Az EU számára fontos kéne legyen az új iparágak és a versenyképesség megerősítése

Az évente Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum célja a világ legbefolyásosabb politikusai, üzletemberei, tudósai közötti párbeszéd ösztönzése többek között a globális gazdasági és környezeti problémákról, a geopolitikai, valamint politikai aggályokról.

Az EU számára fontos kéne legyen az új iparágak és a versenyképesség megerősítése

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a 2024-es Fórum pénteki napján részt vett és beszédet mondott Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter, aki beszédében a világgazdasági környezet átfogó értékelése mellett az új gazdasági trendekről, az új iparágakra való átállás dinamikájáról és az ezekhez történő alkalmazkodásról osztotta meg gondolatait.

Nagy Márton kifejtette, hogy a világgazdaságban jelentős strukturális változások zajlanak, amelyben Európa lassan alkalmazkodik az új trendekhez, miközben az ázsiai országok, különösen Kína, rendkívül jól reagáltak a közelmúlt globális kihívásaira, azok leküzdésére és saját gazdaságaik megerősítésére. Hozzátette, hogy ezek az államok mind belföldön, mind pedig a globális térben minden eszközt felhasználtak versenyképességük növelésére. Ezzel szemben az Európai Unió a kibontakozó globális támogatási versenyre rossz választ adhat azzal, hogy a maastrichti kritériumokhoz való visszatérést szorgalmazza, ami erősen rontja a fellendülő növekedést, miközben versenyhátrányt okoz az uniós tagállamoknak.

Nagy Márton felidézte, hogy a Nemzetközi Valutaalap szerint az USA és Kína GDP arányos költségvetési hiánya 7-8 százalék között alakulhat az elkövetkező 5 évben, miközben az EU-ban ugyanez 2-3 százalék között marad. Mindez azt jelenti, hogy az USA és Kína összesen a következő 5 évben a GDP 20-25 százalékánál több pénzt áramoltat a gazdaságába, mint az EU.

A nemzetgazdasági miniszter véleménye szerint a 2024-től élesedő gazdasági kormányzás szabályaival szemben a költségvetési források minél nagyobb részét kellene versenyképesség növelésére, az új iparágak fejlesztésére fordítani. Az átmenetileg magasabb költségvetési hiányok nem okoznának egyensúlytalanságot, hiszen ez az EU gazdasági növekedésének helyreállítását és erősítését célozná.

Nagy Márton kiemelte: Magyarország megtanulta, hogy tartós gazdasági fejlődést és békét a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi kapcsolatok hozhatnak. Éppen ezért Magyarország célja a jövőben is az marad, hogy kihasználva kedvező földrajzi adottságait, a keleti és nyugati gazdaságok és technológiák találkozási pontja legyen.

A miniszter kitért arra is hogy a magyar miniszterelnök keleti nyitás politikája sikeres, Magyarországon a keleti országok közvetlen befektetéseinek aránya 2010-hez képest 10 százalékról 34 százalékra emelkedett.

Ez a kormányzati stratégia három okból is előnyös a nemzetgazdaság számára. Először is a magyar export a GDP 100 százalékára emelkedhet 2030-ig, miközben megduplázódik a jelenleg 100 milliárd eurót kitevő külföldi működőtőke befektetés (FDI) állomány. Másodsorban a beáramló FDI multiplikátor hatása is előnyös, hiszen a horizontális és vertikális integráción keresztül egyrészt fokozza a kutatás-fejlesztési tevékenységet az egyetemekkel történő együttműködéssel, továbbá megerősíti a hazai vállalkozásokat az ellátási láncokba történő bekapcsolással és az abban történő egyre magasabb pozíció elérésével. Harmadsorban a logisztikai lehetőségek bővülése is figyelemre méltó, amely révén az ágazat teljesítménye a GDP 5 százalékáról 10 százalékra emelkedhet 2030-ig.

A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország saját stratégiát alkalmaz, így egyfajta híd szerepre törekszik. Ezt példázza a hazai járműipar fejlődése is, hiszen hazánkban a nyugati és keleti cégek együttes részvételével zajlik az elektromos jármű ökoszisztéma teljes ellátási láncának kiépülése. Magyarországon egymásra találnak az olyan német autógyártók, mint például az Audi és az olyan kínai akkumulátorgyártók, mint például a CATL. Ráadásul a kínai elektromos járműgyártók, mint a BYD, Magyarországon indítja el első uniós gyártását is - jegyezte meg.

Nagy Márton végül hangsúlyozta, hogy Magyarország mindent megtesz a versenyképesség növelése érdekében. Így az Európai Uniónak is sürgősen lépéseket kell tennie új iparának és versenyképességének megerősítésére, ahelyett, hogy a 30 évvel ezelőtti fiskális, pénzügyi kritériumokhoz való visszatérést szorgalmazza - ismertette az NGM közleménye.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: