Az áfacsökkentés és a támogatások nagy lökést adtak

Elsősorban a vidéki családi házak építése ugrott meg idén a hazai lakáspiacon, a társasházprojektek lassabban indultak be az áfacsökkentés nyomán. Az első félévben megugrott az adásvételek száma, és az árak is kilőttek az év elején. A bérlakáspiac lassan kezdett el magára találni, Budapesten még jóval a járvány előtti árszint alatt volt. Jövőre lassulhat a használt lakások árának növekedése, az új lakásoké azonban tovább drágulhat.

Az áfacsökkentés és a támogatások nagy lökést adtak

Az első negyedévben erőteljes áremelkedés jellemezte a hazai lakáspiacot, a drágulás mértéke megközelítette a 6,3 százalékot. Ilyen mértékű növekedés utoljára 2020 első negyedévében volt megfigyelhető. A reál értelemben vett változás ennél mérsékeltebb, 5,06 százalékos volt. Az árak emelkedésében szerepet játszott a kereslet hirtelen megugrása az első három hónapban, amelyhez hozzájárultak az év elejétől elérhető lakásvásárlási támogatások is.

Az érdeklődés még a második negyedévben is erős maradt, de az árak az előzetes adatok alapján csak minimális mértékben emelkedtek, a változás mindössze 0,94 százalékos volt. Reál értelemben a magas infláció miatt az árak enyhe, 0,24 százalékos mérséklődése volt megfigyelhető. A harmadik negyedévről még csak kevés adat áll rendelkezésre, a piac alakulására az ingatlanközvetítő hálózatok tapasztalataiból lehet következtetni, amelyek alapján a harmadik negyedévben tovább drágulhattak az ingatlanok.

A Takarék Index elemzői szerint 2021 első féléve minden régióban áremelkedést hozott a fajlagos medián árakban. Éves szinten 3,5 és 13,3 százalék között mozgott a drágulás mértéke. A legnagyobb emelkedés a fajlagos árakban Észak-Magyarországon volt, míg a legkevésbé a Közép-Dunántúl, a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld drágult. De nemcsak a régiók, hanem a településtípusok esetében is jelentős eltérés volt. Az értékesített ingatatlanok négyzetméterára a községekben 5,2 százalékkal csökkent, míg a megyeszékhelyeken 8,62 százalékkal nőtt.

Megugrott az adásvételi kedv az év elején

Az idei év sokkal élénkebb lakáspiacot hozott a tavalyi után, hiába érkeztek a koronavírus újabb hullámai. Az első negyedévben 2020-hoz képest több mint 20 százalékkal több tranzakcióra került sor, de 2019-hez képest is 7 százalékos volt a növekedés. A 2020-as második negyedévhez képest a korlátozások ellenére is 62 százalékkal több tranzakció történt, és 2019-hez képest is 7 százalékos bővülésre került sor. A július és szeptember közötti időszakban ugyanakkor vesztett a lendületéből a piac, mind 2020-hoz, mind pedig 2019-hez képest. Az adásvételek száma az egy évvel korábbihoz képest 9, a két évvel korábbihoz képest pedig 10 százalékkal esett vissza.

Összességében a Duna House tranzakciószám-becslése alapján az év első tizenegy hónapjában majdnem 140 ezer adásvételre kerülhetett sor Magyarországon, ami nagyjából megfelel a 2019-es azonos időszaki számoknak. 2020-hoz képest pedig jelentős, 15 százalékos növekedést jelent.

Lassan talál magára a lakásbérleti piac

A lakásbérleti piacot tavaly erőteljesen megviselte a koronavírus-járvány, különösen a fővárosban. Idén a járvány okozta nehézségek ellenére ismét kezdett magára találni a piac, a bérleti díjak az év elejétől emelkedni kezdtek a KSH-lakbérindexe alapján, amiben fontos szerepe volt a kínálat mérséklődésének. Októberre az előző év azonos időszakához képest országosan 8,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, bár a 2020-as januári maximum értékhez képest még 3 százalékos volt az elmaradás országosan. A bérleti díjak Budapesten is emelkedtek, októberre 2020 végéhez képest 11,4 százalékkal. Azonban a 2020-as év eleji szinthez képest még mindig 6,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A korábban a legnagyobb zuhanást elszenvedő pesti belső kerületekben is jelentősen emelkedtek a bérleti díjak 2020 vége óta, ugyanakkor még mindig csaknem 10 százalékkal elmaradtak a 2020 elején fizetendőtől.

A Takarék Index elemzői megvizsgálták, hogy milyen hozamokkal lehet számolni a lakáspiacon az árváltozások következtében. Bár a bérleti díjak idén jelentős emelkedést mutattak, a szintén emelkedő lakásárak miatt a tavalyihoz képest enyhén csökkentek a kiadási célú lakásvásárlások hozamai. 3 százalékos éves jövőbeli áremelkedést feltételezve a Takarék Index kalkulációi szerint, egy 50 százalékban hitelből finanszírozott ingatlanbefektetés során, használt lakás vásárlása esetén a nettó sajáttőke arányos nyereség 4,9 és 6,7 százalék között mozgott a fővárosban, míg az új lakások esetében 4 és 6 százalék között alakult. A vizsgált vidéki városokban (Debrecen, Pécs, Győr, Szeged, Miskolc) a használt ingatlanokkal elérhető sajáttőke-arányos nyereség 6,1 és 9,4 százalék között volt.

A vidék húzza a lakásépítések növekedését

2021 január elsejétől ismét 5 százalékosra csökkent az újépítésű lakások áfája, a kedvezményes áfakulcs a 2022. december 31-ig építési engedélyt szerző projektekre alkalmazható, ha az otthonokat 2026 végéig értékesítik. Ennek következtében, a 2020-as drasztikus visszaesést követően, idén jelentősen nőtt a kiadott építési engedélyek száma. 2021 első három negyedévében csaknem 30 százalékkal több engedélyt adtak ki, mint 2020 azonos időszakában (22,4 ezret), bár ez továbbra is elmaradt a 2017-2019-es azonos időszaki szinttől. A fővárosban azonban az élénkülés elmaradt, az első három negyedévben kevesebb engedély adtak ki, mint az előző évben január és szeptember között.

Erőteljes különbség mutatkozik a társasházi lakások és a családi házak engedélyeztetésének dinamikájában. A családi házak esetében a visszaesés 2020-ban is jelentősen kisebb volt, mint a társasházi lakásoknál, 2021-ben pedig még lényegesebb volt az eltérés. Míg az egyszerű bejelentések száma az idei év első 9 hónapjában meghaladta a 2017-2019-es szinteket is, addig társasházi lakásokra (nem egyszerű bejelentés) kevesebb engedélyt adtak ki még a 2020-asnál is a január és a szeptemberi időszakban. Számuk messze elmaradt a 2018-2019-es években kiadottól, annak körülbelül fele volt. Élénkülés azonban ez utóbbiaknál is látszott 2020 második, harmadik és negyedik negyedévéhez képest.

Az átadott lakások száma nagyjából a 2020-as azonos időszaki szinten alakult 2021 első 9 hónapjában, összesen 12,6 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, ami meghaladta a 2019-ben és a 2018-ban 9 hónap alatt átadott otthonok számát is, körülbelül 25 százalékkal készült el több ingatlan. Budapesten szintén több lakást adtak át, 2020 első 9 hónapjának a dupláját.

Az energiahatékonyságban még sokat kell fejlődni

Idén ősszel elindult az NHP Zöld Otthon Program, amelynek keretében a bankok kedvezményes, legfeljebb 2,5 százalékos hitelt nyújthatnak az energiahatékony új lakást építőknek és vásárlóknak. A Takarék Index elemzőinek összesítése szerint a Zöld Otthon Program előírásának egyelőre kevés már elkészült ingatlan felel meg. A 2016 és 2020 között kiadott energiatanúsítványok mindössze 2,6 százaléka volt BB vagy jobb minősítésű, miközben a gyenge, rossz és kiemelkedően rossz energetikai osztályba (HH-JJ) tartozott a megvizsgált ingatlanok majdnem 30 százaléka. A most induló év az energetikai jellemzőket illetően jelentős változást hoz, 2022. június 30. után már csak a legalább BB minősítésű otthonok kaphatnak használatbavételi engedélyt.

Ezt hozza a jövő: lassuló árnövekedés a használt, drágulás az új lakások piacán

A lakáspiac jövőjét illetően a Takarék Index elemzői szerint több tényezőre érdemes figyelni, mint a járvány alakulása, a gazdasági növekedés mértéke, a bérek bővülési üteme vagy a hitelezés és a hitelkamatok változása. A szakemberek nagy kockázatot a piac lefelé fordulására nem látnak. A használt lakások piacán lassulhat az árak növekedése jövőre, az infláció miatt pedig a reál árváltozás a nominálisnál jóval alacsonyabb lehet. Az új lakások piacán a zöld hitel keresletnövekedést okozhat, miközben az alapanyagok és a munkaerő szűkös és drágul, ami az árakat is felfelé lökheti.

Elindul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme – új lehetőség a hazai kkv-knak

Mától pályázhatnak a hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére.
2026. 02. 04. 04:30
Megosztás:

Megérte a Brexit? Az elmúlt 10 év mérlege számokban

Közeleg a Brexit-népszavazás 10. évfordulója, amely 2016-ban megrázta a pénzügyi piacokat, jóllehet az Egyesült Királyság csak 2020-ban hagyta el ténylegesen az Európai Uniót, majd év végén az egységes piacot és a vámuniót is. A Brexit utáni évtizedben a brit gazdaság szerkezete megszilárdult, ám a növekedés tartósan gyenge maradt, miközben a beruházások visszaesése, az EU-val szembeni kereskedelmi súrlódások és a termelékenység lassulása miatt az Egyesült Királyság 2016 óta jellemzően alulteljesíti a többi G7-gazdaságot. A Brexit utáni évtized gazdasági mérlegét az XTB szakértői elemezték.
2026. 02. 04. 04:00
Megosztás:

Esztétikai trend: Vége a kacsacsőrnek és a túltöltött arcok korszakának

Jelentős szemléletváltás zajlik jelenleg is az esztétikai kezelések világában: a felismerhetetlenségig megváltoztatott, egyenarcvonások trendjét felváltja a láthatatlan beavatkozások korszaka. Ma már nem az a cél, hogy valaki másnak látszódjunk, hanem az, hogy saját magunk legfrissebb és legápoltabb változatát mutassa a tükör.
2026. 02. 04. 03:30
Megosztás:

A Tether új fegyvert dobott be: nyílt forráskódú MiningOS-szel támadja a Bitcoin-bányász óriásokat

A stabilcoin-piac legismertebb szereplője, a Tether most nem a pénzügyi fronton, hanem a Bitcoin-bányászat infrastruktúrájában indított támadást. A vállalat egy teljesen új, nyílt forráskódú bányászati operációs rendszert mutatott be, amely alapjaiban forgathatja fel a szektort, és komoly kihívást jelenthet a nagy, zárt szoftveres megoldásokat uraló cégeknek.
2026. 02. 04. 03:00
Megosztás:

NAV ellenőrzést kaphat? Itt ellenőrizheti online

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő razziát tartott.
2026. 02. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a NAV közleménye - Ingatlan után fizetendő adó 2026

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss tájékoztatójában egy olyan lakáseladással kapcsolatos szabályra hívta fel a figyelmet, amely sokak figyelmét elkerüli. Ingatlan értékesítésekor ugyanis nemcsak magának a lakásnak az eladásából származhat adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha a tulajdonos külön szerződésben adja el a bútorokat vagy más berendezési tárgyakat. A hivatal szerint sokan nem is tudnak erről, ezért könnyen hibázhatnak az adóbevallás elkészítésekor.
2026. 02. 04. 01:30
Megosztás:

Ha erről a számról hívnak: ne vedd fel, sok pénzt bukhatsz rajta!

Ha +48-as körzetszámú, lengyelországi számról keresnek, érdemes különösen óvatosnak lenni, mert újabb csalássorozat vette célba a magyar mobilhasználókat. A szakértők szerint ezeknél a hívásoknál fokozott figyelem szükséges, és a telefonok sok esetben már eleve potenciális átverésként jelölik meg őket.
2026. 02. 04. 01:00
Megosztás:

Elfogadta a szlovén parlament a velenjei szénbánya bezárásáról szóló törvényt

A szlovén parlament kedden elfogadta a velenjei szénbánya fokozatos bezárását szabályozó törvényt, amely 20 éves leállítási programot tartalmaz és a dolgozók szociális védelmét rögzíti, összhangban az ország 2033-ig tartó szénkivezetési stratégiájával.
2026. 02. 04. 00:30
Megosztás:

Bitcoin-zuhanás: 15 hónapos mélypontra esett a kriptopiac vezéralakja

Egyre mélyebbre süllyed a Bitcoin: újabb sokk a kriptobefektetőknek, ahogy az esés a hagyományos tőzsdékre is átterjed. Bitcoin 15 hónapos mélyponton – mi történt a piaccal?
2026. 02. 03. 23:59
Megosztás:

Rekord hitelezési volumenről számoltak be a független pénzügyi közvetítők 2025 végén

Történelmi csúcsot ért el a független pénzügyi közvetítők által közvetített lakossági jelzáloghitel-volumen 2025 utolsó két hónapjában, elsősorban az Otthon Start Program piaci hatásának köszönhetően - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:30
Megosztás:

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:00
Megosztás:

A tavalyi az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben

Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, a kétezres években ez a legmagasabb mutató. Földgázból 2 milliárd köbmétert közelítő mennyiséget emeltek ki, ezt meghaladó termelés legutóbb 2013-ban volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kedden közös közleményben.
2026. 02. 03. 22:00
Megosztás:

Állatvédelmi ösztöndíjprogram indul állatotthon-vezető és állatgondozó képzésre

Negyvenegyen vehetnek részt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelmi ösztöndíjprogramjában - tudatta az alapítvány közleményben az MTI-vel kedden.
2026. 02. 03. 21:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvenni a piaci vérengzés közepette: Digitap ($TAP) a 2026-os év biztonságos menedéke

Miközben a Bitcoin 78 000 dollár körül mozog (11%-os heti csökkenéssel), a befektetők újragondolják a nagyobb kriptovalutákról alkotott véleményüket. Az okos tőke most védekező altcoinok felé áramlik, amelyek akkor is képesek növekedni, amikor a piac gyenge.
2026. 02. 03. 21:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező keresztény egyházak és civil szervezetek egy héten keresztül több mint 60 településen közel 200 programmal várják országszerte és határon túl az érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 20:30
Megosztás:

Nyárra újraindul a vonatforgalom Veszprém és Ajka között

Lezárult a jogi csatározás, ami a közbeszerzési eljáráson induló cégek között zajlott: miután a közbeszerzési döntőbíróság végleges nyertest hirdetett, kedden sor kerül a kivitelezői szerződés aláírására. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. pénteken átveszi a munkaterületet, és legfeljebb 150 nap alatt befejezi a 20-as vasútvonal érintett szakaszának helyreállítását. A kivitelezés utolsó szakasza már a vasúti forgalom mellett zajlik, így a második negyedév végére pótlóbuszok után újra vonatok szállíthatják az utasokat Veszprém és Ajka között is - ismertette a tárca.
2026. 02. 03. 20:00
Megosztás:

Zuhanórepülés előtt a Bitcoin? Galaxy Digital elemzője 63 ezer dolláros mélypontot jósol

A kriptopiaci szereplők ismét lélegzetvisszafojtva figyelik a Bitcoin mozgását, miután a Galaxy Digital kutatási igazgatója, Alex Thorn komoly árfolyamzuhanás lehetőségére figyelmeztetett. Vajon elérheti a BTC ismét az 56-63 ezer dolláros tartományt?
2026. 02. 03. 19:30
Megosztás:

Jelentettek a techszektor óriásai – a piac felemásan reagált

Megérkeztek az első gyorsjelentések a technológiai óriásoktól, az eredmények pedig vegyes képet mutatnak: míg a Microsoft és a Meta bevételei felülmúlták az elemzői várakozásokat, addig a Tesla árbevétele elmaradt az előrejelzésektől, ugyanakkor az egy részvényre jutó nyeresége meghaladta az elemzők által várt szintet. A tőzsdezárás utáni kereskedésben eltérően reagáltak a részvények: a Microsoft papírjai mintegy 5%-ot estek, a Tesla több mint 2%-kal erősödött, a Meta árfolyama pedig több mint 8%-kal emelkedett. A helyzetet a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői értékelték.
2026. 02. 03. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma

Spanyolország 96,7 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 3,2 százalékkal többet mint 2024-ben, ezzel a számuk már a harmadik egymást követő évben döntött rekordot - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
2026. 02. 03. 18:30
Megosztás:

A rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 03. 18:00
Megosztás: