Az EP-nek haladéktalanul meg kell kezdenie az ukrajnai korrupciós ügyek kivizsgálását

Elképesztőnek és példátlan demokratikus visszaélésnek nevezte csütörtökön Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője, hogy az Európai Parlament többsége nem engedte napirendre venni az Ukrajnában napokban kirobbant korrupciós ügyek megtárgyalását.

Az EP-nek haladéktalanul meg kell kezdenie az ukrajnai korrupciós ügyek kivizsgálását

Az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában politikus hangsúlyozta: a nyilvánosságra került esetek "világszerte nagy felháborodást kiváltó botrányok közé tartoznak", és haladéktalan uniós vizsgálatot igényelnének.

Deutsch úgy fogalmazott: sokszor kerül kényelmetlen helyzetbe az ember, amikor "egészen képtelen szituációval" szembesül, de szerinte a mostani ukrajnai korrupciós ügyek ennél is messzebbre mennek. Állítása szerint kiderült, hogy "Ukrajnában a háborús maffia az Európai Uniótól kapott támogatásokat korrupciós bűncselekmények keretében szórta el". Példaként említette a sajtóban emlegetett kijevi luxusingatlant, amelyet "színarany vécécsésze ékesít", és amelyben az ukrán elnök születésnapját is ünnepelték.

Kijelentette: nem csupán az ukrán vezetés környezetéhez köthető személyek érintettek, hanem - megfogalmazása szerint - Volodimir Zelenszkij elnök közvetlen érintettsége is felmerül a súlyos korrupciós ügyben. Úgy vélte: ez azért különösen aggasztó, mert miközben "Brüsszel euró-százmilliárdokat önt Ukrajnába", az uniós pénzek felhasználásában súlyos visszaélések történhetnek.

A képviselő hangsúlyozta: az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme és az európai adófizetők pénzének átlátható felhasználása miatt "magától értetődő", hogy az Európai Parlamentnek napirendre kellett volna vennie az ügyet.

A Patrióták Európáért frakció ennek megfelelően javaslatot tett a jövő heti plenáris vitára, ám - Deutsch elmondása szerint - az EP "háborúpárti többsége", köztük az a Tisza pártot magában foglaló Európai Néppárt, valamint a szociáldemokrata frakció amelynek pedig a DK a tagja, "meggátolta" a kezdeményezést.

Úgy fogalmazott: az Európai Parlament épületében "mindenhol a "demokrácia működésben" szlogent olvashatjuk", de a többség mégis elutasítja, hogy a "kijevi aranybudis korrupciós ügyről" demokratikus vita folyjon. Ezzel szemben - tette hozzá - "Magyarországot támadó előterjesztés természetesen szerepel a jövő heti napirenden".

Deutsch szerint az EP döntése "megsérti a demokratikus nyilvánosság alapelvét", és nem veszi figyelembe, hogy európai adófizetők óriási összegeit érinthetik a visszaélések. Bejelentette: a Patrióták Európáért frakció jövő hétfőn napirendi módosító indítványt nyújt be, a starsbourgi plenáris ülésen és név szerinti szavazást kér. Így minden képviselőnek "egyenként kell majd vállalnia", hogy támogatja-e a vita megtartását vagy "elzárkózik a kérdés nyílt megvitatásától".

A politikus részletesen ismertette az Ukrajnának juttatott nemzetközi és uniós támogatásokat. Elmondása szerint az Európai Unió az elmúlt években "legalább 190-200 milliárd eurót" fordított Ukrajna támogatására és a háború finanszírozására. A jelenlegi hétéves költségvetési ciklus utolsó két évében további 32,6 milliárd eurót ítéltek meg Ukrajnának - ebből állítása szerint jövőre 24,8 milliárd, 2027-ben pedig 8 milliárd euró érkezhet.

Deutsch közölte: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezen felül "további 135,7 milliárd eurót kér" a tagállamoktól Ukrajna támogatására. Így az összesített uniós hozzájárulás a politikus szerint eléri a "360-365 milliárd eurót". Hozzátette: a bizottság javaslata alapján a 2028-ban induló új hétéves költségvetés "20 százalékát" Ukrajnának szánnák, ami "366 milliárd eurónyi újabb uniós támogatást" jelentene.

A képviselő szerint ez azt jelenti, hogy az Európai Unió "szűk egy évtized alatt 730-750 milliárd eurót akar Ukrajnába küldeni".

Megemlítette: az EU-n kívül a G7-országok is 50 milliárd eurót juttattak Ukrajnának, az Egyesült Államok 119 milliárd eurót, az IMF pedig 15 milliárdot. A háború utáni újjáépítés költségeit pedig - állítása szerint - legalább 501 milliárd euróra becsülik.

Deutsch úgy fogalmazott: mindezek alapján nem engedhető meg, hogy "arany WC-n húzzák le" az európai és a magyar adófizetők pénzét. Szerinte fel kell tárni, hogyan történhettek meg ezek a visszaélések, kik az érintettek, és hogy a Brüsszelnek és az ukrán vezetéssel fennálló bensőséges kapcsolatai mellett volt-e tudomásuk erről az uniós tisztviselőknek.

"Számtalan brüsszeli korrupciós ügyről nem lehet beszélni. Politikai nyomásgyakorlás és zsarolás érdekében megfogalmazott minden alapot nélkülöző korrupciós rágalmakról állandóan beszélnek, tényleges korrupciós ügyek tisztázását pedig nem vállalják. Könnyen lehet, hogy azért, mert érintettek. Mi nem fogunk engedni, vagy novemberben, vagy decemberben az Európai Parlament napirendjén lesz ez a téma" - zárta nyilatkozatát Deutsch Tamás.

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás: