Az atomenergia megfelelő alapot szolgáltathat, hogy Kelet és Nyugat összedolgozzon egymással

Az atomenergia kiváló platformja lehetne a pragmatikus, közös érdekeken alapuló együttműködésnek Kelet és Nyugat között, ugyanis még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne - jelentette ki a tárca közlés szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában.

Az atomenergia megfelelő alapot szolgáltathat, hogy Kelet és Nyugat összedolgozzon egymással

A tárcavezető a Közép- és Kelet-Európai Atomenergia-ipari Kongresszuson hangsúlyozta, hogy Európa az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz ma szembe, aminek lényeges eleme az energiaválság.

Közölte, hogy a kontinensnek nem sikerült megfelelő válaszokat adnia az ukrajnai háborúra, a szankciós politika teljes kudarcot vallott, jelentősen csökkent az energiaforrások mennyisége és nőtt az ár, ami a versenyképességet is komolyan gyengíti.

Mindez szavai szerint a klímaváltozás elleni harcra is nagy kihatással van, márpedig ezen a téren fontos lenne az ideológiai megközelítés helyett gyakorlati szempontokat előtérbe helyezni, hogy miként lehet a bolygót megőrizni a következő nemzedékek számára.

Márpedig az észszerűség talaján állva látható, hogy atomenergia nélkül az európai gazdaság nem lesz képes visszanyerni a versenyképességét és a környezetvédelmi célok sem lesznek elérhetők - tudatta.

Szijjártó Péter pozitív fejleménynek nevezte a francia vezetésű nukleáris koalíció létrejöttét, amely már tizenhat tagot számlál. Szükség célkitűzésnek minősítette, hogy 2050-re 150 gigawattnyi atomenergia-kapacitás jöjjön létre az Európai Unióban, ehhez pedig 30-40 új reaktort kell építeni, valamint meg kell hosszabbítani egyes meglévő erőművek élettartamát.

Aláhúzta, hogy ma mindenki a kisméretű moduláris atomerőművekre (SMR) vár, de ez egyelőre "olyan, mint Columbo felesége, mindenki beszél róla, de még senki nem látta". Majd reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben megváltozik.

Kiemelte: nagyon fontos a harc a nukleáris energiatermelést érő hátrányos megkülönböztetés, a kettős mérce ellen, de a közép-európai országok nagy többsége józan megközelítést alkalmaz szerencsére.

Ennek kapcsán érintette a nukleáris ipart sújtó szankciók elfogadtatására irányuló állandó kísérleteket, és leszögezte, hogy Magyarország nem fog ilyen intézkedésekhez hozzájárulni, pusztán azért, mert ez súlyosan sértené a nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekeit.

Továbbá kijelentette, hogy miközben folyamatos a nyomásgyakorlás az európai szankciók kiterjesztése érdekében, az Egyesült Államok az idei év első felében több mint kétszeresére növelte az uránimportot Oroszországból.

A miniszter kitért a magyarországi helyzetre is, és emlékeztetett arra, hogy hazánk az elektromobilitás egyik fontos európai központjává, a nyugati és keleti autóipari vállalatok találkozási pontjává vált, ami a gazdasági növekedés garanciája, azonban ez nem lenne lehetséges atomenergia nélkül.

Rámutatott, hogy a kormány a paksi bővítéssel 2050-re el kívánja érni a klímasemlegességet, és már ma is fenntartható az áramtermelés 63 százaléka, amelynek körülbelül 85 százalékát a paksi reaktorok biztosítják.

Aláhúzta, hogy a nemzetközi projekt keretében megépülő, 2400 megawattos összkapacitású új blokkok évente 17 millió szén-dioxid kibocsátását előzik majd meg. "Mégis mi zöld és mi fenntartható, ha nem a nukleáris energia? De természetesen erre nincs válasz. A válasz csak az, hogy nem. Ha megkérdezzük, hogy miért, akkor az a válasz, hogy 'mert csak'" - fogalmazott.

Beszámolt a paksi bővítés előrehaladásáról is, kiemelve, hogy nagy erővel folynak a munkálatok, és az EU-ban a kellő engedélyekkel rendelkező nukleáris beruházások közül a magyar a legnagyobb.

Üdvözölte, hogy az Európai Bizottság "csodával határos módon" mindössze egy hónap alatt jóváhagyta a Roszatommal kötött kivitelezési és pénzügyi szerződés módosítását, amelyek nyomán jelentősen egyszerűsödött a lassú bürokratikus folyamat.

Végül figyelmeztetett, hogy rendszeresen tesznek kísérletet egyes szereplők a projekt akadályozására. "Számunkra az energiaellátás biztonságának ügye szuverenitási kérdés. A projekt elleni támadásokra olyan kísérletekként tekintünk, amelyek célja azon jogunk megsértése, hogy szuverén döntéseket hozzunk a nemzeti energiamixünk összeállítására vonatkozóan" - mondta.

Illetve felszólalt a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett, s hozzátette, nem azért, mert "Putyin rajongói, az oroszok barátai vagy a Kreml propagandistái lennénk, hanem csak a nemzeti érdekek miatt, ugyanis nem akarjuk, hogy a  nukleáris energia a Kelet és Nyugat közötti konfliktus túszává váljon".

Hangsúlyozta: még konfliktus esetén is meg kell őrizni a racionálist, a közös érdekeken alapuló együttműködést, ennek pedig kiváló platformja lehetne a nukleáris energia. "A globális nukleáris együttműködésen mindenki nyerne, annak hiányán mindenki veszítene" - közölte.

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás: