Az energia legyen zöld, biztosan elérhető, de azért az sem baj, ha olcsó

A magas és volatilis energiaárakra, valamint az egyre növekvő ESG-elvárásokra jelenthet hosszú távon megoldást a társasági villamosenergia-vásárlási megállapodások (cPPA) elterjedése. Célkitűzések szerint 2030-ra akár az 13.000 megawattot is elérheti a hazai PV beépített kapacitás, amiben – a KÁT rendszer lezárulása után – kulcsszerepe lehet a cPPA-knak. A konstrukció széleskörű hazai elterjedéséhez azonban piaci módon kell gondolkodnia a szereplőknek, illetve szükség van arra is, hogy a vállalatok hajlandóak legyenek zöld energiára költeni. A DLA Piper Hungary novemberi Energiaszelet eseményén energetikai szakértők a cPPA szerződésekben rejlő lehetőségeket és a konstrukció európai energetikai piacon betöltött szerepét ismertették.

Az energia legyen zöld, biztosan elérhető, de azért az sem baj, ha olcsó

A magas és volatilis energiaárak, valamint az egyre növekvő ESG-elvárások időszakában talán most minden eddiginél nagyobb szükség van a szakmai együttműködésre és párbeszédre az energiapiaci szereplők között. Ennek érdekében rendezte a DLA Piper Hungary Energiaszelet eseményét november 16-án, amelyen Simon Gábor, a DLA Piper Hungary Energia és beszerzések szakterületi vezetője, Kovaloczy Áron, DLA Piper Business Advisory Kft. ügyvezetője és Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Finanszírozási, Projektfejlesztési és Restrukturálási csoportvezető partnere mellett Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese is előadást tartott. Az előadásokat követően pedig panelbeszélgetés keretében Czinege Kornéllal, az MVM Partner vezérigazgatójával és Vásárhelyi Endrével, az ID Energy Group projektfejlesztési vezetőjével járták körbe az aktuális kérdéseket szabályozói, kereskedői és üzemeltetői oldalról egyaránt.

EU-s és hazai energiastratégiai célkitűzés a megújuló energiahordozókon alapú energiatermelés részarányának növelése, amely Magyarországon jellemzően naperőműveken keresztül valósul meg, amelyek száma dinamikusan nőtt az elmúlt évtizedben a KÁT, illetve a Metár rendszernek köszönhetően. Várakozások szerint 2030-ra akár az 13.000 megawattot is elérheti a hazai PV beépített kapacitás, amiben kulcsszerepe lehet a cPPA-knak.

„A cPPA szerződések lehetővé teszik, hogy a vállalkozások megújuló alapú villamos energiát vásárolhassanak a termelőtől előre meghatározott áron, előre meghatározott szerződéses időszak alatt - a rögzített ár pedig kiszámíthatóbb energiaköltséget eredményez a vállalatok számára” – emelte ki Simon Gábor. Nemcsak felhasználói, de termelői oldalról is előnyös konstrukció lehet, hiszen lehetőséget ad a piacra jutás gazdaságos módjára, biztosítja a beruházás megtérülését és lehetővé teszi az erőművi projektek banki finanszírozhatóságát.

„Ugyan ezek a szerződések már régóta jelen vannak a nemzetközi piacon, azonban az elmúlt időszakban lezajlott események egy erőteljes fellendülést tettek lehetővé, napjainkban ugyanis minden eddiginél nagyobb jelentősége van a kiszámíthatóságnak és a fenntarthatóságnak” – mondta el Györfi-Tóth Péter.

Nemzetközi kitekintés

A globális piacon 2021-ben jelentős, 2020-hoz képest közel 25%-os bővülés volt megfigyelhető. Globálisan 31 GW cPPA kapacitás került leszerződésre, ebből közel 9 GW Európában, ahol egyértelműen élen jár Spanyolország, illetve a szélenergiának köszönhetően a skandináv országok.

A cPPA megállapodásokat kihasználó nagyvállalatok aránya nemzetközi szinten évről évre nő, hiszen a villamos energia árak ingadozásaival járó kockázatok csökkentése mellett az ellátásbiztonságot is növeli azzal, hogy közvetlen szerződéses kapcsolatot biztosít egy energiatermelő forráshoz. A fenntartható energiagazdálkodás és a klímavédelmi célok teljesítésében is jelentős szerepe lehet, amely a szervezetek működésében egyre nagyobb prioritást élvez, mind stratégiai, mind üzleti szempontból. A DLA Piper – fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban - a nemzetközi ügyvédi irodák közül először, 2021-ben hosszú távú megújuló energia alapú villamosenergia-vásárlási megállapodást kötött.

„Az európai országok közül a vállalati és közmű PPA-kat egyaránt figyelembe véve Spanyolország jár élen összesen 34 tranzakcióval, illetve közel 4 GW összes szerződött kapacitással, amely a teljes 2021. végéig leszerződött állomány harmadát jelenti. A második legnagyobb volumennel Svédország rendelkezik (2 GW), de a közép-kelet-európai régióban is egyre több megállapodás születik. A régió legaktívabb piaca Lengyelország, ahol 2022-ben eddig 12 megállapodás született összesen 0.5 GW kapacitás vonatkozásában” – tette hozzá Kovaloczy Áron.

cPPA Magyarországon

Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettesének előadásából kiderült, hogy jelenleg nincs szabályozói akadálya a konstrukció elterjedésének, ugyanakkor a megújulók hálózatra jutását segítő, de a hálózati adottságokat szem előtt tartó csatlakozási kritériumok meghatározása tartogat még kihívásokat. A szakember kiemelte, hogy cPPA megállapodásokat a kisebb szereplők számára is elérhető opcióvá kell tenni és támogatni kell a határkeresztező szerződések alkalmazását is.

Magyarországon már korábban is létezett az a jelenség, miszerint egy ipari ügyfél megállapodik az energiatermelővel abban, hogy a termelő csak az ő céljaira építsen egy erőművet, és azáltal villamosenergiát állítson elő egy előre fixált áron, hosszú távú megállapodás keretében. Ami ehhez képest újdonság, és amire idehaza egyelőre csak kevés példa akad, hogy megújuló energiára vonatkozó vásárlási szerződés jöjjön létre ebben a formában.

Az ország egyik első és legnagyobb cPPA szerződését idén márciusban kötötte meg az ID Energy Group és a baranya megyei Királyegyházán cementgyárat működtető Lafarge. A beruházás keretében megépülő naperőművet az ID Energy Group fogja üzemeltetni és a megállapodás értelmében 15 éven keresztül rögzített áron látja el majd villamos energiával a cementgyárat, amely fogyasztásának harmadát fogja fedezni.

Szabályozási (kiegyenlítő) piac hatékonyabbá tétele

Ha megnézzük a szabályozási piac alakulását az elmúlt években, akkor azt láthatjuk, hogy hazánkban a költségek ötszörösére emelkedtek a szomszédos országokéhoz képest. Igaz Európában már elindult egy, az intraday piacokhoz hasonló, integrációs folyamat a szabályozási piac vonatkozásában, de hazai hatékonyságnövelő intézkedésekre is szükség van ahhoz, hogy árcsökkentő hatást érhessünk el.

„Ez azért is fontos, mert a megújuló energia projektek megtérülése kapcsán a kiegyenlítő energia beszerzéssel kapcsolatos kockázat az egyik talán legjelentősebb, legnehezebben modellezhető és kezelhető kockázat” – tette hozzá Kovaloczy Áron.

Elosztó hálózat korszerűsítése

A hazai megújuló piacon a naperőművek dominálnak, azok száma és beépített kapacitása jelentősen nőtt az elmúlt években, a naperőmű piac a fizikai korlátokra tekintettel túlfűtött lett. Ahhoz, hogy a naperőművek száma a várakozások legyen képes továbbra is bővülni – a fentebb említett szabályozási piac fejlesztése mellett – elengedhetetlen lesz az infrastruktúra megfelelő és hatékony fejlesztése is.

A kereskedő szerepe

A klímaváltozás időszakában a zöld energia egyértelműen prémium terméknek tekinthető, amivel önmagában a fogyasztói igények nem kiegyenlíthetők, a megújuló termelőnek kereskedő partnerre van szüksége ehhez. A kereskedők szerepe kulcsfontosságú, mert ők azok, akik az időjárásfüggő termelők mellett az addicionális villamosenergia beszerzését és a kiegyenlítést végzik.

„Igaz már látunk kezdeményezéseket erre vonatkozóan, de talán a cPPA szerződéses konstrukció komplexitásából ered, hogy még nem terjedt el széles körben hazánkban. A műszaki, piaci szükséglet azonban minden bizonnyal kikényszeríti majd azt a hozzáállást, rugalmasságot a piaci szereplőktől, hogy olyan szerződéseket hozzanak létre, amik a megújulókat piacra juttatják” – foglalta össze Simon Gábor.

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: