Átszoktak a bűnözők a digitális eszközökre - Ezekre figyeljünk!

A koronavírus járvány nemcsak a kommunikációt és a kereskedelmet terelte az internet felé, de sajnos a bűnözők is átszoktak a digitális eszközökre - nyilatkozta az MTI-nek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, felhívva a figyelmet annak fontosságára, hogy telefonon vagy online senki ne adja meg ismeretleneknek személyes vagy banki adatait.

Átszoktak a bűnözők a digitális eszközökre - Ezekre figyeljünk!

Rétvári Bence kiemelte: különösen az idősek figyelmét szükséges erre felhívni.

Ismertette: az elkövetők módszerei folyamatosan változnak és bővülnek, a szélhámosok előszeretettel alkalmaznak újabb és újabb trükköket, hogy az emberek naivitását, jóhiszeműségét, figyelmetlenségét kihasználva meglopják őket. Rétvári Bence szerint ugyanakkor a hazai rendőri szervek is egyre éberebbek, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy felszámolják ezen bűnbandákat, valamint kampányfilmekkel, plakátokkal és közleményekkel hívják fel arra az állampolgárok figyelmét, hogy hogyan szúrják ki, ha netes csalók akarják megszerezni adataikat, pénzüket.

Az államtitkár felsorolta azokat a leggyakoribb csalási típusokat is, amelyek miatt több eljárást indított a rendőrség.

Mint mondta, az egyik legelterjedtebb módszer a bankok nevében telefonhívásokkal elkövetett csalások, amelyek során pénzintézetek nevében, egy magát ügyintézőnek kiadó csaló próbálja tőrbe ejteni az áldozatokat. Jellemzően ilyenkor azt próbálják meg elhitetni az áldozattal, hogy jogtalan támadás érte a számlafiókját, ezért azonnal cselekedni kell, például jelszót vagy számlaszámot kell változtatni - fogalmazott Rétvári Bence. Hozzátette: az elkövetők távoli elérést biztosító program letöltésére bírják rá a sértetteket, amelyen keresztül bárhol hozzáférnek az ott megadott információkhoz, például az internetbank belépési kódjához, vagy a bankkártyaszám adataihoz.

Felidézte: idén májusban a rendőrség lecsapott egy ilyen csalásokat elkövető bűnbandára. A rendőrség összesen 36 főt vont büntetőeljárás alá, akik mindegyikét az illetékes bíróság letartóztatásba helyezte. A gyanúsítottaknak pénzmosás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt kell majd felelniük - vetítette előre az államtitkár.

Rétvári Bence gyakori módszernek nevezte még a csomagküldő társaságok nevének felhasználásával elkövetett csalást is, amelynek során olyan emberek adatait lopják el, akik valamilyen közösségi platformon, vagy adás-vételi oldalon kínálják eladásra termékeiket. A hirdetésre vevőként jelentkező csalók a gyorsabb ügyintézés és szállítás érdekében egy hamisított linket küldenek az eladónak, amely egy olyan oldalra navigálja őt, ami egy bankválasztó, azaz a Magyarországon legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező pénzintézetek logóit jeleníti meg. Amikor az eladó kiválasztja a bankszámláját vezető pénzintézetet, megjelenik egy olyan adathalász felület, ami a bank honlapjához megtévesztésig hasonlít, és ha az eladók megadják itt a bankszámlaszámukat, illetve a belépési azonosítóikat, hozzáférhetővé teszik a bankszámlájukat a csalóknak. Miután az elkövetők belépnek a megszerzett adatokkal a fiókba, kitiltják onnan a megtévesztett áldozatot, és annyi pénzt emelnek le a számlájáról, amennyit csak akarnak - mutatott rá Rétvári Bence, hozzátéve: a kicsalt összeget többségében "stróman" számlákra utalják, majd onnan másodperceken belül azokat továbbutalják.

Az államtitkár szintén elterjedtnek nevezte azon csalást, ahol az elkövetők SMS-ben vagy e-mailben küldenek értesítést, hogy havidíj elmaradás van egy streaming szolgáltató felé. A felszólítással egyidőben egy linket is küldenek az áldozatoknak, melyre rákattintva látszólag a szolgáltató oldala jelenik meg, s ahol többek között a bankkártyaszámot és az ellenőrző kódot (CVC) kell megadni, de valójában ez az oldal is a bűnözőkhöz kapcsolódik, akik az így megszerzett kártyaadatokkal visszaélve utalásokat hajtanak végre és okoznak kárt.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet védekezni a telefonon, SMS-ben és e-mailben érkezett csalások ellen, Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet: fontos, hogy idegeneknek sosem szabad megadni a bankkártya vagy online banki adatokat, és senki ne küldjön másolatot az okmányairól. Rámutatott: ha valóban a számlavezető bank keresi az ügyfelet, akkor ott elég megadni a nevet, a születési helyet és időt, maximum még a lakcímet. Ha gyanús a hívás, azonnal bontani kell a vonalat, és hívni a bank hivatalos telefonszámát - mondta. Azt is hangsúlyozta: telefonos ügyintéző javaslatára semmilyen alkalmazást nem szabad letölteni.

Rétvári Bence szerint amennyiben felmerül a kétség, hogy nem egy hivatalos weboldal, bank, vagy szolgáltató küldött üzenetet - ez ellenőrizhető a feladó címéből is - akkor soha nem szabad megnyitni az üzenetben szereplő linket. Bármilyen ügyintézés, vásárlás során mindig a hivatalos weboldalakon kell tájékozódni és az ott szereplő elérhetőségeket, telefonszámokat, email címeket kell használni a kapcsolatfelvétel során - húzta alá az államtitkár.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás: