Az elektromos gépkocsik javítása drágább, mint a belsőégésű gépkocsiké

A javítási előírások miatt költségesebb az elektromos gépkocsik baleseti javítása. Több a baleseteket és tűzeseteket követő utólagos költség. Az elektromos gépkocsiknál nem magasabb a tűzkockázat

Az elektromos gépkocsik javítása  drágább, mint a belsőégésű gépkocsiké

Gyors ütemben növekszik a közúti forgalomban közlekedő elektromos gépkocsik  száma. 2021. júliusában 40 százalékkal kevesebb új benzines gépkocsit helyeztek  forgalomba Németországban, mint 2020. júliusában, míg a dízelautók esetében 48  százalékos visszaesés volt megfigyelhető. Az elektromos járművek és a hálózatról  tölthető hibridek már az év első hét hónapjában átvették az új gépkocsik piacának  csaknem egynegyedét. De vajon mekkora az elektromos járművek biztosítási  kockázata?

2021. szeptember 22-én Ismaningben a 9. Allianz Motor Day eseményen mutatta be  az Allianz Technológiai Központ (AZT) legfrissebb tanulmányát a baleseti és tűzkár  kockázatokkal kapcsolatos kártapasztalatokról. A vizsgálatok során az elektromos  töltőcsatlakozóval rendelkező, jelentős elektromos hatótávolságú járműveket ért  károkat elemezték a 2018. és 2020. közötti időszakban. „Az elektromos gépkocsik  külsőre alig különböznek a hagyományos meghajtású járművektől. Az akkumulátor  miatt azonban nehezebbek és általában merevebb szerkezetűek is. Az akkumulátort  baleset esetén a lehető legjobban védeni kell a sérülésekkel szemben. Ezért az  elektromos gépkocsik kialakítása a külső karosszéria lemezek alatt eltér a  hagyományos meghajtású járművekétől” – magyarázta Carsten Reinkemeyer, az  AZT biztonsági kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója az Allianz  eseményén.

A felügyelőbizottság elnöke: Oliver Bäte.

Igazgatóság: Dr. Klaus-Peter Röhler, elnök; Katja de la Viña, Bernd Heinemann, Andreas  Kanning, Nina Klingspor, Frank Sommerfeld, Renate Wagner, Dr. Andreas Wimmer. Cím: Königinstraße 28, 80802 München, a társaság székhelye: München Cégbíróság: Amtsgericht München (Müncheni Járásbíróság), cégjegyzékszám 158878 Felügyeleti szerv: Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (Pénzügyi  Szolgáltatásokat Felügyelő Szövetségi Hivatal, BaFin), Bonn

Forgalmi adó: Közösségi adószám: DE 814 580 981 (a pénzügyi és biztosítási  szolgáltatások az általános forgalmi adóról szóló német törvény (UstG)/a közös  hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv értelmében HÉA-mentességet  élveznek.)

A tanulmány főbb eredményei

A károk tekintetében az elektromos gépkocsik alapvetően nem térnek el a  hagyományos meghajtású járművektől. A baleseti károk javításában ugyanakkor egyértelműen különböznek, mivel az elektromos gépkocsik javítására vonatkozó  szabványok és gyártói előírások eltérőek. Például gyorsan eljuthatunk a totálkárig, amennyiben a gyártói előírások megszabják, hogy az akkumulátort kötelező  leselejtezni a légzsák kinyílásának esetén. Még egy nyest által megrágott nagyfeszültségű kábel javítása sem megoldott jelenleg. Ez jelentősen növeli a  kárköltségeket. A javításhoz szükséges kábelkészlet akár 7000 euróba is kerülhet.  Van azonban más megoldás: egyes gépjárműgyártók cserélhető védőburkolatot  használnak. Ez akár 97 százalékkal is csökkentheti a javítási költségeket.

Az utólagos költségek miatt drágábbak a károk

Az AZT tanulmánya arra a fontos tényre is rávilágított, hogy a súlyosan károsodott  elektromos járművek tulajdonosai a javítási költségeken túl további kiadásokkal is  szembesülhetnek. Elviekben elektromos gépkocsit csak olyan szerviz javíthat, amely  minősítéssel rendelkezik a gyújtószikra-mentes nagyfeszültségű járművek  javítására. Ha a gyújtószikra-mentesség a károsodás mértéke miatt nem  garantálható – és ez a helyzet a károk viszonylag kisebb, de annál költségesebb  része esetén –, akkor a szerviz személyzetének képzettsége nem elegendő. A  kártapasztalataink alapján az ilyen késedelmek a kárrendezésben meghosszabbítják  a javítási időt. „Mindez nem felel meg az ügyfél-elégedettségi előírásainknak. A  gyártóknak szabványosított megoldásokat kell kialakítaniuk” – jelentette ki  Reinkemeyer. A hagyományos meghajtású járművek baleseti kárainak javításához  képest az is eltér, hogy az akkumulátor még akkor is nagy mennyiségű energiát  tárol, ha maga a rendszer már nem működőképes, így a tűzvédelmi óvintézkedések  további költségekhez vezetnek.

Nincs járulékos tűzkockázat elektromos gépkocsik esetén

Németországban évente mintegy 15 ezer kigyulladt járműről érkezik bejelentés.  Ebből az elektromos gépkocsik aránya még egy százaléknál is jelentősen kevesebb.  „Vizsgálatunk során még mindig nem látunk magasabb tűzkár valószínűséget elektromos járművek esetében a hagyományos benzines, illetve dízelhajtású  járművekhez képest” – mondja Reinkemeyer.


Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás: