Az európai autóipar Európa növekedésének és jólétének egyik sarokköve

Az európai autóipar Európa növekedésének és jólétének egyik sarokköve a feldolgozóipari foglalkoztatás több mint 10 százalékát adja, az EU a világ második legnagyobb gépjárműgyártója Kína mögött, jelentősen megelőzve az Egyesült Államokat - hangsúlyozta Valdis Dombrovskis uniós biztos kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az uniós autóipart érintő válságról szóló plenáris vitában a biztos kifejtette, hogy az autóipar mélyreható átalakuláson megy keresztül, és a globális verseny is változik.

A hagyományos belsőégésű motoros értéklánc a zéró kibocsátás és a digitalizáció irányába alakul át, a kereslet a harmadik piacok felé tolódik - mondta, hozzátéve: az EU-ban az autóeladás a koronavírus-járvány előtti szint alatt van, miközben Kína vált a legnagyobb piaccá.

Emlékeztetett: az EU keretet határozott meg a zéró kibocsátású járművekre való áttérésre, a cél, hogy 2035-re már csak ilyenek kerüljenek piacra. Hozzátette: ez a cél biztonságot teremtett a gyártók és a befektetők számára, és elegendő időt biztosítottak a tisztességes átállásra.

Valdis Dombrovskis felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos autókhoz használt töltőállomások eloszlása nem egyenletes az EU-ban, ezért sürgősen ki kell terjeszteni az infrastruktúrát, hogy az elektromos járművek elterjedésének ugrásszerű növekedését az unió összes tagállamában támogatni lehessen.
Rámutatott arra, hogy globális verseny folyik a nettó zéró kibocsátást generáló technológiáért, és leszögezte: Európa nem engedheti meg magának, hogy lemaradjon, és elveszítse versenyelőnyét.

A biztos hozzátette, hogy a strukturális váltás nehézségeket okoz, számos tényező befolyásolja az európai autógyártók versenyképességét, például az, hogy a gyártási költségek körülbelül 30 százalékkal magasabbak, mint Kínában.

Kitért arra, hogy az egyenlő versenyfeltételek biztosítására az EU megkezdte a Kínából importált elektromos járművekre vonatkozó részletes szubvencióellenes vizsgálatot, és ideiglenes vámokat vetett ki ki.A kereskedelemvédelmi intézkedések célja nem a piacok lezárása, hanem a tisztességes verseny helyreállítása - hangsúlyozta Valdis Dombrovskis.

Gyürk András fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott: az európai autóipar válságban van, csökkennek az eladások, egyre több a leépítés. Szerinte "ez a lesújtó eredménye az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság ötéves tevékenységének. Az üres viták ideje ezért lejárt, most cselekvésre van szükség".

Mint mondta, az autóipar az európai gazdaság sarokköve, ezért meg kell hallgatni az iparági szervezetek javaslatait, mert talán még nincs késő a klímacélok felülvizsgálatára és ésszerűsítésére.

Véleménye szerint az eddigi brüsszeli lépések már komoly sebet ejtettek az európai versenyképességen, miközben az elektromos átállás is jelentős kihívások elé állítja a gyártókat és az európai országokat.

"Ezért elfogadhatatlan, hogy az uniós bürokraták büntetővámok bevezetésével tovább rombolják az iparág esélyeit" - fogalmazott.

Gyürk András szerint nagyon fontos megőrizni autóipari munkahelyeket, ennek érdekében főképpen az adminisztratív terhek csökkentésére, az infrastruktúra fejlesztésére, valamint célzott lakossági és ipari támogatási programokra van szükség.

"Ezek teljes körű megvalósításához megfontolandó a magyar elnökség által készített javaslatcsomag. Európában 13 millió, csak Magyarországon 500 ezer polgár dolgozik az autóiparhoz kapcsolódó munkakörökben" - emlékeztetett a képviselő.

Lakos Eszter, a Tisza Párt EP-képviselője kiemelte: Európának nyitottnak kell maradnia a Kínával való együttműködésre, azonban ez nem növelheti túlzottan a gazdasági kitettséget.

"A nemzeti szuverenitást büszkén védő magyar kormány ezzel szemben európai cégek helyett a kínai autó- és akkumulátorgyárak óriás beruházásait támogatja. Ezek a gyárak az európai versenytársakhoz képest gyakran rosszabb munkakörülményeket biztosítanak, helyi helyett főként ázsiai munkaerőt alkalmaznak, továbbá szélsőségesen terhelik a környezetünket" - fogalmazott.

Úgy vélte, ezek a "zöldmezősnek nevezett" beruházások értékes mezőgazdasági földeket vonnak el a termeléstől, ami miatt a helyi gazdák érdekei is sérülnek. A képviselő szerint a BYD kínai cég új magyar autógyára kiskaput biztosít a kínai elektromos autókra kivetett európai importvám megkerülésére.Lakos Eszter szerint "ez a gazdaságpolitika az 1000 milliárd forint körüli beruházási támogatások ellenére kudarcot vallott: az akkumulátorgyártás 2024 nyarára egy év alatt 32 százalékot esett".

A politikus hansgúlyozta: a "környezetszennyező és gazdaságilag nem hatékony kínai gyárak" helyett olyan beruházásokat kell támogatni, amelyek a hazai autóipar hozzáadott értékét növelik és minőségi munkahelyeket hoznak létre.

"Kérem az Európai Bizottságot a rendelkezésére álló eszközökkel ellenőrizze a vonatkozó környezetvédelmi előírások betartását, a fenntartható fejlődést érdekében Európában és Magyarországon" - mondta.

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás: