Az AutoWallis megállapodott a cseh MILAN KRÁL Holding felvásárlásáról

Az AutoWallis megállapodott a cseh MILAN KRÁL Holding felvásárlásáról - közölte a magyar cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, miután előző nap adott tájékoztatást vételi szándékáról.

Az AutoWallis megállapodott a cseh MILAN KRÁL Holding felvásárlásáról

A pénteki tájékoztatás szerint az AutoWallis Nyrt. 100 százalékos részesedést szerez a cseh MILAN KRÁL Holdingban, ez a társaság második csehországi és történetének legnagyobb tranzakciója, zárása decemberben, a cseh versenyhatóság jóváhagyását követően történhet meg.

A közlemény szerint a 30 éves, Ceské Budejovice-i székhelyű társaság négy márka - BMW, Mercedes-Benz, Mercedes-Benz Truck, Ford - értékesítésével, szervizelésével, az Opel márkaszerviz tevékenységgel, valamint saját márkanéven futó (auto.pro.Tebe) használtautó-kereskedelemmel foglalkozik, továbbá különálló lakatos- és fényezőüzemmel is rendelkezik.

A holdinggal együtt a csoport összesen 6 céget tartalmaz, 5 telephelyen 200 főt foglalkoztat.

Hangsúlyozták: a cseh társaság 2023-as árbevétele megközelítőleg 50 milliárd, EBITDA-ja (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 2,9 milliárd forintnak megfelelő cseh korona volt, az elmúlt 3 évben folyamatosan növelte értékesítését, 6 százalék fölötti EBITDA-margint ért el.

Megjegyezték: a tranzakció tovább erősíti az AutoWallis jelenlétét a cseh piacon, ahol az újautó-regisztrációk száma tavaly meghaladta a 244 ezer darabot, amely a magyarországinak közel kétszerese.

A felvásárlással a 16 régiós országban jelenlévő magyar autókereskedő a BMW-hálózatban kiskereskedelmi piaci részesedését 13-ról 20 százalékra növeli Csehországban.

 

A BMW-n túl új márkákkal bővíti kiskereskedelmi portfólióját, és megjelenik a régiós ország nagyhaszongépjármű-piacán a Mercedes-Benz Truck márka értékesítésével és szervizelésével - írták.

A tájékoztatás szerint a felvásárlás jól illeszkedik a tavasszal megújított stratégiai céljaikhoz, amelyek alapján a 2024 nyarán történt cseh kiskereskedelmi piacra lépést követően a csoport tovább erősíti a pozícióját az országban, diverzifikálja tevékenységét, valamint növeli a már jelenleg is többségében nemzetközi piacokról származó külföldi árbevételét - idézte a közlemény Ormosy Gábor vezérigazgatót.

Az AutoWallisnak első akvizícióját a cseh kiskereskedelmi piacon júliusban zárta le, a Stratos Auto három BMW márkakereskedését szerezte meg akkor.

 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis pénteken tette közzé idei első három negyedéves eredményeit. A tájékoztatás szerint a társaság 291,246 milliárd forintra növelte árbevételét, amely 3 százalékos növekedés éves összevetésben.

Az EBITDA 20 százalékkal 14,019 milliárd forintra, a nettó nyereség 54 százalékkal 4,698 milliárd forintra csökkent.

A társaság tavasszal közétett, frissített stratégiájában az árbevétel és az EBITDA duplázásával számolnak 2023-hoz képest. Az árbevétel 750 milliárd forintra, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény 40 milliárd forintra növekedhet 2024-ben.

Az AutoWallis árfolyama a BÉT-en péntek kora délután 1,7 százalékos mínuszban, 144,5 forinton állt. Az elmúlt egy évben a részvény legalacsonyabb árfolyama 110,5 forint, a legmagasabb 168 forint volt.

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás: