hónapra. A többi banknál a 11 százalék alatti THM-hez minimum 3 millió forintot kell igényelni - emlékeztetett Gergely Péter.

Két éves futamidőre a CIB Bank 10,61 százalékos THM-mel kínálja a kölcsönét egy nettó átlagbérrel rendelkező adósnak, így 3 millió forint hitelnek havonta 138 613 forint a törlesztője. 3 éves futamidőre az Unicredit Bank ajánlata a legkedvezőbb: itt 10,46 százalék a THM, a havi törlesztőrészlet pedig 96 783 forint. Illetve még az Erste ajánlata nagyon kedvező a maga 11,11 százalékos THM-jével és 96 657 forintos törlesztőjével.

Gergely Péter szerint a júliusi csúcsokat rendre kisebb korrekció követi, majd az áruhitel piac ráfordul a karácsonyi bevásárlások időszakára és jellemzően novemberben éri el a kihelyezési csúcspontját. Idén is erre lehet számítani - a nagy kérdés az hogy a jelenleg kialakult kamatszintek mennyire lesznek tarthatóak majd a karácsonyi vásárlási lázban.

Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban

A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
2026. 03. 19. 06:00
Megosztás:

BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat

A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és kényelmesebben elérni fővárosi szabadidős célpontokat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 19. 05:30
Megosztás:

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
2026. 03. 19. 05:00
Megosztás:

Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban

A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
2026. 03. 19. 04:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
2026. 03. 19. 04:00
Megosztás:

Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott

A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport EBIT-je 28,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg az adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett a sikeres akvizícióknak és a stratégiai üzletfejlesztéseknek köszönhetően. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot. A Waberer’s tovább folytatja megkezdett üzletfejlesztési projektjeit: ennek keretében az egyik új hazai prémiumautó-gyártó kiszolgálásában már elindult az együttműködést, míg egy másik, szintén Magyarországon épülő jelentős elektromos autóipari szereplővel a közös munka hamarosan kezdetét veszi. Ezek a projektek együttesen számottevő bevételi potenciált képviselnek.
2026. 03. 19. 03:30
Megosztás:

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
2026. 03. 19. 03:00
Megosztás:

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
2026. 03. 19. 02:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével vehetnek igénybe utazási kedvezményeket. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 03. 19. 02:00
Megosztás:

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás:

2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon

A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.
2026. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 18. 20:30
Megosztás:

Újjabb három vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a korlátozást Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 03. 18. 20:00
Megosztás:

A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat

A kormány arról döntött, hogy mintegy 7 milliárd forinttal megsegíti a tejtermelő gazdákat: a következő három hónapban minden liter tej után mintegy 15 forint felárat fognak fizetni támogatásként a gazdáknak - mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára szerdán feltöltött videójában.
2026. 03. 18. 19:30
Megosztás:

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
2026. 03. 18. 19:00
Megosztás: