Az állattenyésztők is jelentős segítséget kapnak a kihívások leküzdéséhez

Az elmúlt csaknem két és fél évben az állattenyésztési ágazatot komoly kihívások érték, a koronavírus mellett a takarmány- és energiaárak emelkedése, valamint a munkaerőhiány is nehéz helyzetbe hozta a gazdálkodókat. Az Agrárminisztérium a kihívások leküzdése érdekében számos szakpolitikai intézkedést hozott - mutatott rá a minisztérium pénteki közleménye szerint Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a 31. Farmer Expón Debrecenben.

Az állattenyésztők is jelentős segítséget kapnak a kihívások leküzdéséhez

A neves banki, takarmányozási és állattenyésztő szakemberek részvételével tartott kerekasztal beszélgetésen a történelmi léptékű aszály állattartókat érintő következményeiről, azaz a legelők és kaszálók kiégéséről, a tömeg- és szemes takarmányok csökkenő hozamáról is szó esett. Az aszály miatt kiégett legelők arra kényszerítik a termelőket, hogy vásárolt abraktakarmánnyal és távolabbról szállított tömegtakarmánnyal etessék az állatokat, ami drasztikus mértékű költségnövekedéshez vezet.

Juhász Anikó elmondta, hogy a rendkívüli aszályhelyzetre tekintettel a gazdálkodók, azon belül az állattenyésztési ágazat megsegítése érdekében is öt pontból álló intézkedéscsomagot vezetett be a szaktárca. Az ágazat számára a legfontosabb, hogy az ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány-szállítási költségeinek finanszírozására 3 milliárd forint értékű támogatást különített el a kormány.

Az állattenyésztők a kihívásokkal teli helyzetben is jelentős technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, amit jól tükröz a beruházási hitelállományuk 2021 és 2022 második negyedéve közötti 28 százalékos növekedése is - hangsúlyozta Juhász Anikó. Ehhez jó alapot nyújtottak a Vidékfejlesztési program beruházási támogatásai. Ezek közül az állattartó telepek fejlesztése keretében összesen 371,6 milliárd forint, az állattartó telepek megújítása keretében 43,9 milliárd forint kötelezettségvállalás történt idáig - fejtette ki.

A helyettes államtitkár  beszélt arról is, hogy 2021 és 2027 között a KAP II. pillérének keretében soha nem látott mértékű forrás áll rendelkezésre, 4265 milliárd forintot fordítanak a magyar mezőgazdaság, élelmiszeripar és a vidéki települések fejlesztésére. A vidékfejlesztési támogatásokon belül a gazdaságfejlesztésre szánt forrás aránya 50 százalék feletti. A 2023-tól induló új rendszerben szintén számos szakpolitikai intézkedés fogja szolgálni az állattenyésztés pénzügyi biztonságát és fejlesztését, legyen szó termeléshez kötött vagy beruházási támogatásról, kockázatkezelésről és kedvezményes hitelprogramokról. Újdonság, hogy a KAP II. pillérében is lesznek állatjóléti támogatások.

Juhász Anikó hozzátette, bízik abban, hogy az állattenyésztők minél több fejlesztési lehetőséget és támogatást megragadnak, és sikeresen túljutnak a mostani kihívásokon - ismertette az Agrárminisztérium közleménye.


Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás: