Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene

2022 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene

Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 18,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 6,9 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 6,9 százalékkal nagyobb volt az októberinél. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 9,1 százalékkal nőtt, az egyéb építmények építésében 14,0 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 18,9 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 3,8 százalékkal emelkedett a 2021. novemberi bázishoz képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 9,6 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 4,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 1,0 százalékkal mérséklődött, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,0 százalékkal nőtt, az egyéb építményekre vonatkozóké 5,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2022 első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 4,2 százalékkal bővült.

Rekordmennyiségű pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira

Minden korábbinál több, 206 pályázatot nyújtottak be települések az Európai Mobilitási Hét programjaira - közölte a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pénteken az MTI-vel.
2023. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Uniós forrásokra pályázik Békéscsaba

Több uniós pályázat beadásáról is határozott csütörtöki ülésén a békéscsabai közgyűlés, többet közülük romániai partnerrel közösen adnak be. Az egyik pályázat megnyerése "felhelyezheti Békéscsabát a hazai hidrogénstratégia szereplőinek térképére" - hangzott el az ülésen.
2023. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Mi lesz a brit gazdasággal?

Jelentős visszaeséssel csaknem háromévi mélypontra süllyedtek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, elsősorban a szolgáltatási szektor gyengülő teljesítménye miatt. Szakértők szerint az új mutatók recessziót valószínűsítenek.
2023. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Lassan nyolcvanezer zöld rendszámos jármű közlekedik hazánkban

Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak - közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob) pénteken, az autómentes napon az MTI-vel.
2023. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Így lehet kriptóval passzív jutalomhoz jutni

Hosszú utat tettek meg a kriptopénzek a Bitcoin megjelenése óta. Míg kezdetben a Bitcoin bányászatával egy szűk, kiváltságos réteg szerezhetett jutalmakat, mára lehetségessé vált, hogy mindössze az érmék birtoklásával passzív jutalomhoz tudjunk jutni.
2023. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Újabb kínai befektetésekről tárgyalt Varga Mihály

Magyarország a kínai befektetések egyik kiemelt célpontjává vált az elmúlt években, amely a következő évek gazdasági teljesítményét is növeli - jelentette ki Varga Mihály, miután a Kína legnagyobb vállalatcsoportjai közé tartozó China Merchants Group, a Sinotrans, valamint a Cecz Csoport vezetőit fogadta.
2023. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a vasúti közlekedésben

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a vasúti biztonság érdekében szeptember 25-től október 2-ig - közölte az Ország Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2023. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Németországban rekordmértékben csökkentek a lakásárak

Rekordmértékben csökkentek a lakásárak Németországban az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt adatai szerint.
2023. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Aki gázzal fűt, az már most ősszel pánikolhat! Durva költségek jönnek!

Pánikolhatnak a gázzal fűtő magyar háztartások, hiszen már az ősz folyamán súlyos költségek várnak rájuk - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.hu.
2023. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai

Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.
2023. 09. 23. 01:00
Megosztás:

Megnőtt a felújított közutak hossza Békés vármegyében

Míg 2020-ig évente átlagosan közel húsz kilométernyi utat újítottak fel Békésben, addig ez 2022-re ötvenöt kilométerre nőtt - hangzott el Békés Vármegye Önkormányzatának legutóbbi közgyűlésén.
2023. 09. 23. 00:05
Megosztás:

A vajdasági magyar drámaíróversenyből Brestyánszki Boros Rozália került ki győztesként

Brestyánszki Boros Rozália színdarabja nyerte meg a vajdasági magyar drámaíróversenyt csütörtök este Újvidéken.
2023. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Erre nem számítottunk - megtorpant az online kiskereskedelem

Az idei II. negyedévben mind értékben, mind a vásárlások számában visszaesett az online boltokban bankkártyával fizetett tranzakciók száma az év első három hónapjához képest. Ennek ellenére minden 5. bankkártyával itthon fizetett forintot webshopokban költünk el – derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2023. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Újonnan létesített rendezvényközpontot adtak át Veszprémben

Új rendezvényközpontot adtak át pénteken Veszprémben.
2023. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Új szabályok hoznak a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére

Az Európai Bizottság a napokban egyértelművé tette, hogy 2024-re már nem tartja indokoltnak és nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok saját döntésük alapján gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó, a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2023. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. 09. 22. 19:30
Megosztás:

Túlnyomórészt mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen, túlnyomórészt gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2023. 09. 22. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX pénteken

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 213,42 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel 55 376,10 ponton zárt pénteken.
2023. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Ebben a hónapban is gyengült az euróövezet gazdasági aktivitása

Szeptemberben valamelyest enyhült a teljesítmény romlásának mértéke az euróövezet gazdaságaiban a HCOB beszerzésimenedzser-indexének a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató által pénteken publikált előzetes értékének tanúsága szerint.
2023. 09. 22. 18:00
Megosztás:

Mérséklődő kereslet és folyamatosan bővülő vevői igények a fővárosi újépítésű lakáspiacon

Enyhülő kereslet mellett folyamatosan bővülő vevői igények jellemzik az újépítésű ingatlanok piacát Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Duna House pénteken.
2023. 09. 22. 17:30
Megosztás: