Átadták a Hungarikum Liget Kárpátia Rendezvényházát

Átadták a Hungarikum Liget, korábbi nevén Lakitelek Népfőiskola tíz éven át tartó fejlesztéssorozatának utolsó beruházását, a tartalékkerettel bruttó 3,417 milliárd forintból megépült Kárpátia Rendezvényházat szombaton.

Átadták a Hungarikum Liget Kárpátia Rendezvényházát

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára az átadó ünnepségen azt mondta: "az épület az összmagyarság szent ügyét, a Kárpát-hazában élő nemzettársakat hivatott méltó módon szolgálni". Hozzátette, hogy az épület - ahogy a lakiteleki épületegyüttes egésze - képletesen országhatárok felett magasodva hívja, várja vendégeit, tárja szélesre kapuját. Ahol értékmentés, értékőrzés és -teremtés folyik, az a hely értékközpont. Ilyen értékközpont az immár rendezvényházzal kibővült Hungarikum Liget minden eleme - fogalmazott.

Az államtitkár szerint "az épület puszta léte fémjelzi mindazt, amit közösségeink megtartó erejéről és fontosságáról gondolunk".

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait. Üzenetében úgy fogalmazott: "a Lakitelek Népfőiskola és a belőle kivirágzó Hungarikum Liget története közel négy évtizeddel ezelőtt eresztett gyökeret", a Duna-Tisza közén fekvő pusztaságon elindult a népfőiskolai mozgalom, megépültek a különböző rendezvénytermek, sportlétesítmények, éttermek és szálláshelyek. Most pedig a sikertörténet elérkezett újabb fejezetéhez. A Kárpátia Rendezvényház átadásával "végre kiteljesedik ez a példaértékű kezdeményezés" - írta a kormányfő.

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy az új épület számos izgalmas kulturális és sporteseménynek ad majd otthont, és folytatódni fognak a mára hagyománnyá vált Lakiteleki Focikupák. "Kívánom, hogy a Hungarikum Liget és benne a Kárpátia Rendezvényház minél gyakrabban teljen meg a Kárpát-medence minden tájáról idelátogató honfitársainkkal, akik szellemileg, lelkileg és testileg feltöltődve, élményekkel gazdagodva térhetnek haza. Mindenekelőtt pedig azzal az érzéssel a szívükben, hogy magyarnak lenni jó!" - fogalmazott levelében Orbán Viktor.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója köszöntőjében felidézte a népfőiskola alapító levelét, amely szerint a helynek a nemzet megtartó erőterévé kell válnia, de ez csak kellő hittel és akarattal, illetve akkor teljesülhet, ha az elmúlt évszázadok emlékei, törekvései beépülnek a népfőiskola munkatársainak küldetésébe, mindennapi munkájába. Az alapító emlékeztetett, hogy a Lakitelek Népfőiskolából indult útjára keleti nyitás gondolata, valamint a hungarikum törekvés is, amelyből később törvény született, hiszen 1993-ban, az akkor átadott Kölcsey Házban tartották meg az első hungarikum konferenciát.

Lezsák Sándor szerint az elmúlt évtizedekben minden egyes kezdeményezéssel, rendezvénnyel és programmal próbálták megtalálni az elmúlt évszázadok népfőiskolai mozgalmának máig tartó és jövőbe mutató üzenetét, jelentését. A ma már Hungarikum Liget nevet viselő komplexumban a nyomda és kiadó, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, a könyvtár, a helytörténeti gyűjtemény, a Bibliaház, a népfőiskolai hálózat, a filmes műhely, az üvegház és zöldségfeldolgozó, a fúrt kutak, a fürdő és az uszoda, a szálloda, a lovarda, mind-mind egy nagy egység részei, amelyek tökéletesen illeszkedve egymáshoz alkotnak egy egészet. Elengedhetetlen azonban a működéshez a Hungarikum Liget közel 300 munkatársának nap mint nap végzett munkája is - tette hozzá.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a népfőiskola felújítási és beruházási munkálatai kiemelt kormányzati támogatással 2013-ban indultak, és a Kárpátia Rendezvényház átadásával fejeződtek be. A 26 hektár területen fekvő Hungarikum Liget felépítésén több mint háromezren dolgoztak. A Hungarikum Liget honlapján olvasható bejegyzés szerint az 1000 fő befogadására alkalmas, 442 ülőhelyes Kárpátia Rendezvényház nem csupán a konferenciák és kulturális rendezvények központja. A kultúrház többek között teret biztosít sportrendezvények lebonyolítására, valamint akár nagyobb koncertek, színházi előadások, találkozók, táncházak megtartására is.

Az ünnepséget a Csík Zenekar és az R-GO együttes koncertje, valamint lovasbemutató zárta.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: