Az előző év a korrekcióé volt a biztosítók, a pénztárak, a tőkepiaci szereplők számára

A korábbi jelentős eszközleértékelődés után a tavalyi a korrekció éve volt a biztosítóknál, pénztáraknál, valamint a tőkepiacokon, és a háztartások bruttó pénzügyi vagyona is jelentősen emelkedett - mondta Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az előző év a korrekcióé volt a biztosítók, a pénztárak, a tőkepiaci szereplők számára

A jegybank szerdán publikált, a Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentését ismertetve elmondta: a biztosítási szektor díjbevétele tavaly (fióktelepekkel együtt) 6,5 százalékkal, 1647 milliárd forintra nőtt, elsősorban a nem-élet ág - casco, kgfb és a vagyonbiztosítások - díjbevételek közel inflációval azonos, 14,5 százalékos emelkedésének köszönhetően. Az élet-ágban - az egyszeri díjak jelentős visszaesése miatt - 6,3 százalékkal estek a díjbevételek.

A növekedés ellenére a nemzetközi összehasonlításban használatos penetráció - a díjak GDP-hez viszonyított aránya - 2 százalékra csökkent, így tovább távolodott az MNB 3 százalékos célértékétől - tette hozzá.

Nagy Koppány, a biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatóság igazgatója elmondta: a biztosítási pótadó hatása miatt tovább csökkent a biztosítók adózott eredménye. Sajáttőke-arányos nyereségük a 2022-es 9,5 százalékról 5,4 százalékra esett, a szektor tőkemegfelelési mutatója viszont a 2022-es 172 százalékról a szabályozói szint közel duplájára, 195 százalékra nőtt.

Jelentősen nőtt a szektor befektetéseinek értéke, amelyek 79 százaléka hazai eszközökben, elsősorban magyar állampapírban van - mondta.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon tavaly az emelkedő kötvény, állampapír és részvénypiaci hozamok miatt 1939 milliárd forintra nőtt a 2022-es 1596 milliárd forint után, ennek 47 százaléka állampapírban, 16 százaléka külföldi befektetési alapban, 9 százaléka hazai vállalati kötvényben és 8 százaléka hazai részvényben volt.

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni befizetéseknek köszönhetően csúcsot ért el a befizetések értéke, amit az adójóváírások is segítettek, ugyanakkor folyamatosan csökken és öregedik a tagság.

Nagy Koppány megjegyezte: a pénztáraknak nem sikerült a fiatalabb generációt megszólítani, sem aktivizálni a passzív tagokat.

Az MNB szerint a hosszútávú működés fenntartásához alapvető és átfogó reformra van szükség és ki kellene szélesíteni a befizetői kört, a munkáltatók nagyobb szerepvállalásával - mondta.

A 16-30 éves korosztály 3,3 százaléka volt pénztárag 2022-ben, szemben a 2002-es mintegy 10 százalékkal, így változás nélkül összeomolhat a rendszer - figyelmeztetett.

A nyugdíjpénztárak 2023-ban kimagasló, 21 százalékos hozamot értek el az előző évi mintegy 7 százalékos veszteség után. Tizenötéves távlatban a 6,99 százalékos éves nominális kamat 2,33 százalékos éves reálkamatot (infláció feletti kamat) jelentett a tagoknak - ismertette az adatokat.

Tavaly a nyugdíjpénztárak működési eredménye is pozitívba fordult, mindkét önkéntes pénztári ág jelentősen növelte működési tartalékszintjét - mondta.

Az egészség- és önsegélyező pénztárak tagsága folyamatosan nő, számuk elérte az 1,12 milliót, meghaladva az önkéntes nyugdíjpénztártagok 1,07 milliós számát.

A tőkepiaci folyamatokra kitérve Bakos Péter főosztályvezető elmondta: négy évi növekedés után a Budapesti Értéktőzsde forgalma csökkent, ugyanakkor a BUX index 38 százalékos emelkedésének köszönhetően a BÉT-en forgó részvények piaci kapitalizációja az év végére megközelítette a 14 900 milliárd forintot.

A befektetési alapkezelők által kezelt vagyon 47,5 százalékos bővüléssel új csúcsra, 19 401 milliárd forintra emelkedett. A befektetési alapok nettó eszközértéke is rekordot döntött, 14 632 milliárd forintos értéke 48,2 százalékkal haladja meg a 2022. évit, amit főként a pénzpiaci és a rövid kötvényalapok hozamemelkedése, illetve a befizetések növekedése magyarázatott.

Ezzel összhangban a befektetési alapkezelők összesített adózott eredménye több mint 50 százalékkal 63,3 milliárdra forintot bővült - tette hozzá.

A korábbi stagnálás után növekedésnek indult a befektetési szolgáltatók által kezelt ügyfélértékpapírok állománya és a vezetett számlák száma is. Az előbbi közel 30 százalékkal 62 654 milliárd forintra, utóbbi 1,932 millióról 2,087 millióra nőtt - ismertette a főosztályvezető.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás: