Az AI térnyerése nem csökkenti, hanem növeli a munkahelyek számát

A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése a félelmekkel ellentétben nem csökkenti, hanem növeli a munkahelyek számát, átalakítva a munkavégzést - mutat rá a PwC Magyarország az MTI-hez eljuttatott közleményében a PwC Global AI Jobs Barometer 2025 című jelentését idézve, amely azt állapította meg, hogy az AI hatásának leginkább kitett munkakörökben is 38 százalékkal nőtt a munkahelyek száma 2019 és 2024 között.

A tanulmány készítői hat kontinensen több mint 1 milliárd álláshirdetést és több ezer vállalati pénzügyi adatot elemeztek.

Az elemzők megállapították, hogy az AI-nak kitett iparágak leginkább érintett részében az egy alkalmazottra jutó árbevétel háromszor gyorsabban nőtt (27 százalék), mint a legkevésbé érintett ágazatokban (9 százalék). Az AI-kompetenciát igénylő pozíciók 2024-ben átlagosan 56 százalékkal magasabb fizetéssel jártak, valamint jellemzően bérprémiumot kínáltak.

A 2022-ben széles körben elérhetővé vált generatív AI óta az azt leginkább igénybe vevő ágazatokban (pl. pénzügyi szolgáltatások, szoftverfejlesztés) megtöbbszöröződött a termelékenység növekedése, a 2022. évi 7 százalékról 2024-re 27 százalékra nőtt. Ezzel szemben az AI-nak kevésbé kitett szektorokban (pl. bányászat, vendéglátás) a termelékenység gyakorlatilag stagnált (2022-ben 10, 2024-ben 9 százalék volt), a bevételek növekedése is lassabb volt – írták.

A tanulmány kiemeli: azokban a munkakörökben, amelyekre leginkább hatással van az AI, a munkáltatók által elvárt készségek 66 százalékkal gyorsabban változnak, mint egy évvel korábban. Az AI által kiegészített munkák esetében a diplomát igénylő pozíciók aránya 66 százalékról 59 százalékra, az AI által automatizált munkák esetében 53 százalékról 44 százalékra esett vissza 2019 és 2024 között.

A jelentés kitér arra, hogy az AI nem egyenlően hat a nemek munkájára: minden vizsgált országban több nő dolgozik AI-nak kitett munkakörben, így a változó készségigények rájuk aránytalanul nagyobb nyomást gyakorolhatnak.

Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország HR és szervezetfejlesztési tanácsadási csapatának vezetője a közleményben hangsúlyozza: a mesterséges intelligencia miatt új készségekre és gondolkodásmódra van szükség, hiszen a technológiai fejlődéssel lépést tartani csak a folyamatos tanulást támogató rendszerekkel lehet.

A PwC tanácsadó cég az AI hatékony alkalmazása érdekében azt ajánlja a vállalatoknak, hogy építsenek köré bizalmat, és ne csak hatékonyságnövelő eszközként, hanem növekedési stratégiaként használják. Ezért is fontos a munkavállalók AI-hoz kapcsolódó készségeinek fejlesztésébe belefektetni – húzták alá.


Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás: