Az ALDI nem lacafacázik, újabb komoly béremelés a dolgozóknak

Az ALDI ismét emeli béreit valamennyi munkakörben. 2025. január 1-jétől az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen 8%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó ALDI International IT Services Kft. egy év alatt harmadával növelte létszámát, bérei januártól pedig átlagosan 6,5%-kal emelkednek. Az ALDI vállalatcsoport mintegy 6500 munkatársa így 2025-ben reálbér-növekedésre számíthat.

Az ALDI nem lacafacázik, újabb komoly béremelés a dolgozóknak

Az ALDI számára a vásárlói és a munkavállalói elégedettség egyaránt kiemelt fontosságú. A vállalat a mindenkor versenyképes bérek mellett színvonalas munkakörülményeket és számos kiegészítő juttatást nyújt minden kollégájának, akik így a legjobb tudásuk szerint, magas színvonalon szolgálhatják ki a vevőket, immár az ország 182 ALDI-áruházában, míg a zavartalan működéshez szükséges IT-szolgáltatásokat és ügyfélszolgálatot a vállalat informatikai kollégái biztosítják. A diszkontlánc magyarországi piacra lépése óta arra törekszik, hogy a reálgazdasági folyamatoktól függetlenül megőrizze, vagy lehetőség szerint növelje munkatársai bérének reálértékét.

A vállalat – korábbi gyakorlatának megfelelően – az új év kezdetétől ismét béremelést hajt végre, amely a vállalatcsoport kereskedelmi, logisztikai és ügyviteli munkatársaira, országosan mintegy 5500 munkavállalójára, néhány pozíciót leszámítva egységesen érvényes. 

A béremelés mértéke 2025. január 1-jétől 8% lesz.

Az intézkedés következtében az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett 2025. január 1-jétől havi bruttó 521 000 forintra emelkedik, míg az ALDI-nál eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 541 000 forint lesz. Ebben a pozícióban bruttó 721 800 forint az elérhető legmagasabb bér.

Új feladatmegosztás, több pozíció az üzletekben

A vállalat januártól kétféle munkakört tesz elérhetővé az áruházakban: az értékesítési munkatársak az árufeltöltés mellett a kasszázási feladatokat is ellátják, továbbá működtetik a látványpékségeket, míg a higiéniai munkatársak az árufeltöltés mellett az üzlet és a hozzá tartozó parkoló takarítási feladataiért felelnek, valamint gondoskodnak az üvegvisszaváltó automaták teljes körű működtetéséről és takarításáról is. Mindkét munkakörben ugyanaz a bérezés érvényes, vagyis 2025. január 1-jétől a kezdő bér 8 órás munkaviszony mellett bruttó 521 000 forint.

Az áruházvezetők kezdőbére megközelíti az 1 millió forintos értéket: a 8 órás munkaviszonyban dolgozó üzletvezető havi bére január 1-jétől bruttó 979 000 forintra emelkedik, míg a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 1 511 800 forintra nő.

A biatorbágyi központi raktárban dolgozó logisztikai munkatársak kezdő bére 2025. január 1-jétől bruttó 577 000 forintra emelkedik, az elérhető legmagasabb juttatás pedig – pótlékok nélkül – bruttó 695 100 forint lesz. 

Dinamikusan bővülő IT-leányvállalat

Az ALDI International IT Services Kft. a korábbi évekhez hasonlóan ismét jelentősen, egy év alatt mintegy 30%-kal növelte munkatársai létszámát, és ma már közel 1000 főt foglalkoztat budapesti, pécsi és debreceni szolgáltatóközpontjaiban. 

A béremelés ennél a cégnél átlagosan 6,5%, így január 1-jétől a belépő szintű pozíciókban is már mintegy bruttó 650 000 forintos bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó kollégák. A cégnél a legtöbb pozícióban az ország bármely részéről lehet otthoni munkavégzéssel dolgozni, rövidebb időszakokban pedig akár külföldről is el lehet látni a feladatokat.

Az áruházlánc az autóval munkába járás költségtérítését a jövő év elejétől 40 Ft/km-re emeli, ami 33%-kal magasabb, mint a jogszabály által előírt adómentesen adható térítés.

Az ALDI-nál foglalkoztatottak bére és bérkategóriája automatikusan változik a vállalatnál eltöltött idő alapján: a szolgálati idő növekedésével minden dolgozó automatikusan magasabb bérkategóriába kerül, a béremelés így tárgyalás nélkül, automatikusan jár. A vállalat a Randstad Employer Brand Research 2024-es, több mint 7500 fő részvételével zajlott kutatása alapján Magyarország legismertebb munkaadója, amelyhez lojálisak munkatársai, hiszen 35%-uk immár több mint 5 éve az ALDI munkavállalója.

Az ALDI kiemelt hangsúlyt fektet munkatársai egészségének megőrzésére és jóllétére, ezért a versenyképes bérek mellett mindenki számára ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat, naponta korlátlanul fogyasztható friss gyümölcsöket és zöldségeket, valamint kedvezményes banki és telekommunikációs szolgáltatásokat biztosít dolgozóinak, hogy hosszú távon is elégedetten dolgozhassanak a vállalatnál.

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás: