Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Azt, hogy milyen hatások állhatnak a tendencia hátterében, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői járták körbe.

A nemesfém szárnyalása több tényező együttes hatásának eredménye. A háttérben elsősorban az amerikai kamatcsökkentésekkel kapcsolatos várakozások állnak, valamint az alacsonyabb reálhozamok, a dollár gyengülése, a geopolitikai és gazdasági bizonytalanság, valamint a jegybanki és befektetői aranyvásárlások játszanak kulcsszerepet.

A Fed lazítása és a dollár gyengülése hajtja a rallyt

A legfrissebb amerikai munkaerőpiaci adatok – köztük a mindössze 22 ezer fős új foglalkoztatás és a 4,3%-ra emelkedő munkanélküliség – egyértelműen gyengébb gazdasági aktivitásra utalnak. A bérnövekedés lassulása tovább erősíti a várakozásokat, mi szerint a Federal Reserve (Fed) hamarosan kamatot csökkent.

A piac jelenleg három kamatvágást áraz 2025 hátralévő részére, és további három csökkentést 2026-ra, összesen mintegy 150 bázispontos enyhítést feltételezve. Ez drámaian csökkenti a dollár reálhozamát, ezzel megnövelve az arany vonzerejét, különösen olyan környezetben, ahol az infláció még mindig tartósan magas lehet.

Ezzel párhuzamosan az amerikai dollár másfél havi mélyponton van, ami tovább élénkíti az arany iránti keresletet – főként a nem amerikai befektetők körében.

Bizonytalanság, költségvetési hiányok és menekülés a „biztonságos menedékekbe”

Az arany iránti keresletet nem csak a monetáris politika táplálja. Politikai és fiskális bizonytalanságok – nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európa-szerte (Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország) – is arra késztetik a befektetőket, hogy védelmet keressenek.

A globális kötvénypiacokon látható eladási hullám és a részvénypiacok megnövekedett volatilitása szintén az arany, mint biztonságos eszköz irányába terelik a tőkét.
Emellett a tartalékdevizák szerkezetében is elmozdulás tapasztalható: egyre több jegybank diverzifikálja tartalékait az amerikai dollártól, és vásárol inkább aranyat.

Jegybanki vásárlások és ETF-beáramlások mint stabil támasz

A jegybanki aranyvásárlások 2024-ben is jelentősek voltak, és 2025-ben is meghatározó szerepet játszanak. A Lengyel Nemzeti Bank például jelezte, hogy aranytartalékait akár a devizatartalékok 30%-ára is növelheti – és 2024-ben a világ legnagyobb jegybanki vásárlójának számított.

Habár júliusban a globális központi banki aranyvásárlás üteme lassult (nettó mindössze 10 tonna), a piaci konszenzus szerint a jegybankok a jövőben is „buy-the-dip” (vásárolj a visszaesésben) stratégiát követnek majd. Ezt erősíti az is, hogy Salvador 1990 óta először vásárolt aranyat (14 ezer unciát), diverzifikálva bitcoinról.

Feltörekvő piacok jegybankjai – különösen Kína – továbbra is aktív szereplői az aranypiacnak, történelmi léptékű felhalmozást folytatva.


Technikai kilátások és jövőbeni célárak

Az arany ára már meghaladta a 3 600 dolláros szintet, és közelíti a nagybankok által jósolt célárakat:

-JP Morgan: 3 675 USD (2025 Q4)
-Goldman Sachs: 3 700 USD (év vége)
-Mindkét bank szerint 4 000 dollár 2026 közepére reális cél lehet

A szeptemberi több mint 5%-os emelkedés még lenyűgözőbbé válna, ha nem lett volna kisebb visszahúzódás szeptember 4-én – így az arany kilenc egymást követő pozitív kereskedési napot tudhat maga mögött, ami szokatlanul hosszú sorozat a nemesfém piacán.

A szezonális trendek is az arany mellett szólnak: az év utolsó három hónapja történelmileg a legerősebb időszak a sárga fém számára.

Összefoglalás: mi várható az aranypiacon?

Az arany árfolyam-emelkedése nem csupán rövid távú reakció: struktúrális tényezők és geopolitikai bizonytalanságok is hosszabb távon fennmaradhatnak. Amennyiben a kamatcsökkentések valóban megtörténnek, a dollár gyenge marad, a költségvetési hiányok nem mérséklődnek, és a befektetők továbbra is keresik a biztonságot, az arany továbbra is az egyik legvonzóbb eszköz maradhat a piacon.

Rövid távon a 4 000 dolláros szint elérése reális forgatókönyv, különösen, ha a jegybanki kereslet és a befektetői áramlások erőteljesek maradnak.

Az arany idén ismét egy lenyűgöző hónapot zárt. Előttünk áll az utolsó három hónap, amelyek történelmileg a legkedvezőbbek az arany számára.

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás: